Alattvalókat akarnak nevelni

Az oktatáspolitika kormányzati szereplői téves irányt jelöltek ki. Ha az osztálytermeket bezárjuk, a képzés lehetőségeit szűkítjük, a szakmunkásképzést zsákutcássá tesszük, nem tudunk kitörni a válságból – nyilatkozta a Népszabadságnak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

− A PDSZ nem írta alá a megállapodást Balog Zoltánnal, önálló sztrájkbizottságot alakított. A másik három érdekképviselet, amely viszont szentesítette azt, egyszerűen csak bizakodóbb a PDSZ-nél, vagy szakmai vitában is állnak?

− Mindenekelőtt: sem a többi szakszervezetet, sem a minisztert nem érte váratlanul, hogy nem írtuk alá a megállapodást. Már korábban volt egy választmányi ülésünk, ahol úgy döntöttünk, hogy az számunkra elfogadhatatlan. Erről értesítettem a többi szakszervezetet, és egyeztetést kértem tőlük. Ez nem jött létre, hogy miért, azt nem tudom.

− Önök az utolsó tárgyalási forduló előtt négy nappal közleményben jelezték, hogy elfogadhatatlan a tervezet. Másnap a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: ez váratlanul érte őket.

− Maradjunk annyiban, hogy akkor ők már három napja tudtak erről. Ezt már csak az is igazolja, hogy a tárgyalásokon részt vevő többi szakszervezet közül kettő, a két kisebbik, azt válaszolta a PDSZ újabb egyeztetési ajánlatára, hogy sajnálják, de őnekik ez nem fér a programjukba. Galló Istvánnéval, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével pedig az egyezség aláírása előtti hétfőn vagy kedden váltottunk e-mailt, amiben azokat az okokat kérte fölsorolni, amelyek miatt mi nemet mondunk Balog Zoltánéknak. Leírtam az okokat. Erről többet nem tárgyaltunk. Visszatérve az egyeztetésekre: az érintett szakszervezetek is végig azt hangsúlyozták, hogy tudják, az, amit aláírnak, nem felel meg az eredeti követeléseinknek. Tehát nem vitatták az álláspontunkat, viszont kármentésről beszéltek. Azt mondták, ha ég a ház, segíteni kell az oltásban. Én viszont azt állítom, hogy nem elég csak a lángokat locsolni, a tűz fészkét kell fölszámolni.

− A másik három szakszervezet elfogadja az államosítást, mert azon nem tudnak változtatni. A PDSZ-nek ezzel a kerettel gondja van. De ha a kormány erősebb garanciákat adna a pedagógusokat érintő egyéb követelések teljesítésére, akkor megbékélnének az államosítással?

− Értem a kérdést, és válaszolok is rá, de hadd szögezzem le, hogy azok a garanciális elemek,melyeket az egyezség tartalmaz, gyengék, nem valódi garanciák. De ettől függetlenül is: az a bizonyos Klebelsberg nevű hajó rossz irányba halad. Egész egyszerűen az iránytű rosszul van beállítva. Azok a célok, azok a megoldások, amiket az államosítás kínál, tönkreteszik a magyar közoktatást.

− Másképp kérdezem: aláírna egy olyan megállapodást, amelyben a keret az államosított közoktatás, viszont megmarad a munkateher és több lesz a bér?

− Nem, nincs rá felhatalmazásom. Mégpedig azért, mert föl kell függeszteni az államosítást, mert az most maga az őskáosz. Vizsgáljuk felül közösen, hogy szükséges-e ilyen mértékű központi irányítást kialakítani. Ha arra a megállapításra jutunk, ami borítékolható, hogy az állam nem feltétlenül kizárólagosan jó gazdája a közoktatásnak, akkor tegyék lehetővé azoknak az önkormányzatoknak, amelyek egyébként eddig is tudták működtetni a rendszert a pedagógusok bérével és mindennel együtt, hogy visszakapják az intézményüket. Tudjuk, hogy vannak hátrányos helyzetben lévő települések, kisfalvak, ahol már a pedagógusok bérére sem volt pénz. Ezt meg kell oldani, de nem úgy, hogy azokat is ilyen keretek közé kényszerítik, akik urai voltak a helyzetnek. Ezzel pedig a közoktatás színvonalát erőszakosan lefelé nivellálják.

− Tételezzük föl, hogy elfogadják az államosítás keretét....

−...a feltételezés értelmetlen, ez így elfogadhatatlan.

