- Szakadt az LMP. Milyen folyamatok juttatták idáig a pártot?

- Az LMP a politika legérdekesebb mellékszereplője. Két éve hatalmas esélye volt arra, hogy megújítsa a közéletet azzal, hogy a baloldal élére áll. Ma már irracionális erről beszélni, de a 2010-es kormányváltás után a pártnak azt az utat kellett volna követnie, amelyre a Fidesz állt rá 1994 és 1998 között, csak az ellenkező póluson. Ezzel szemben az 1990 és 1994 közötti Fidesz-stratégiát követte, vagyis szakszerű parlamenti politizálással próbálta magát észrevétetni egy a parlamentre nem figyelő korban. Ehelyett egyértelműen oldalt kellett volna választania, és integrálni a választott póluson veszteglő széttöredezett, önbizalmukat vesztett erőket. Az MSZP-ben sokáig tartottak is attól, hogy új, friss vezető garnitúrát kapnak a fejük fölé az LMP képében, ami a szocialisták akkori állapotát tekintve nem is lett volna akkora mutatvány az LMP-től. Az ég is arra teremtette az új pártot, hogy a Fidesz baloldali alternatívája legyen. A manapság sokat hangoztatott új politikai pólust ekkor és nekik kellett volna létrehozniuk a baloldalon, nem pedig most, ráadásul középen. A pólusképző erőnek nem középen van a helye, hanem valamely póluson. Márpedig csak két pólus van, ma még inkább, mint bármikor. Ezt a történelmi lehetőséget az LMP 2010-ben elszalasztotta, mindenekelőtt azért, mert képtelen volt ideológiailag tisztázni magát. Az ökopolitikai bikkfanyelv nem tudta elfedni az ideológiai bizonytalanságot. Még kevésbé a taktikai döntésképtelenséget. A bázisdemokratikus döntéshozatali mechanizmus csak tetézte a bajokat. Ez idő alatt az MSZP magára talált, és az azóta feltűnt új erők sem az LMP-hez viszonyulnak, hanem az LMP-nek kell viszonyulnia a többi aktorhoz. Ma már meg kell elégednie az epizódszereppel – legalábbis 2014-ig.

„Ez a választás szinte kozmikus jelentőségűvé növekszik a kormány hívei és ellenfelei szemében egyaránt”

- Kérdés, hogy most egy nyílt házassághoz hasonló sajátos frakciószövetséggel meg tudják-e menteni az ökopárti képviselőcsoportot. Az sem egyértelmű, hogy a szakítás után kinek lesz jobb.

- A magyar politika sajátos kísérlete lehet, hogy továbbra is ugyanabban a frakcióban maradjanak azok, akik egyébként nem szívesen veszik fel egymásnak a telefont. A közös frakciónak azért lehet esélye, mert a parlamenti munkában az LMP-sek látványos vita nélkül mindig is egységet mutattak. Nemigen nevezhető meg olyan szakpolitikai terület, ahol szembeötlően különbözne a két társaság felfogása. Még a politizálás új nyelvében, a különböző láncos akciókban, cédulaszórásokban, parlamenti pólóviselésben, táblafelmutogatásokban és más performance-okban is ugyanazt a stílust képviselik. Ha a frakcióvezetési szigort és egyéb szervezetszociológiai, illetve pszichológiai különbségeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor tulajdonképpen egyetlen kérdésben tér csak el egymástól a két tábor véleménye, a szövetségi politikának nevezett terrénumon. Amit persze nem szabad lebecsülni. Ez ugyanis a magyar politika legfontosabb kérdése. Nemcsak azért, mert bármit beszéljenek is egyesek a konszenzualitásról, a parlamentarizmus mégiscsak többségi rendszer, amelyben egy párt vagy kormányon van, vagy ellenzékben. Ennél a helyzet most súlyosabb, hiszen az utóbbi években egy új rendszer épült ki. Ehhez képest kell mindenkinek meghatároznia magát. Vagy szemben állsz vele, vagy a részese vagy. Ez ilyen egyszerű. Ebben a kérdésben nincsenek átmenetek. Ez felülírja az ideológiai mező törésvonalait. Ahogyan a dualizmus korában a közjogi kérdés, az uralkodóhoz, vagyis Bécshez, illetve tágabb értelemben az Ausztriához való közjogi viszony határozta meg a pártok elhelyezkedését, úgy most a rendszerhez való közelség vagy távolság értékeli át a jobb- és baloldal hagyományos ellentétét. Lehet sajnálni, hogy mindez így alakult, de akár bánkódunk felette, akár örülünk neki, akkor is így van.

