Az derült ki, hogy Orbán nem ismerte kellően az alkotmányt

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberben úgy vélte, hogy az előzetes regisztráció jó dolog, és többen is fognak részt venni a választásokon. Az MTI tudósítása szerint azt mondta: maga nem tud ellenérveket felhozni a feliratkozás ellen. Novemberben pedig azt mondta, hogy aki szerint az AB a regisztrációt alkotmányellenesnek minősíti, az nem ismeri az alkotmányt.

„Sehol ne rotyogjon a gulyás” – így próbálta védeni a választások tisztaságát az ELTE hallgatói előtt folytatott nyilvános vita során októberben Kósa Lajos Fidesz-alelnök. A politikus szerint több választáson is az utolsó pillanatban határozó, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Szerinte Magyarország népességén nem tudnak egyhamar változtatni, adottság, hogy egymillió embernek nincs meg a nyolc általánosa, és még többen funkcionális analfabéták.

– A Fidesz szerint az eddiginél kevesebb aktivitást várnak el a választóktól az új eljárási szabályok – ezt állította Gulyás Gergely fideszes képviselő tavaly novemberben. Állítását azzal magyarázta, hogy a választás egyfordulós lesz, megszűnik a visszaélésekre lehetőséget adó ajánlószelvény-gyűjtés, a névjegyzékbe vétel pedig önkéntessé válik.

Szerinte „indokolatlan a félelemkeltés: semmi akadálya, hogy a választópolgárok az egy percet igénybe vevő névjegyzékbe vétel után gyakorolhassák a választójogukat”. Szájer József fideszes EP-képviselő, az alaptörvényt szövegező bizottság volt elnöke az alkotmánybírák tavalyi döntése kapcsán, amellyel megsemmisítették az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek nem átmeneti szabályait, azt hangsúlyozta: csak időbeli és nem elvi oka volt annak, hogy az átmeneti rendelkezéseket nem az új alkotmánnyal egy időben, hanem később, külön fogadták el. Szerinte így nincs akadálya annak, hogy a törölt rendelkezéseket „egy egyszerű alkotmánymódosítással” beemeljék az alaptörvénybe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.