− Akkor induljunk ki az aláíró szakszervezetek álláspontjából: a megállapodással a kormányoldal jogszabályi garanciákat is vállalt.

− A jogszabály ebben az esetben kormányhatározatot jelent. Na most nézzük csak meg, hogy mi történt a keretszámokat illetően a diákmegmozdulások idején. Félnaponta jelentek meg egymásnak ellentmondó határozatok. Tudom, hogy alkotmányt is lehet írni Strasbourg és Brüsszel között, de ez nem olyan játék, amibe belemehetnénk.

− A megállapodás munkahelyeket ment meg, mert a 22 kötelező tanítási óra nem emelkedik, és mint ismert, minden két pluszóra 11 ezer álláshely megszűnését jelentené. Az is eredmény, hogy a megállapodás szerint nem kell 32 órát kötelezően az iskolában tölteni.

− 2010-ben készült egy felmérés, aminek az eredményét soha senki nem cáfolta, Hoffmann Rózsáék sem. E szerint a pedagógusok heti munkaterhelése átlagosan 51 óra. A nemzeti köznevelési törvényben megfogalmazott pedagógus-életpályamodell arról szól, hogy a megnövelt bérük mellé a pedagógusoknak jóval több időt kell eltölteniük az iskolában, amelyből hosszabb időre kötelezhetők az oktatással, neveléssel összefüggő munkára, ez a bizonyos 32 óra. Amikor így is heti 51 óra az átlagos munkaterhelés, akkor miért is kell ezt megemelni? A másik probléma: a pedagógusok kötelező óráinak számát, a heti kötelező munkaidőhöz, a 40 órához viszonyítva kell kiszámítani, annak 55-65 százalékában kell meghatározni. Ez 22-26 óra. Amennyiben a felső érték szerint határozzák meg a kötelező órák számát, s ennek lehetőségét a megegyezés nem zárja ki, úgy jelentős pedagóguselbocsátásokra lehet számítani. Efölött van még, hogy a tanár 32 óráig foglalkoztatásra kötelezhető. Ez így összességében nagyon komoly munkaidő-növekedés. Erre azt mondják, hogy majd lesz béremelés. A megállapodásban rögzítették, hogy a cél az alsó határ, azaz az 55 százalék megtartása. És ha nem sikerül? Mert a törvényben továbbra is benne van az 55-65 százalékos játéklehetőség. Erről a tankerületi igazgató dönt majd, hiszen a 32 órás bent tartózkodás továbbra is benne van a megállapodásban. Hangsúlyozzák, hogy ez feladathoz kötött, és nem a helyben tartózkodáshoz, hanem a gyerekekhez kötik. Aki ilyeneket fogalmaz meg, nincs tisztában azzal, hogy a pedagógiai munka mit jelent, milyen leterhelést, milyen lelki, szellemi stresszt.

− Ha ennyire gyengék a garanciák, a másik három szakszervezet miért írta alá a megállapodást?

− Azt gondolom, azért, mert ők elfogadhatónak tartják a kormányhatározat ígéretét.

− Sokan azt mondják, hogy a PDSZ e különutassággal a pozícióit erősítené a szakszervezetek közötti versenyben.

− Biztos van ilyen olvasat is. Aki ezt hiszi, elfelejti, hogy most tényleg nagyon nagy a tét, és rendkívül kiélezett a helyzet. A közoktatásban ugyanis a szemünk előtt bontják le mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt nagy nehezen felépítettünk, és aminek eredményei bizony, már láthatók. Ez az átalakítás abba az irányba visz, melyet már kétszer is meghaladott az élet, vagyis az elmúlt század harmincas és hetvenes éveinek központi állami irányítási modelljét. Ez a politika szempontjából kényelmes helyzetet teremt, mert központi direktívákkal, kézi vezérléssel lehet irányítani egy, a nemzet jövőjét meghatározó, komoly rendszert. Kézi vezérléssel lehet pénzt pumpálni bele, és pénzt kivonni, és a pedagógusok is állami alkalmazottak lesznek. Ez az alattvalóvá nevelést segíti. Láttam én ezt már tanulóként, majd a nyolcvanas években pedagógusként is. Nagyon nem szeretném viszontlátni. Az is elfogadhatatlan, hogy becsukom az osztályajtót, aztán azt tanítok, amit akarok. Ez már régen is hamis szemlélet volt. Arról nem is beszélve, hogy most a 70-es években megszokotthoz képest jóval keményebbnek tűnő, magát szakmainak nevező ellenőrzés van kibontakozóban, amely ezt a mentalitást lehetővé teszi. Trivialitás, hogy a képmutató pedagógus képmutató gyereket nevel. Arra törekszem, hogy ez ne fordulhasson elő.