- A platformisták „kiugrási kísérlete” akár sikeres is lehet?

- Az biztos, hogy a személyes, illetve az ökopolitikai céljaik érvényesítésére megvan az esélyük. Bizonyos vagyok abban, hogy tisztességes tárgyalások lesznek a felek között, a platformisták pedig azt az LMP-s szempontrendszert vihetik majd be a szélesebb baloldali együttműködésbe, amit az Együtt 2014-nek figyelembe kell vennie. Ne tagadjuk, hogy személyes előnyök is realizálhatók a folyamat végén, mert egy-egy listás hely mandátumra is beváltható lesz. Az érdekesebb kérdés inkább az, hogy mi lesz a Schiffer Andrással maradó párt sorsa. Ha külön listán indulnak majd el a választásokon – esetleg kisebb szövetségesekkel együtt –, akkor van néhány százaléknyi esélyük, de ha az egyéni körzetekben saját jogon mérettetik meg magukat, akkor az a tévedés minimális kockázatával kijelenthető, hogy nulla egyéni helyet fognak szerezni.

- Az Együtt 2014 átmozgatta az ellenzéki oldalt, de a lendület megtorpanni látszik, ráadásul Mesterházy Attila a kezdeményezést is átvette az együttműködési tárgyalások meghirdetésével. Bajnaiék elszámolták magukat?

- Inkább nem készültek fel eléggé. Jobb taktika lett volna, ha ma nemcsak vidéki fórumokat tartanának, hanem októbertől március tizenötödikéig jószerével minden hétre előre megtervezték volna, mely kisebb-nagyobb szervezet vagy ismertebb arc csatlakozik hozzájuk. Ezáltal az lett volna a nagyközönség benyomása, hogy történik valami az Együtt 2014 háza táján, és folyamatos az építkezés. Az E14 párttá válása a jelenlegi választási rendszer értelmében elengedhetetlen. Az a nehézség pedig, hogy így az egyenrangú alapító partnerek kénytelenek egy közös vezetőt kijelölni, és ezzel az egyenrangúság csorbul, idővel amúgy is felerősödött volna, hiszen alelnökök mindig kellenek, listavezetőt pedig előbb-utóbb úgyis választaniuk kell. A párttá alakulás csak előrébb hozza ezt a döntést. Ha egyszer az MSZP-vel közös listát állítanak, akkor az erőviszonyok függvényében kell meghatározni a nevek sorrendjét, de egyelőre elég azt eldönteni, hogy az ellenzék MSZP-n túli oldala kit akar listavezetőnek. A Fidesztől balra még óriási mozgás van, a fő törekvés pedig az egységesülés, mert ez felel meg a legelemibb és már-már parancsoló választói akaratnak az ellenzéki oldalon. Ennek felismerése várható el a baloldal politikusaitól. De még sok változó van a rendszerben, ki mondhatná meg például, hogy a Milla nem fog-e távolodni az Együtt 2014-től, hogy az LMP maradéka felé nyújtsa ki a kezét?

- Az MSZP által meghirdetett ellenzéki egyeztetésre a szocialista pártot elvi és stratégiai nézetkülönbségek miatt elhagyó Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció is meghívást kapott. Sokan mondják, hogy a szélesebb együttműködés egyik akadálya épp a volt kormányfő lehet, akit az MSZP azzal, hogy asztalhoz hívott, már nehezebben tud távolságtartásra kérni.

