Ösztöndíj a nyugdíjas orvosoknak

A bérükön túl ösztöndíjat akar fizetni a kormány azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nyugdíj mellett is dolgoznak, de a törvény szerint már nem kaphatnak egyszerre nyugellátást és fizetést is – értesült a Népszabadság.

Néhány napja Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár arról állapodott meg az érdekvédőkkel, hogy aki kéri a kötelező nyugdíjazás alóli mentességet, megkaphatja, ha azt a munkahelyi vezető is támogatja. Emellett azt is megígérte, hogy az egészségügyben a nyugdíjat választó közalkalmazottak álláshelyét csak akkor kell megszüntetniük az intézményvezetőknek, ha az a biztonságos betegellátást nem veszélyezteti.

Az egyeztetésen elhangzott ígéretként az is, hogy a gyógyítást választó nyugdíjaskorúak jövedelme nem fog csökkeni. A tervek szerint az idős orvosok nyugellátását július elsejétől ugyan nem folyósítanák tovább, de a nyugdíjuknak megfelelő összeget ösztöndíj címén hozzácsapnák a bérükhöz. A már formálódó kormányzati koncepció szerint az, aki a mentességét kéri, automatikusan lemond a nyugdíjáról, és ezzel egyidejűleg jogosult lenne a Senior ösztöndíjra, amelynek összege azonos lenne az öregségi ellátással.

Ezzel máris teljesülhetne Orbán Viktor miniszterelnöknek az Idősügyi Tanács előtt tett ígérete, miszerint miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert „így fair”.

Információink szerint a Senior ösztöndíjra külön állami alap létesülne oly módon, hogy az érintettek öregségi ellátásának összegét egyszerűen ide irányítanák át. Persze ehhez még szükség van újabb törvénymódosításokra. A tervezett rendszer szerint aki később abbahagyja a munkát, megszűnik az ösztöndíja, és visszaléphet a nyugdíjrendszerbe.

Sok részletkérdésre még nincs válaszuk az előkészítőknek, így például arra sem: hogyan kerül vissza az ellátás összege az ösztöndíjalapból a nyugdíjfolyósító kasszájába? Vagy mi lesz időközben a nyugdíjak értékének megőrzésével? A lapunk által megkérdezett szakértők szerint, ha valaki a munkát választja, akkor elértéktelenedik a nyugdíja. Határozottan állították azt is, hogy a Senior ösztöndíj jóval drágább megoldásnak tűnik, mint ha minden maradna a régiben. Az érintettek rendezett járandóságként kapják az időskori ellátást, az ösztöndíjhoz pedig kegypénzként jutnak majd.

Megjegyezték azt is, hogy az ösztöndíjalap felszámolása sem lesz egyszerű, mert az idős orvosok később szerzett jognak fogják azt tekinteni. Az új rendszer megvalósításában további nehézséget jelent, hogy az egészségügyben a nyugdíjasokról nincs lista. A nyugdíjkorhatár fölöttiek közül nagyon sokan vannak olyanok is, akik még nem kérték nyugdíjazásukat. Nem tudni, hogy például nekik jár-e majd az ösztöndíj. Nincs adat arról sem, mennyi az érintettek nyugdíja, mekkora összegre van szükség az ösztöndíjalaphoz.

Lapunknak egy kórházi vezető azt mondta: a mentességi kérelem mellé valószínűleg begyűjtik majd a nyugdíjszelvényeket is, és aztán az államtitkárság darabonként egyezteti a nyugdíjbiztosítóval. Szerinte egyszerűbb lenne, ha a kormány belátná, ezúttal mellélőtt, aztán pedig kijavítaná a rosszul megfogalmazott kormányhatározatot. Az csak két mondat lenne, míg így bonyolult és végeláthatatlan jogalkotási manőverezés kezdődhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.