− Mit érzékel? A pedagógustársadalom van annyira elégedetlen, hogy az önök radikális, különutas álláspontját támogassa?

− A tapasztalatok azt mutatják, hogy a pedagógusok többsége velünk ért egyet.

− Balog Zoltánnak tehát nincs igaza, amikor azt nyilatkozza, hogy a pedagógustársadalom 90 százaléka a megállapodás mögött áll?

− Balog Zoltán téved, mert sajnos a közoktatás szakszervezeti szervezettsége távolról sem éri el a 90 százalékot. Rosszul ítéli meg a pedagógusok gondolkodását is. Amióta nem írtuk alá a megállapodást, rengeteg gratuláló és egyetértő telefont és e-mailt kapok, másrészt arról érdeklődnek, miként lehet belépni a PDSZ-be. Nem hiszem, hogy a pedagógusok többsége radikálisan elutasítaná azt, amit a PDSZ tesz, és szerintem a társadalom többsége is mögöttünk áll. Mi ugyanis nem saját magunkért emeljük föl a szavunkat, hanem az oktatásért, vagyis Magyarország jövőjéért. Az amerikai oktatási miniszter azt mondta tavasszal, hogy a válságból való kivezető utat az osztálytermekben tervezik. Ha az osztálytermeket bezárjuk, a képzés lehetőségeit szűkítjük, a szakmunkásképzést zsákutcássá tesszük, nem tudunk kitörni a válságból. Az oktatáspolitika kormányzati szereplői téves irányt jelöltek ki.

− Választások jönnek: úgy hírlik, lesz 70 milliárd forint a pedagógus-életpályamodell bevezetésére.

− Igen, mit ne mondjak, rendkívül kedvező hírnek tartom, hogy a kormány törekszik az általa elfogadtatott törvény betartására. A nemzeti köznevelési törvény három részből áll. Az első szakaszt bevezették 2012. szeptember 1-jén, a második szakaszt 2013. január 1-jén, ez az államosítás, a harmadik pedig az életpályamodell bevezetése, 2013. szeptember 1-jén. Pont. Ebben nincs olyan, hogy ha majd lesz pénz, akkor majd fizetünk. Be kell vezetni az életpályamodellt, mindennel együtt. Ez volt az a momentum, ami miatt a pedagógusok sokáig bizakodtak. Azt mondták, jó, nem nagyon értünk egyet a köznevelési törvény irányával, nagyon mást gondolunk a kerettantervekről, de majd ott lesz az életpályamodell. Aztán 2012 októberében Matolcsy úr kissé relativizálta a törvényt, amikor azt mondta, hogy ha lesz pénz, akkor persze lesz béremelés is. Azóta azt halljuk, hogy mindent meg fognak tenni, törekszenek rá. Miről is beszélünk? De mindettől függetlenül: az egyezségben, amit aláírtak a szakszervezetek, az áll, hogy 2013. szeptember 1-jétől elindul az életpályamodell, a megemelt munkaterheléssel. Ez, ha tetszik, ha nem, bárki bármit mond is, pedagóguselbocsátásokkal jár. Hogy mennyivel, nem tudjuk. Számtalanszor rákérdeztünk, mindig azt mondták, hogy ezt a munkaerő-felesleget fedezni fogja a nyugdíjba vonulók száma. Megkérdeztük, hány nyugdíjas pedagógusra számítanak, egyáltalán: mennyien vannak a rendszerben. Nem tudták novemberben, nem tudták decemberben, és nem tudták a legutolsó egyeztetésen sem. Épp Galló Istvánné szegezte a kérdést a miniszter úrnak: mondja meg, hány nyugdíjas pedagógusra számítanak? Balog Zoltán ránézett Hoffmann Rózsára, ő meg Marekné Pintér Arankára, aztán így sorban mindenki nézett már mindenkire: fogalmuk sincs, hány nyugdíjas van a rendszerben. Itt tartunk.

Mendrey László szerint képmutató pedagógus képmutató gyereket nevel
Mendrey László szerint képmutató pedagógus képmutató gyereket nevel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.