„Némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményében figyelmen kívül hagyja az Orbán-kormány eddig elért eredményeit” – ezzel az apró magánéleti kitekintéssel spékelt közléssel nyitotta a 2012-es esztendőt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A későbbi hónapokban mutatott topteljesítményhez képest méltatlannak tetszik az antré, de NB I-es futballidény sem kezdődik úgy, hogy a tizenhat edző közül legalább tizenhárom ne említené meg az úgynevezett idény eleji formát. Mert, ugye, vis maior eset miatt kellett pályára lépniük az első fordulóban, így nem tudtak felkészülni a néhány hónapos pauza alatt a startra.

Azért e nyitány azt már jelezte, hogy a tárca előszeretettel szakít majd időt személyes ügyek megtárgyalására. Az adminisztráció Habony Árpádba ojtott Joshi Bharatai például kvázi nyilvános levélben tették fel a kérdést: kinek akar ártani Szajlai Csaba? Az NGM-ben indokoltnak tetszett a felvetés, mert a Magyar Hírlap újságírója arra vetemedett, amire a minisztérium vezetői nem szoktak: adatokkal bűvölt. Ez sokkolta – a hungarikumként a világörökség részévé nyilvánított – számmentes gazdaságpolitika ötletgazdáit, ezért reagáltak hevesen az ominózus cikkre.

Érthető a dühük, nyilván Sebastian Vettelt is szétvetné az ideg, ha taligával indulna el a soros Forma–1-es futamon, az első helyezett után négy nappal célba érne, majd a tök sötétben ünnepeltetné magát, s a balliberális, szélsőségesen alonzóista média mindezt nem autósporttörténeti bravúrként tálalná.

De akkor legalább olyan szikár képet festene az eredményről, mint Matolcsy a 2011-es büdzséről, amely megágyazott az elrugaszkodás évének: „Feszes, kézben tartott és stabil volt a költségvetés.” Ki ne látná, hogy ki is lőttünk a sztratoszférába szépen, kábé úgy, ahogyan a megyei kormányhivatalok űrkutatórészlegei előrevetítették. Azt talán csak a fejlődés túlzott dinamikája mondatta a miniszterrel: figyelni kell, mert nehéz év következik.

Ezúttal sem tévedett, de erről elsősorban a Muse zenekar, Batu kán humánpolitikája és az Európai Bizottság tehet. Főként az utóbbi, amely a kohéziós alap „magyar” kifizetéseinek részleges felfüggesztését irányozta elő. Erre így reagált hősünk: jó volt magyarnak lenni Brüsszelben. Nekünk speciel Verpeléten is, ám akkor épp fehér hosszúlépést kortyolgattunk a Sport büfében, és senki nem jelentette be, hogy 495 millió eurós támogatástól foszthatja meg országunkat az unortodox eposzi jelzőt cipelő munkásságunk.

Meglehet, az nyugtatta meg a tárcavezetőt, hogy ő lett a kormány Kína-ügyi biztosa. Pedig akkor még aligha sejtette, hogy az 1992-es barcelonai olimpián szereplő, a többi közt Michael Jordant, Larry Birdöt, Magic Johnsont felvonultató amerikai kosárlabda-válogatott után újabb csapat alakul, amely kiérdemli a Dream Team nevet. Ám nem kellett sokat várnunk a bejelentésre: Szijjártó Péter lett Matolcsy „ázsiai” helyettese. És ha még a Semjén Zsolt ráérne.

Persze könnyű annak, akinek a múltja is veretes. A Széchenyi-kártya a tizedik születésnapját ünnepelte, mire Matolcsy kijelentette: Magyarországon egy programban ennyi pénzt célzottan még nem költöttek el jól. Mert, ugye, átnyálazta a történelemkönyveket, s úgy ítélte meg, IV. Béla államilag támogatott lakáshitelprogramja, meg Széchenyi István ötletkavalkádja sem konkurálhat a fideszes vízióval. Ebből következik, hogy, ha belecsúsznánk az időcsapdába, nem találnánk királyt és miniszterelnököt, aki ne Matolcsyról nevezné el aktuális tervét, s nem is lenne érdektelen a Ratio Matolcsyationis stratégiája, hogy a Marshall-tervet ezúttal ne erőszakoljuk meg.

Amúgy is, e korszakosnak nem nevezhető úgynevezett politikai akciók eltörpülnek a nagymamaalapú adófilozófia szakpolitikai megjelenése mellett. És ez természetesen Matolcsy Györgynek köszönhető: a tárcavezető bejelentette a telefonadó bevezetését, majd érvelt amellett, hogy minden felhasználónak tíz perc mentesség járjon. Az indoklás figyelemre méltó, amennyiben a Népszabadság arról tudósított: az elöljáró a nagyszülő telcsiszokásaira hivatkozva magyarázta a mértéket a frakcióülésen. Az kész szerencse, hogy Barack Obama nagyija nem hobbi-torpedójátékos, mert még kilövetne pár atom-tengeralattjárót a szeretett unokával. Azt még Kissinger, Churchill meg a többi kókler nem sejthette, hogy a nagymamák egyszer még geopolitikai szemszögből megkerülhetetlen szereplői lesznek az új világrendnek.

