Elhárul a sztrájkhelyzet a közmédiában?

A Népszabadság információi szerint a tervezett 255 fő helyett végül 195 dolgozót bocsáthatnak el a közmédiából a jelenleg is zajló csoportos létszámleépítés keretében. A kirúgandók létszámának csökkenéséről és a számukra létrehozandó segélyalap nagyságáról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn a megállapodáshoz közeli helyzetbe jutott a közmédia szakszervezetei által létrehozott sztrájkbizottsággal.

Az MTVA novemberben jelentette be, hogy újabb 255 dolgozótól akar megválni, decemberben meg is kezdték az előzetes értesítések átadását. A mostani elbocsátás is főként a műsorkészítőket érinti. A rádiós területen felszámolták a több évtizedes hagyományokkal rendelkező regionális műsorsugárzást, az öt vidéki stúdiótól hozzávetőleg negyven dolgozót bocsátanak el. A tévéktől több neves riportert és szerkesztőt is elküldenek. A kulturális műsorok szerkesztőségeinek megcsonkítása miatt felmondott Rockenbauer Zoltán főszerkesztő. A szórakoztató műsorok közül csaknem 70 százalékkal csökkentették a DTK-show stábját, ami miatt D. Tóth Kriszta is felmondott. Előzetes értesítést kapott a Megoldások Magazinja nevű fogyasztóvédelmi műsort készítő szerkesztőség csaknem hetven százaléka is.

Homályos tervekről beszélnek a székházban
Homályos tervekről beszélnek a székházban

Ez egyébként a harmadik csoportos leépítés az összevont közmédiában. 2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert bocsátottak el, és a mostani leépítéssel együtt körülbelül 2000-re csökken az MTVA dolgozóinak létszáma. A csoportos leépítés szabályai szerint az érintettek decemberben csak előzetes értesítést kaptak arról, hogy a munkaadó meg kíván tőlük válni. Harminc nap elteltével, tehát ezen a héten kapják meg a hivatalos papírt arról, hogy elküldik őket. A legalább egy hónapos felmondási idő után, várhatóan február közepén szüntetik meg a munkaviszonyukat.

A médiaszolgáltatási alap már decemberben 210 főre korrigálta a kirúgandók keretszámát. Az elbocsátás részleteiről azonban nem tudott megállapodni a központi üzemi tanáccsal. A testület azért nem írta alá a megállapodást, mert a munkáltató a több mint 15 napig tartó tárgyalás végére sem tudta meggyőzni a csoportos létszámleépítés ilyen arányú szükségességéről. Ráadásul a munkáltató az üzemi tanács számára vállalhatatlan passzusokat akart beletenni a megállapodásba. Ezek között szerepelt például az, hogy a megállapodás aláírásával az üzemi tanács elismeri a december 13-án elkezdett előzetes értesítések átadásának jogszerűségét. Ezt a testület visszautasította. A szakszervezetek az első pillanattól kétségbe vonják az előzetes értesítések átadásának jogszerűségét.

Információink szerint a sztrájkbizottság kérésére az MTVA hajlik arra, hogy további húsz fővel mérsékeljék az elbocsátandók létszámát. A távozók megsegítésére létrehozott 18 milliós segélyalapot a médiaszolgáltatási alap pedig további 13 millió forinttal egészítheti ki. Ha a héten aláírják az erről szóló megállapodást, akkor a sztrájkbizottság befejezettnek tekinti a munkáját.

A közmédiában hónapok óta tartja magát egy olyan szóbeszéd, hogy a mostani leépítéssel még mindig nincs vége az elbocsátásoknak, mert az MTVA vezetése 1600 főre akarja csökkenteni a létszámot. Úgy tudjuk, az elmúlt hetekben a központi üzemi tanács és a szakszervezetek részéről is rákérdeztek erre, és azt a határozott választ kapták, hogy az MTVA vezetése 2013-ban a leépítés utáni 2000 fős állandó létszámmal tervez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.