A hazugságok visszavonását várják a sofőrök

Áll a balhé Pécsen a helyi tömegközlekedési cégnél. A vezérigazgató törvénytelen sztrájkkal vádolta a sofőröket, pedig a buszok rossz műszaki állapota okozta a decemberi nagy leállást.

Mindaddig nem tárgyal az idei bérekről a pécsi Tüke Busz Zrt. érdekképviselete az önkormányzati tulajdonban lévő cég vezérigazgatójával, Árki Sándorral, amíg Árki nem vonja vissza a dolgozókat befeketítő, decemberben tett nyilatkozatát. Minderről Hofekker Ferenc, a Tükénél működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke tájékoztatta tudósítónkat.

Mint arról írtunk, december 21-én reggel a Tüke járatainak mintegy negyede-ötöde kimaradt, ami csaknem ellehetetlenítette a pécsi tömegközlekedést. Akkor Árki Sándor azt nyilatkozta, hogy a buszok azért álltak le, mert a sofőrök előre be nem jelentett, vagyis törvénytelen sztrájkot tartottak. A vezérigazgató szerint a 200 ezer forintot kereső sofőrök 20-30 százalékos bérkövetelésük elérése érdekében zsarolták meg a céget.

A buszok átlagéletkora 15 év
A buszok átlagéletkora 15 év

Hofekker Ferenc hazugságnak minősítette Árki szavait. A szakszervezeti vezető elmondta: a pécsi tömegközlekedéshez 125 busz szükséges, ám az említett napon kilencven-valahány jármű állt rendelkezésre. Előző este ugyanis 48 buszt a sofőrök szervizbe küldtek, s azok többségének javítása nem fejeződött be műszakkezdésig. Hofekker korábban gyakran figyelmeztette a cégvezetést, hogy a több mint 15 éves átlagéletkorú buszpark javítására vagy a járművek egy részének cseréjére azonnal százmilliókat kellene költeni, ám szavainak nem volt foganatja. Aztán december 19-én egy, a menet közben az út közepén megálló busz ajtaja kinyílt, s egy utas kiesett a járműből. Bár sérülés nem történt, Hofekker az eset nyomán azt javasolta a cég 315 sofőrének, hogy másnap minden problémás buszt küldjenek szervizbe, s járművük műszaki hibái miatt a továbbiakban ne kockáztassanak.

– Nem volt sztrájk – hangsúlyozza azóta is Hofekker. – Az sem igaz, hogy a buszok szervizbe küldésével 20-30 százalékos béremelésért zsaroltuk a céget. Mi tavaly is beértük az inflációs emeléssel, és idén sem kérünk többet. Tudjuk, hogy a cégünk bajban van, eszünkbe sincs tönkretenni a munkahelyünket. Az se volt igaz, hogy a sofőrök 200 ezret keresnek, a nettó átlag 150 ezer. Mindezekért úgy döntöttünk, hogy Árki úr vonja vissza nyilatkozatát. Ha nem teszi, nem tárgyalunk vele a bérekről.

Hétfőn leült tárgyalni a szakszervezet a cégvezetéssel, ám – mint azt Hofekkertől megtudtuk – a leendő kollektív szerződés volt napirenden, az idei bér nem, mivel a vezérigazgató nem vonta vissza bántó nyilatkozatát. Szerettünk volna minderről szót váltani Árki Sándorral, ám ő elzárkózott. Arra is megkértük a vezérigazgatót, hogy hadd tekintsünk bele a december 20-i buszleadás jegyzőkönyveibe, hogy lássuk, milyen hibákkal küldték a sofőrök javítóba – a „dögsor”-ra – járműveiket. Árki erre a kérésünkre is nemmel válaszolt.

Van okunk arra következtetni, hogy a vezérigazgató azért nem teljesítette kérésünket, mert kiderült volna, hogy a buszokat okkal küldték a dögsorra a sofőrök, akik közül többen elmondták, hogy a buszok olaj- és fagyállófogyasztása olyan mértékű, ami akár felkelthetné a környezetvédelmi hatóságok figyelmét is. Hogy ez valóban így van-e, azt nem volt lehetőségünk kontrollálni. Persze arról, hogy a pécsi buszokkal komoly gond van, a helybéliek gyakran értesülnek. Egyrészt onnan, hogy naponta hány busz áll ki a forgalomból, másrészt történt néhány drámai meghibásodás. Az elmúlt években gyakran gyulladtak ki buszok Pécsen, két hete meg egy forgalomból kiálló csuklós kettészakadt. A bíróság öt éve nem tud dönteni abban az ügyben, hogy egy 2008-as halálos gázolásnál a sofőr hibázott, vagy a busz magától szaladt a járdára. (A tárgyaláson 14 sofőr tanúsította, hogy az ő járművük is néha „elszabadul”.)

A történethez tartozik, hogy a buszok állapota miatt folyamatosan protestáló Hofekker Ferencet a vezérigazgató két hete elbocsátotta. A 47 esztendős Hofekker 18 éven át sofőrként, 2009 óta független érdekvédőként dolgozott a pécsi közlekedési cégnél. Árki bizalomvesztésre hivatkozva vált meg tőle. Hofekker bírósághoz fordult, a szakszervezet pedig eltökélt, hogy akár Brüsszelig vagy Strasbourgig is elmegy az ügyben.

A per nyilván évekig eltart. Ahogy az is, amíg a Tükének megújult, biztonságos buszparkja lesz.

Írtunk már róla, hogy a Tüke a Pécsi Közlekedési Zrt.-től (PK) bérli buszokat. A PK többségi tulajdonosa az önkormányzat, kisebbségi pedig a magánszemélyek kezében lévő Mecsekbusz Kft. Utóbbi cég hajlandó lenne belefogni a járműpark 7-8 milliárd forintot felemésztő cseréjébe. Csak hát a város nem beszél kisebbségi partnerével. Pécs önkormányzata 2011 márciusában kizárta a menedzsmentjogokkal felruházott kisebbségi tulajdonost a PK telephelyeiről. A bíróság ezt az einstandot jogtalannak minősítette, ám a 25 milliós perköltség megfizetésére ítélt város semmit sem tesz a helyzet jogorvoslása érdekében. Hofekker feltételezi, hogy a város valamilyen fideszes érdekeltségű cégen keresztül akar buszokat behozni és szervizelni, ezért nem engedi vissza a Mecsekbuszt.

Aki ilyeneket mond, az ne csodálkozzon, ha kirúgják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.