Az utóbbiról egyébként kiérlelt elképzelése van Matolcsy Györgynek. A visionnaire – olvasmányai és személyes benyomásai alapján – úgy véli, az Európai Unióban nem kell szorosabbra fonni az együttműködést, mert az csak kudarchoz vezet. Ezért inkább a nemzetek Európájának ideáját támogatja. Az most sem érv, hogy a közösséget vezető politikusok éppen az összehangoltabb cselekvés útját keresik, mert versenyképesek akarnak maradni a gazdasági vetélkedőben, mivel a művelt Nyugat is tévedett már sokat.

Most például elég, ha szemét Magyarországra veti, s máris látja, merrefelé van a jövő, amely elkezdődött. Elég csak egy adatot említeni: idehaza csupán 1,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság a harmadik negyedévben. Ez is mutatja: megállunk a lábunkon. Körülbelül úgy, mint a komoly identitásproblémákkal küszködő féllábú ólomkatona. Aggodalomra azonban nincs ok, mert Matolcsy résen van, s figyelmeztet, ha az Európai Birodalom létrejötte fenyeget. Mert ha így alakulna, az Brüsszel további megerősödését jelentené, aminek következménye a gazdasági felemelkedéshez szükséges önrendelkezés elvétele. És, mint tudjuk, azt nem adjuk.

Mástól persze elvárjuk, hogy ne cicózzon ezzel, ezért veszünk el mindent az önkormányzatoktól, amit csak lehet. Logikailag nem könnyű levezetni, hogy miért éppen az állam az ideális szint, amely nem ad fölfelé, de elvesz lentről, miközben reklamál, ha más is elvenne lentről. Csakhogy a ráció a ’68-asok és Mick Jagger gyilkos koktélja, tehát inkább hinni és bízni kell. Mint a miniszter tette a CNN nézőiben. Ha nem hitte volna, hogy a képernyő előtt üldögélők módosult tudatállapotban vannak, aligha kínálja meg őket azzal: a gazdaság zsugorodása látszat, a valóság pedig tündérmese.

Mi más is lehetne az a történet, amelyben a főhős bejelenti, hogy 130 milliárd forinttal sarcolja meg tranzakciós adó címszó alatt a fabula többi szereplőjét, majd közli, hogy inkább 280 milliárddal, s mindezt kvázi előrelépésként értékeli. Sőt ezzel talán egyidőben nem felejti el megemlíteni: 2013 az emelkedés éve lesz. És a kormány 2025-re megduplázza a magyar GDP-t. Csak az nem tudja a választ a hogyanra, aki nem hallott korábban a Matolcsy György által prezentált banánalapú növekedés stratégiájáról, ami egyébként sarki zöldségest és Nobel-díjas Paul Krugmant egyaránt zavarba hoz. A mester néhány millió magyar, a közgazdaságtan törvényei, pár ezer tapasztalt elemző, továbbá volt barátai véleményére nem ad, így magabiztos marad: „Három év alatt a kormány gazdaságtörténeti bravúrt visz véghez, amelynek során végrehajtja Magyarország pénzügyi konszolidációját.”

Alighanem e sikert ismerte el az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, amely végül úgy döntött: feloldja a kohéziós támogatások zárolását. Ennek úgy megörült Matolcsy, hogy az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának arról számolt be: „Délelőtt nem lehet mesedélutánt tartani, ezért inkább számokat fogok mondani, hogy meggyőzzem önöket arról, jó irányba tett jó lépések jellemzik a kormány idei első fél évét.” Ennél meglepőbb monológgal aligha kínálhatta volna meg a kollégákat, tekintettel arra, hogy úgy tetszett, éppen olyan zaklatott a viszonya a matematikával, mint Schmitt Pálnak a magyar nyelv szabályaival.

A reláció különös jellegét azért nem cáfolta: a 2013-as költségvetést májusban még 1,6 százalékos növekedésre alapozta. Az csöppet sem zavarta, hogy a jegybank, a Költségvetési Tanács és az IMF sem látta reálisnak a felvázolt pályát. Nem baj, csöppet később értik meg a matolcsyzmus lényegét, addig még számolgatnak. Nyilván az efféle műveletek vezetnek megszorításokhoz és csomagokhoz, amelyeket Matolcsy György nem alkalmaz. Ha egy intézkedéssorozat kívülről már egészen úgy néz ki, mint egy csomag, az nem az: „Ez nem csomag, ez csokor” – mondta a tárcavezető.

Erre ő maga úgy felelne: „Ami nincs bezárva, az nincs kizárva.” Ez a citátum csúcspontot feltételez, de az orgazmus odébb volt. Matolcsy György ugyanis Hódmezővásárhelyen közölte: „Mi büszkék vagyunk arra, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén, százból harmincnak, hat hétig kis piros pont van, mint a japán kisgyermekeknek, mondták nekem japán tudósok, én nem tudtam.” Mi meg azt nem, hogy ha külföldre menekülnek a fiatalok, az nem olyan nagy gond, mert az elvándorlás „rejtett nemzeti kincs”.

Meglehet, akadnak, akik szerint Matolcsy György megszakította a kapcsolatát a valósággal, s küldetéstudatos képregényhősként tengeti napjait, de nekik azt üzeni a miniszter: „Komoly emberek nem foglalkoznak komolytalan leminősítésekkel.” És ne feledjük a miniszter 2011-es állítását, amely szerint több ezer évvel ezelőtt a magyarok körében az agysebészet nagyon fejlett volt. Erre azért már a közbeszerzési pályázatokon saját korában igen sikeres Csák Máté is rákeresne a Google-ban. Pedig fölösleges a valóság után kutatni: a legenda köztünk él.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD