Színre lép a koronatanú

Január nyolcadikán folytatódik az előzetes kiírás szerint a magyar származású osztrák lobbi gróf, Alfons Mensdorff-Pouilly bírósági tárgyalása Bécsben – tudta meg a Népszabadság. Az eljárás első, jövő évi ülésnapján várhatóan meghallgatják az ügy egyik koronatanúját, Mark Cliffet is.

A BAE Systems brit fegyvergyártó cég volt tanácsadóját, Mensdorff-Pouillyt – aki többek között a magyar Gripen-beszerzés körüli lobbitevékenységben is közreműködött, és a magyarországi szerepe mind a mai napig meglehetősen homályos –pénzmosás, hamis tanúzás és okirat hamisítás miatt vonják felelősségre. Ennek az eljárásnak a hivatalos tájékoztatás szerint „nincs magyar szála”, ezt az osztrák és a magyar ügyészség is igyekezett leszögezni.

A vádirat szerint 2000 és 2008 között különböző kerülő utakon közel 13 millió euró folyt be a BAE Systemstől a Mensdorff- Pouilly és köre által működtetett céghálóhoz. A gróf 1993-tól dolgozott a BAE szerződéses tanácsadójaként, s e minőségében egészen 2007-ig tevékenykedett: többek között Budapesten, Bécsben és Prágában is. Mensdorff-Pouilly az ellene felhozott vádpontok mindegyikében ártatlannak vallotta magát az első bécsi tárgyaláson, a korrupciós vádakkal kapcsolatban pedig már korábban világossá tette: azok egyike sem igaz. „Bár volt róla szó, én mindannyiszor azt mondtam, hogy erre nincs szükség” – fogalmazott a vesztegetéssel kapcsolatban az osztrák gróf a bécsi bíróságon.

Mensdorff-Pouilly az elmúlt napokban tett tanúvallomásai során arról is ködösen fogalmazott, hogy valójában mennyit tudott a különböző offshore cégeken keresztülfutó összegekről, illetve a cégek személyi hátteréről. Azt ugyanakkor többször is leszögezte, hogy a komoly euró milliókat átfolyató Broadman nevű vállalkozáshoz neki semmi köze nincs. Az elmúlt napokban több tanút is meghallgatott a Stefan Apostol bíró vezette tanács, többek között egy olyan futárt, aki elmondta: helyenként száz-háromszázezer eurónyi összegeket is szállított bizonyos személyek között. A bíró kérdésére még arra is kitért, hogy az összegeket nem fémbőröndben, hanem egyszerű postai borítékokban vitte.

Némi fordulatot Mark Clifftől, a lobbi csoport vezetőjeként számon tartott Timothy Landon jobb kezétől várnak. Cliff a bíróság tájékoztatása szerint videokonferencián keresztül fog válaszolni a kérdésekre. A férfi korábban tett már részletes vallomást a brit korrupcióellenes hivatal előtt, a Nagy-Britanniában indított eljárást azonban – a BAE Systems (politikai közreműködéssel tető alá hozott) sokmilliós vádalkuja értelmében – hirtelen lezárták. Cliff vallomása azonban hozzáférhető, korábban a Népszabadság is közölt belőle részleteket.

A több száz oldalas dokumentumban magyar vonatkozásokról is említést tesz a pénzügyi szakember. Az egyik iratból például az tűnik ki, hogy a magyar szerződés sikerdíjának mozgatásában a Prefinor, a Broadman és a Promanex nevű offshore cégek jutottak, pontosabban juthattak szerephez. Az egyik Prefinor-emlékeztetőben például (amely 2001 októberében készült, alig egy hónappal a magyar döntést követően) az szerepel, hogy a magyar Gripen-szerződés kapcsán a lobbistáknak 180 millió osztrák schilling kiadása keletkezett, amelyet „harmadik félnek” kellett kifizetniük, összesen öt különböző szereplőnek. Egy másik részlet így szól: „Summersnek ugyanazok voltak az aggodalmai, vagyis a Tábornok (Timothy Landon – a szerk.) védhetősége. Ha például valaki Magyarországon eddig egy középszerű házban élt és hirtelen Rolls-Royce- szal kezd el furikázni, az emberek esetleg nyomozni kezdenek és visszakövetik a bankszámláján, honnan érkezett a pénz”. Egy 2002 májusában keltezett feljegyzés alapján pedig Cliff azt mondja a tanúvallomásában: „ezt követően a Gróf közölte, hogy egy háromszáz-ötszázezer dollárnyi kifizetést kell eszközölni két csoportnak, a cseheknek és a magyaroknak.” De további utalások is találhatóak a közel ezeroldalas vallomásban arra, hogy igenis voltak magyarországi pénzmozgások.

„Azt hiszem ez a kifizetés a magyar szerződéshez kapcsolódik. A BAE közölte, hogy nem tud többet fizetni a Prefinornak, mert ennek a kapcsolatnak így vége. A kezdeményezés, hogy találjunk új fizetési útvonalakat a Gripen érdekében, szintén a BAE-től érkezett” – olvasható Cliff tanúvallomásában.

Hogy a magyar szálakról vajon esik-e majd külön szó a bécsi tárgyalássorozaton, azt egyelőre nem lehet tudni.

Gripen belülről: bonyolult ügyek
Gripen belülről: bonyolult ügyek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.