- Valójában mind a Demokratikus Koalíció, mind Gyurcsány Ferenc okoz majd még némi fejtörést a közös listaállítás idején. Az volna célravezető, ha a volt miniszterelnök egyelőre csak a pártja élén folytatná a karakteres politizálást, és nem törekedne képviselőjelöltté válni. Azután, hogy közölte, nem kíván kormányzati pozíciót vállalni 2014 után, azt is egyértelművé tehetné, hogy – pátelnöksége megtartásával – a parlamentbe sem kíván bejutni, azaz nem lesz egyéni jelölt, és nem kér helyet az összefogás közös listáján. A DK-nak természetesen lenne helye az együttműködésben, de vezetőjének részleges háttérbe húzódásával azok is támogatni tudnák a közös listát, akik a pártelnökre semmiképpen sem voksolnának. Ugyanakkor magával a DK-val szemben is felvethető egy megkerülhetetlen, súlyos aggály: személy szerint a Demokratikus Koalíció által képviselt alkotmányossági álláspontban is problémát látok. A DK a jelenleg hatályos alaptörvényt illegitimnek tartja, és világossá tette, hogy már mindjárt a választások után legszívesebben kidobná az ablakon. Sokan sokféleképpen bírálták az új alaptörvényt, mégis azt gondolom: komoly hiba lenne az esetleges kormányváltás után nem hatályban tartani egy darabig. Módosítani természetesen kell majd, és egyetlen aktussal ki kell gyomlálni belőle a jogállammal össze nem egyeztethető elemeket, miközben lépésenként meg kell változtatni a kétharmados törvények egész sorát, de újból alkotmányozni csak a reparáció legvégén, esetleg évek múltán szabad. Az ellenzéki erők közjogi egyeztetéseinek első fordulójában ugyancsak ez az álláspont kerekedett felül. A DK ebben a kérdésben a többi ellenzéki párttal szemben is külön utat képvisel, márpedig ez alapvető nézetkülönbség. A közös nevező mielőbbi megtalálása nem spórolható meg.

- Az MSZP-t Mesterházy Attila sikeresen talpra állította, levezényelte a DK kiválását, új korszakot hirdetett külsőségekben és beltartalomban – jó példa erre a nemzetpolitikai fordulat – is. Elég-e ez ahhoz, hogy az ellenzéki tömb vezető ereje is legyen?

- Az MSZP talán Horn Gyula óta nem volt ilyen erősen vezetve. Az ugyanakkor, hogy a párt szervezetileg megerősödött, nem jelenti azt, hogy mondanivalójában is kellően erőssé vált. Sok munka van még hátra, és az MSZP híres a gyakori téves helyzetfelismerésekről. A szocialista párt története a súlyos politikai hibák története is. A Kossuth-címer használatát például rossz döntésnek tartom, a határon túli magyarok irányában, illetve a kettős állampolgárság kapcsán képviselt új álláspont viszont végre helyes irány. A pártnak kerülnie kellene az ideológiai konfrontációt, mert nyitottnak és befogadónak kell mutatkoznia, valódi nagy párttá kell válnia, ha már a sors úgy hozta, hogy jelenleg a baloldalon nincs nála nagyobb erő, és ehhez a helyzethez méltónak kell lenni. Integráló, vállalható, innovatív és modern pártnak kell láttatnia magát, miközben nemzetivé és polgárivá is lennie kell, baloldali elkötelezettségének vállalása mellett. A tartalom kikristályosításán még van mód dolgozni, és erre alapot ad a megkezdett ellenzéki egyeztetési folyamat. Még messze van a végeredmény, de például a közjogi programot illetően már látszanak a megállapodás körvonalai. Az egyeztetések formája egyelőre lehetőséget ad arra, hogy a végső tartalmi mondanivaló széles körben támogatható legyen. Az MSZP-nek ugyanakkor klasszikus kádergondjai is vannak, változatlanul megoldatlan a politikusi rekrutáció problémája. Bár új arcok feltűnését is láthattuk, a fiatalok egy részének tehetsége vitatható.

- Kósa Lajos elismerte, hogy azért lesz egyfordulós a választás, mert az a jelenlegi kormánypártoknak kedvez. Vagyis a Fidesz tart az ellenzéktől.

