Schiffer: Nem értek az ultimátum nyelvén
- Egy MSZP-kongresszus általában azért volt unalmas az elmúlt időkben, mert minden háttéralkut jóval előtte lejátszottak a felek. Az LMP kongresszusával kapcsolatban nem lehet megmondani, hogy robbantja-e a pártot, vagy inkább unalmas ideologizálással töltik az időt. Önnek milyen az előérzete?
- Örülök annak, ha a kremlinológiát az LMP-re nem lehet alkalmazni. Én azért is vagyok büszke a november végi döntésünkre – függetlenül attól, mekkora perpatvart kavart –, mert több hónapos vita előzte meg, és még a tanácskozáson is órákon át érveltünk róla. Az LMP éppen ezt adhatja a magyar politikai kultúrához: igenis lehet politizálni úgy is, hogy egy közösség a nyílt színen vívja meg a vitáit, még ha azok olykor fájdalmasak is.
- A hétvégi döntéshozatal fájdalmasnak ígérkezik: az ellenzék többi pártja iránt nyitottságot szorgalmazó platform tagjai próbálják a maguk oldalára állítani az őket korábban leszavazó többséget. Vannak közös pontjaik?
- A párbeszédet párton belül kívánom lefolytatni, a javaslatcsomagot ezért nem kommentálom. Általánosságban azt mondom, hogy az ultimátumok nyelvén nem értek, és nem is szeretnék érteni. Minden párt életében van olyan helyzet, amikor A-t vagy B-t kell mondani, és nincs kompromisszum. A novemberi kongresszus sok mindent eldöntött, de továbbra is ad játékteret a hangsúlyok közti vitákra. A sokféleség érték, és egyik politikai ellenfelemről vagy velem szemben más véleményen lévő párttársamról sem gondolom, hogy ne a józan ész vagy valamely erkölcsi meggyőződés pártján állna. Viszont magát komolyan vevő párt kéthavonta nem változtat politikai stratégiát. Az LMP nem tud megerősödni, ha nem jövünk ki a hatalomtechnikai örvényből. Arra kellene rájönni, hogy ha nincs erős LMP, akkor nincs kormányváltás. A jelenlegi kormánnyal szembeni teljesen jogos düh hőfoka nem keletkeztet többletszavazati jogot. Azokat is meg kell szólítani, akik jobbra voksoltak 2010-ben, és kiábrándultak a Fideszből, de továbbra sem kérnek az előző ciklusok figuráiból. Az LMP-nek itt van küldetése rövid távon. Mi lehetünk az az erő, amely alternatívát tud adni számukra. Azt kell mérlegre tenni, hogy ha nincs önálló, csak egy választási szövetségben szereplő LMP, akkor ezek az emberek nem tudnak kire szavazni. Csak a Fidesz–KDNP, a Jobbik vagy az otthon maradás közül választhatnak.
- Párttársai közül sokan úgy látják: a hatályos stratégia és a pártvezetés mozgása inkább jobbra tolja el az LMP-t, amit nem akarnak támogatni.
- Mi nem jobbra vagy balra tolódunk, hanem a politikai térkép átrajzolására vállalkoztunk, s tudtuk, hogy ezt értetlenség és konfliktus övezi majd. Nem akarunk részt vállalni az egyre többekben hányingert keltő szekértábor-politikában. Miközben az ország az elitek paktuma miatt az erőforrásainak jelentős részét elvesztette és milliárdokat mentettek ki adóparadicsomokba, addig a két oldal szépen lassan beteljesítette a másik rémképeit. 2006 őszén a kulturális jobboldal méltán gondolhatta, hogy lám, ez történik, ha visszatérnek a „kommunisták”. Most pedig a kulturális ballib oldal mondhatja teljes joggal, látva a Fidesz által végzett rombolást, a szélsőjobbnak tett gesztusokat és az Orbán Viktor által kiépített vezérdemokráciát, hogy lám, itt van az, amiről beszélünk a Demokratikus Charta megalakítása óta. Miközben az egész játék hamis, a két elit egymást tartja fogva és tartja hatalomban. Mi ebből nem kérünk, de nem is szívesen címkézzük magunkat. Ugyanakkor ha valaki azt nézi, hogy az LMP az elmúlt hónapokban mit tett, milyen irányba küldött üzeneteket, mit fogalmazott meg fő problémaként, és ezek után is jobbra tolódásról beszél, annak elgurult a gyógyszere. Legutóbb Horthy megítélésével kapcsolatban jelentek meg agyrémek. Horthyval a választmány egyszer foglalkozott, történetesen amikor egy Horthy-szobor elleni tüntetésen való részvételről döntött. Értem én, hogy egyes politikai ellenfeleknek alapvető érdekük, hogy az LMP-t rátolják az „ellenoldalra”, de felelős pozícióban lévő, nagykorú embereknél ez nem mentség az idiotizmusra. Szerintem az tolná jobbra az LMP-t, aki az ország függőségét és az emberek kiszolgáltatottságát konzerváló neoliberális gazdaságpolitikával lát értékközösséget. A probléma ott van, hogy a kormányváltás megvalósításához nem elég a Jobbikon kívüli erőkre 2010 tavaszán voksoló szavazótábor. De mi nem jobboldali törzsszavazókat akarunk megnyerni. Azokat a 2010 előtt a „balliberális” oldalra szavazókat kell megszólítanunk, akik megbüntették a Gyurcsány-, Bajnai-kormányt, és átmentek a szellemi barikád túloldalára, valamint a fiatalokat, akik nem kérnek a régiekből, s nem okozhatunk csalódást saját törzsközönségünknek, amelyik régóta várt egy rendszerkritikus, ökológiai pártra.
