Az Esztergom-szindróma

„Esztergom 2” – így jellemezték sokan azt a helyzetet, ami az utóbbi hetekben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszafüreden kialakult. A fideszes többségű testület a napokban fegyelmi eljárást indított Pintér Erika polgármester ellen, s a vizsgálat idejére felfüggesztették a munkavégzés alól, Spisák György jegyzőt pedig azonnali hatállyal felmentették.

Tiszafüred különleges állatorvosi lónak számít, ebben a városban ugyanis 2010-ben nem sikerült sem aljegyzőt, sem alpolgármestert választani, így nincs, aki a polgármestert és a jegyzőt automatikusan helyettesítse. Pintér Erika, a város immár harmadik ciklusban megválasztott, függetlenként, Fidesz-támogatással indult polgármestere szerint a személyi ellentétek, és az alpolgármesteri poszt körül kialakult viták vezettek el odáig, hogy ellene most mondvacsinált ürügyekkel, de szerinte politikai okokból fegyelmi eljárás indult, a jegyzőt pedig – akit épp a Fidesz-frakció támogatásával neveztek ki 2011-ben – azért állították fel a székéből, mert nem volt hajlandó asszisztálni a törvénytelenségekhez.

Tiszafüreden a törvényességért most a Szolnok megyei főjegyző felel, ő jár a testületi ülésekre, míg a polgármester helyett a pénzügyi bizottság elnöke hívja össze a képviselőtestületet. Pintér Erika szerint legutóbbi megválasztása után azzal vívta ki Fidesz-frakció haragját, hogy nem volt hajlandó alpolgármesterré kinevezni jelöltjüket, Ujvári Imre frakcióvezetőt. Válaszul a frakció nem választotta meg az ő alpolgármester-jelöltjeit. Hogy mi volt a kifogása a Fidesz alpolgármester-jelöltjével szemben, arra Pintér Erika szűkszavúan annyit mondott: tapasztalatlannak tartotta ehhez a munkához.

– A Fidesz-frakció, élükön a frakcióvezetővel, a többségi szavazatokkal visszaélve olyan ügyeket akart áterőltetni az önkormányzaton, amelyekhez én nem adtam a nevemet, s az ezzel kapcsolatos határozatok aláírását megtagadtam – eleveníti fel az elmúlt hónapok eseményeit Pintér Erika. Egyik ilyen ügyként említette azt a sürgősséggel beterjesztett javaslatot, amely szerint Tiszafüred városa kössön szerződést a budapesti székhelyű Monedero Kft.-vel pénzügyi tanácsadói szolgálat ellátására.

– Korábban az volt az eljárási rend, hogy ilyen esetben legalább három árajánlatot bekértünk, a frakció azonban azonnali döntést akart. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy kérjünk másoktól is árajánlatot: ezek közül a legdrágább is feleannyiért – havi 300 ezer forintért – vállalta volna a megbízást, mint a frakció által erőltetett budapesti cég. (A Mondero Kft. neve nem ismeretlen önkormányzati körökben: 2011-ben a csődeljárás alá vont Heves megyei önkormányzat is velük kötött szakértői szerződést a bankokkal folytatott tárgyalás elősegítésére, havi nettó egymillió forintért. – A szerk.)

A másik ügy, amire Pintér Erika nemet mondott, egy használaton kívüli gyógyszertári raktárbázis megvásárlása lett volna, azért, hogy itt egy budapesti cég munkahelyeket teremtsen. – Nem értettem, miért kellene ahhoz az önkormányzatnak több mint kétszázmillió forintért megvennie egy épületet, hogy azt egy vállalkozás használja, még ha olyan magasztos célért is, mint a munkahelyteremtés – indokolta ellenérzéseit a polgármester.

Ujvári Imre, a Fidesz frakcióvezetője szerint a testület azért határozott a polgármester elleni fegyelmi eljárás megindításáról, mert ő folyamatosan megszegte a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény előírásait, a jegyző pedig több ízben nem teljesítette a testületi határozatokkal kapcsolatos kötelezettségeit, ezért megrendült iránta a bizalom.