- Egy választási kampánynak mindig a választásokig kell tartania. Magyarországon a rendszerváltás óta csak 1994-ben és 2010-ben volt nagyarányú a győztesek diadala, a többi választáson néhány tízezer szavazat döntött. 1990-ben csak az MDF szabados lejárató kampánya segített – a második fordulóban. 1998-ban Horn Gyula elbizakodva hanyagolta el a kampányt, és súlyos árat fizetett érte. Négy évvel később ugyanezt a hibát követte el Orbán Viktor. 2006-ban Gyurcsány Ferenc már-már a bukásból hozta vissza a kormányzást. Sohasem szabad biztosra menni. Az utolsó percig harcolni kell. 1997-ben Nagy-Britanniában a Munkáspárt győzelme olyan egyértelmű volt, hogy már évekkel korábban is mindenki csak erre számított. Tony Blair mégsem fáradt el az urnazárásig kampányolni, mert csak az a szavazat biztos, amit már leadtak. Magyarországon azonban a következő választások ebből a szempontból is különlegesek lesznek. Itt még az a szavazat sem lesz biztos, amit már bedobtak az urnába. A rendszer vészesen nyitva hagyja a tömeges, szervezett csalások lehetőségét. Ez is része a játéknak. Még nincs meg a végleges választási eljárási törvény, de az ismertté vált részletek egyértelműen lehetővé teszik, hogy csalások ezreit, tízezreit kövessék el.

- Mondana példát?

- A szavazólap például csak akkor lesz érvényes, ha a jobb felső sarkában van a hitelesítő pecsét. Amit bizonyára csak kevés választópolgár fog figyelni. Ugyanígy lehetőséget ad a csalásra az ellenőrzés gyengítése, s hogy a nemzetközi megfigyelők nem mehetnek be a szavazóhelyiségekbe, s csak a választási bizottság vezetőjével beszélhetnek. Hogy a szavazókörökbe csak azok a pártok küldhetnek bizottsági tagokat, akik a korábbi egy helyett immár két ilyen embert tudnak delegálni. Hogy a szavazatszámlálás infrastruktúrája egyetlen központból irányított. Hogy az eredmények megállapítása immáron nem független testületek feladata lesz. És még sorolhatnánk a tucatjával megbúvó aggályos elemeket. S akkor még nem beszéltünk a határon túli magyarok szavazatairól, amelyekről azt sem tudjuk, hogy hányan és hol adják majd le őket. Amikor két hét múlva újranyílik a vita ezekről a kérdésekről, néhány elem bizonyára kikerül az eljárási törvényből, de néhány érvényben marad, esetleg újabbakkal bővül. A választások tisztaságánál azonban nem lényegtelenebb a választások komolysága. A választási törvény alig korlátozza az elindulást, elég lesz pár száz aláírás a jelöltséghez, ráadásul a választók korlátlan számú személyt ajánlhatnak, egy választó többet is. Így végtelen számú név lehet a szavazólapon, ami röhejessé és komolytalanná teszi a választást. Márpedig ez a választás – tekintve, hogy a független intézmények autonómiája minden fronton megszűnt, és más választással a négy év során a Fidesznek nem kellett foglalkoznia – szinte kozmikus jelentőségűvé növekszik a kormány hívei és ellenfelei szemében egyaránt, mert más lehetőség nincs kifejezni a választói akaratot, csak azon az egy napon, egyetlen fordulóban.

- Orbán Viktor hátradőlhet? Mi bizonytalaníthatja el a jelenlegi kurzust?

- A tájékozott közvélemény. Ha az egyéni tapasztalatok társadalmi tapasztalatokká összegződnek, az ennek a hatalomnak a végét jelentheti. Erre azonban nincs esély, mert a médiaviszonyok nem teszik lehetővé a közönség tájékozódását. Ma a társadalomban már többségben vannak a kormány leváltásában reménykedők. Ha egy vállalható alternatíva képes lesz felállni, és a nemzet óriási többsége a hatalom elzavarásának szándékát fejezi ki, akkor hiába a csalások lehetősége, és hiába a választások röhejessé tétele, a hatalomváltás elkerülhetetlen lesz. Ennek azonban ma semmi jele. Ha a választás napján is annyian állnak szemben a nemzeti együttműködés rendszerével, mint ma, akkor a Fidesz fog győzni.