Balog Zoltánra szerepet osztottak: megért, aláír, mosolyog

A kormány a nyugdíjak reálértékének megőrzése (év végén esetleg pluszjuttatásokkal való kiegészítése) és a „második hullámos” rezsicsökkentés mellett a pedagógus-életpályamodell 2013. őszi bevezetését sem szeretné függővé tenni a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás esetleges megszüntetésétől.

A kabinet szinte bizonyos abban – és erre utalnak a pedagógusbérrel kapcsolatos egyre optimistább nyilatkozatok –, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavaly októberi bejelentése ellenére megtalálják az idén 70 milliárd forintra becsült összeg forrását. Egy bennfentes forrásunk a 2013-ra tervezett gazdasági növekedésre hivatkozott, igaz, még azelőtt, hogy az IMF nyilvánosságra hozta volna kételyeit a hiánycél teljesülése kapcsán. Az IMF – szemben a kormány 2,7 százalékos vállalásával – 3,25 százalékos hiányt valószínűsít.

Forrásunk szerint a diákdemonstrációk és -tiltakozások hatására sem változtak az eredeti kormányzati célok, vagyis a Balog Zoltán miniszter által folytatott tárgyalások nem véletlenszerűen alakulnak úgy, ahogy, azok mögött kormányzati stratégia húzódik. A miniszter mandátuma kötött. És ha most még nem látszik is a tárgyalások „íve”, akkor is: nem célvita, hanem eszközvita folyik a HÖOK-kal, a rektori konferenciával, illetve a pedagógus-szakszervezetekkel a tárgyalásokon – közölte egyik forrásunk.

Vagyis, hiába az összes ezzel kapcsolatos ködösítés, a kormány eltökélt célja, hogy csökkentse a felsőoktatásban eltöltött idő mennyiségét, valamint az, hogy mindazok, akik államilag támogatott képzést kapnak, a diplomájuk kézhezvétele után egy meghatározott időt Magyarországon legyenek kénytelenek dolgozni.

Ennek érdekében a kormány kommunikációs trükköket is bevet. Forrásunk szerint a kabinet a kompromisszumkészségét akarta szimbolizálni akkor, amikor december 19-én Balog Zoltán „egy sálban kisétált a kormányülésről” a Kossuth téren demonstráló Nagy Dávid HÖOK-elnökhöz, tárgyalásra kérve őt. Balog Zoltán ezzel a megértést, a hallgatóközeliséget akarta jelképezni. Balog Zoltán „azóta is megért, tárgyal, mosolyog, aláír” – mondta kormányzati forrásunk.

Azt egyébként lapunknak határozottan cáfolták, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak megtiltotta volna Orbán Viktor, hogy felsőoktatási kérdésekről nyilatkozzon. Viszont valóban Balog Zoltán a főtárgyaló.

A miniszter sikerlistája hosszú: elérte, hogy „a hallgatók képviseletére felkent” HÖOK üljön le az úgynevezett felsőoktatási kerekasztalhoz. Továbbá a hallgatói szervezettel kötött megállapodás „úgy tűnik döntetlennek”, hogy a kormány néhány pontban csak formálisan kapitulált: igen, nem lesznek „felülről tervezett keretszámok”, de a kritikus 16 szakon a miniszter rendkívül magasan húzhatta meg a ponthatárt, így kevesek élhetnek az államilag támogatott képzési lehetőséggel.

Ráadásul Balog Zoltán azt vállalta, hogy az „első helyes” jelentkezők 10-20 százaléka számára „törekszik” biztosítani a tandíjmentességet. Viszont a „törekszik” kitétel valójában semmire nem kötelezi a kormányt, így minden ilyen kalkuláció lehet pusztán játék a százalékokkal, ráadásul a 2013-as büdzsé nem tartalmazza a felsőoktatásból hiányolt forrásokat. Valamint: hiába tűnik úgy, hogy az egyetemek megtarthatják a teljes autonómiájukat, a kormány továbbra sem tett le a „kancellárok” kinevezéséről. Ami pedig a legérzékenyebb pontot, a hallgatói szerződések ügyét illeti: a „röghöz kötés” kérdésében a kormány részéről pusztán csak annak ígérete hangzott el, hogy kész a tárgyalásra.

„Ezen a ponton a kormány bizonyosan nem enged, hiszen az már célvita lenne, legfeljebb csak a részleteket, a kereteket lehet valamelyest korrigálni” – mondta forrásunk, aki szerint a tárgyalások fontos állomása volt, hogy sikerült aláírni a megállapodást.

Balog Zoltán „nem fárad el, addig tárgyal majd, amíg csak kell” – nyilatkozta forrásunk, határozottan leszögezve, hogy a kormány, bár tudja, hogy „trükközni nem szabad”, de egyetlen olyan kötelezettséget sem vállal, amely nem egyezik az Orbán Viktor által vallott felsőoktatási filozófiával.

Balog Zoltán egyetlen olyan kötelezettséget sem vállal, amely ne egyezne a miniszterelnöknek a felsőoktatásról vallott elképzeléseivel
Balog Zoltán egyetlen olyan kötelezettséget sem vállal, amely ne egyezne a miniszterelnöknek a felsőoktatásról vallott elképzeléseivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.