– Részemről semmilyen személyes ellentét nem áll fenn, sőt, éppen azt szeretnénk elérni, hogy a közügyekben való döntéseket ne személyes szimpátia alapján hozzák, és egyáltalán nem helyes, hogy a települést érintő kérdések helyett ezzel foglalkozunk – mondta Ujvári Imre. Szavai szerint a képviselő-testület többsége valóban támogatta volna őt alpolgármesterként, és a polgármester többször jelölt erre a posztra olyan személyeket, akiket a testület nem fogadott el.

Hozzátette: annak azonban, hogy van-e alpolgármester, semmi jelentősége nincs a város működőképessége szempontjából, ha mindenki – köztük a polgármester is – teszi a dolgát. Azt, hogy miért volt sürgős szükség pénzügyi tanácsadó cég igénybevételére, a fideszes frakcióvezető azzal indokolta, hogy a polgármester rendszeresen a képviselő-testület tudta nélkül tárgyalt a város kötvényeit kibocsátó bankkal, de ezek a tárgyalások 2012 elejére zátonyra futottak. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy egy tapasztalt pénzügyi tanácsadót von be, amelynek elsősorban a banki tárgyalások segítése, pénzügyi tervek készítése lett volna a feladata.

– A polgármester is elismerte, hogy szükség van ilyen tanácsadóra, de nem volt hajlandó végrehajtani a pénzügyi tanácsadó megbízásával kapcsolatos testületi döntést, hanem ő maga kért be ajánlatokat, más tanácsadó cégektől. Ezek sebtében és utólag bekért ajánlatok voltak, teljesen komolytalanok – állította a frakcióvezető. A gyógyszergyári raktár ügyében Ujvári Imre elismerte: képviselő-testületi döntés alapján ő maga tárgyalásokat kezdett az ingatlan tulajdonosával, hogy az elhagyott tiszafüredi üzemüket hogyan lehetne munkahelyteremtés céljából hasznosítani. Szerinte ezzel kapcsolatban már a polgármester is folytatott tárgyalásokat a korábbi ciklusban, de azok nem vezettek sikerre.

A tárgyalásokkal egy időben azonban a város rossz pénzügyi helyzete miatt a számlavezető bank zárolta az önkormányzat összes, még fejlesztésre fordítható forrását, így ez gátat szabott a további lehetőségeknek – mondta. Szavai szerint semmilyen párhuzam nem vonható Esztergom és Tiszafüred között. – Senki nem kívánja megbénítani a városvezetést, éppen ellenkezőleg: szeretnénk cselekvésre sarkallni, mert Tiszafüredben jóval több lehetőség rejlik, mint amennyit a polgármester jelenleg ki tud használni, s szeretnénk, ha több, munkahelyteremtése irányuló lehetőséget nem szalasztanánk el – mondta Ujvári Imre.

A felfüggesztett polgármester viszont arra számít: egyfajta „húzd meg, ereszd meg” jellegű időszámítás kezdődik most Tiszafüreden, hisz a Fidesz-frakció a többsége birtokában bármikor és bármilyen ürüggyel újból fegyelmit indíthat ellene, s hónapokra felfüggesztheti posztjáról, így akadályozva meg, hogy valós munkát végezzen. Ráadásul erkölcsi gátja sincs annak, hogy így packázzanak vele, hisz Pintér Erika szavai szerint az egyik fideszes önkormányzati képviselő szájából nemrég elhangzott: a képviselőtestületnek munkaügyekben nem kötelező tudnia, hogy jogosan vagy jogszerűtlenül járt-e el, arról vita esetén úgyis a bíróság ítélkezik.

A tiszafüredi városházán jelenleg megbénult a városvezetés
A tiszafüredi városházán jelenleg megbénult a városvezetés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.