- Önnek mennyire fontos az Orbán-kormány leváltása?
- Minden épeszű ellenzéki erő elsődleges célja a jelenlegi kormány leváltása. De az sem mindegy, mi jön utána. Ha egy alkotmányosan aláaknásított területen próbál majd meg egy olajfa-koalíció egy erős fideszes–jobbikos ellenzékkel szemben kormányozni, az ugyanazt hozhatja magával, mint Szlovákiában. A szélsőségesekkel összeálló Robert Fico leváltására szerveződött koalíció gyors bukása után a megerősödött Fico tért vissza. A 2002 és 2010 közti kormányzásért felelős politikusok, tanácsadók, beszédírók ott ülnek a Haza és Haladás, a DK és az MSZP vezérkarában; legkevésbé épp az utóbbiban. Korábbi politikájukból kiindulva nehezen tudom elképzelni, hogy velük távlatos, kormányzati ciklusra kiterjedő konszenzust építsünk ki. Teljesen mást gondolunk a fejlesztéspolitikáról, a devizahitel-krízisről, mi visszaszorítanánk az elmúlt húsz évben uralkodó energialobbit, a nagybirtokokat, a mezőgazdasági nagyüzemeket, ők nem. Nem látom a közös felületet. Amikor Oszkó Péter nyilatkozik az egykulcsos adórendszerről, az az érzésem, hogy ők hamarabb találnak hangot Urbán László anyapártjával, a Fidesszel, mint mi akár a mai hatalommal, akár a korábbival. Különös tünete a közélet morális válságának, amikor azok vonják kétségbe, hogy le akarjuk váltani a jelenlegi rezsimet, akiknek „megköszönhetjük” Orbánék teljhatalmát és a szélsőjobb megerősödését. Egy tekintélyelvű rendszer nem a semmiből pottyan alá: a nyomor, a reménytelenség, a demokratikus intézmények hitelvesztése ágyaz meg neki. Épp ezért az LMP azzal szolgálja a kormányváltást, ha politikai otthont kínál azoknak, akik úgy akarják elküldeni a Fideszt, hogy nem a fideszes önkény előidézőitől várják a megváltást.
- És mekkora a közös felület a Fidesszel? Akár egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel?
- A centralizált demokrácia, az önkényuralmi megoldások és a részvételi demokrácia, a kaszárnyakapitalizmus és a globalizációkritika közt nincsen érintkezési pont. Abban egyébként konszenzus van a párton belül, hogy a jelenlegi parlamenti pártok és az elmúlt húsz év szereplői közül senkit nem tudunk természetes szövetségesnek tekinteni. Szimbolikus jelleggel világossá tettük, hogy az elmúlt húsz év egyetlen volt miniszterelnökének jövőbeni kormányában sem kívánunk szerepet vállalni. Nekünk nem mindenek feletti célunk, hogy kormányra kerüljünk. Az Orbán nélküli Fideszről pedig csak Torgyán József legendás hasonlata jut eszembe: az olyan, mint a vőlegény szerszám nélkül.
- Rendre önkritikát szorgalmaz a mostani ellenzék esetében. Az MSZP új vezetése korábban már világossá tette, hogy mit gondol a 2006 őszén történtekről, a pártelnök pedig nemrég Erdélyben megkövette a határon túliakat a 2004-es népszavazáson képviselt álláspontért. Ez mire elég?
- Fontos lenne, ha értékelni tudnánk a különböző erők gesztusait. Függetlenül attól, hogy milyen hátsó szándék, számítás vagy épp őszinte megbánás van mögötte. Az LMP nem áll be abba a kórusba, amely az MSZP erdélyi kijelentései kapcsán képmutatást és szavazatszerző szándékot feltételez. Jó, ha egy párt tud egyértelmű gesztusokat tenni, függetlenül annak motivációjától. Igaz ez a másik oldalra is. Értékelnünk kell Navracsics Tibor vagy Balog Zoltán szavait is Bayer Zsolt publicisztikája kapcsán. Függetlenül attól, mennyire gusztustalannak tartom azt a fideszes molinót, amellyel a DK tüntetőit fogadták a Fidesz-székháznál.
- Arra van B terve, hogy mi történik akkor, ha a hétvége után néhány párttársa elhagyja az LMP-t, ezzel akár a parlamenti frakció létét is veszélyeztetve?
- Úgy vágtam bele a hivatásos politizálásba, hogy pontosan tudtam, ez nem egy életre szóló foglalatosság. Az ember akkor és addig csinál ilyesmit, amikor és amíg az elveit megalkuvás nélkül tudja képviselni – nem véletlenül nem léptem be egyetlen pártba sem az elmúlt két évtizedben. S addig vagyok képviselő, amíg annak a politikai közösségnek, amelynek révén a választók a Házba küldtek, a céljait képviselni tudom. Előtte nem beszéltem erről, mert még véletlenül sem akartam a zsarolás eszközével megvívni a vitákat, de az számomra egyértelmű volt a novemberi kongresszus idején, hogy ha a nevemmel összeforrt álláspont kisebbségben marad, és nem tudom képviselni a közösség legitim döntését, kellő időben visszaadom a mandátumomat. A pártból nem léptem volna ki, de hagytam volna, hogy 2014-ig az történjen, amiről a többség döntött. Ennek ellenére úgy gondolom, a novemberi stratégiai döntés bőven hagy teret ellenkező álláspontot képviselő társaimnak, s egyáltalán nem gondolom, hogy ne tudnánk egy csónakban, egy irányba evezni.
