A Portik-kártya: kihátrált a Fidesz

Belátható időn belül mégsem alakul meg „a szervezett bűnözés és a titkosszolgálatok esetleges összefonódását vizsgáló munkacsoport”, melynek felállítását még tavaly kezdeményezte Mile Lajos LMP-s képviselő, és egyhangúlag támogatta a Nemzetbiztonsági Bizottság. A testület keddi zárt ülésén ugyanis a Fidesz visszakozott a korábban általa is megszavazott elképzeléstől.

Még nem időszerű a parlamenti vizsgálódás – állítólag így érveltek a kormánypárti képviselők, ami azért is elgondolkodtató, mert Pintér Sándor belügyminiszter még a bizottsági ülés előtt nyilvánosságra hozott levelében (éppen Mile kérdésére válaszolva) „különösen alkalmasnak” tartotta a nemzetbiztonsági bizottság által elrendelt ténymegállapító vizsgálatot arra, hogy feltárja a Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója és Portik Tamás, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban lévő volt marketingigazgatója között létrejött találkozók körülményeit, egyúttal célszerűnek nevezte, hogy a vizsgálat fogja át az Energollal „kapcsolatosan felmerülő kérdéseket is”.

Pintér levelének fényében ellenzéki politikusok úgy vélték, a fideszes képviselőknek korábbi kijelentéseikkel szemben mégiscsak lehet takargatnivalójuk az ügyben, rosszabb esetben egyszerűen csak „ki akarnak szivárogtatni még pár információt (amelyek aztán vagy igazak, vagy nem azok), mielőtt a találkozóról készült dokumentumok mások számára is megismerhetővé válnak. Úgy vélik, a kormányoldal és az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) már nem húzhatja sokáig az időt. Ha nem akarja önmagát és a pártokat egyaránt lejáratni, döntenie kell, mi hozható nyilvánosságra, és mi nem. Végül is – Kocsis Máté, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes elnöke szerint – „elkerekedne a szemünk, ha tudnánk, mi minden hangzott el azon a (Laborc–Portik) találkozón”; az ellenzéki honatyák szeretnék, ha már kerekedhetne a szemük. Szerintük, ha az AH és a kormánytöbbség tovább húzza az időt, a közvélemény a végén még azt fogja gondolni, hogy az egész csak politikai színjáték. Ugyanakkor abban a szocialisták sem biztosak, hogy a találkozókon nem hangzottak-e el esetleg olyan kérések Laborc részéről, amelyek számukra is kínosak lehetnek. Ezzel együtt ők is úgy vélik, nem húzható tovább az idő...

Közben Laborc feljelentést tett, büntetőeljárással akarja „valóságbizonyításra kényszeríteni” a Heti Válasz című lapot, amely források megnevezése nélkül részletesen beszámolt arról, mi minden hangozhatott el a Laborc–Portik-találkozókon. Bíróság elé citálják a cikket másodközlő Magyar Nemzetet is. Azt a lapot, amely két hete szombaton már megírta: nyomozás indulhat Laborc ellen a Portik-találkozókkal összefüggésben az AH feljelentése nyomán. A lap szerint a múlt héten kellett volna döntenie a nyomozás elrendeléséről az ügyészségnek. Azonban az ügyészség közlése szerint ők semmiféle feljelentést nem kaptak. A Belügyminisztérium pedig a Népszabadság megkeresésére azt közölte: az AH még vizsgálja, történt-e bűncselekmény a találkozókkal összefüggésben. Az anyagok titkosságának feloldásáról pedig még nem foglaltak állást.

Ha nem egy esetleg Portik által készített felvétel jutott el a Heti Válaszhoz, amely alapján aztán a Laborc által kifogásolt cikket megírták, akkor Laborc védője szerint csakis az államtitoknak minősülő AH-iratok felhasználásával születhetett a cikk, ami újabb kérdéseket és jogi eljárásokat vethet fel, vagy teljes egészében újságírói fantázia szüleményének kell lennie.

Laborc Sándor
Laborc Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.