Hajdani indulatos véleményétől való méltóságteljes visszavonulást kínált fel mindenkinek a Duna és a Szigetköz ügyében Nagy István, Mosonmagyaróvár fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő. A városában szervezett sajtórendezvényen elhangzottak szerint a térségben lévők nevében szerette volna a szakmát visszahelyezni jogaiba, s megállítani a mindenkori politika kéretlen burjánzását a Szigetköz sorsának alakulásában.

A Duna érintett hazai vidékén megvalósult az, ami ebben a széthúzó és megosztott országban példátlannak számít: világnézettől, pártállástól, ideológiai elkötelezettségtől függetlenül minden polgármester, önkormányzat, civil és politikai szervezet, helyi és országgyűlési képviselő összefogott annak érdekében, hogy végre megoldás szülessen az Öreg-Dunameder, valamint a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodására.

A Kisalföld című napilap népi kezdeményezést indított azért, hogy ez az ügy végre a parlament elé kerüljön, s döntést hozzanak róla. Nyerges Csaba főszerkesztő szerint 83 ezren írták alá az Országos Választási Bizottság által hitelesített íveket. Nagy István ehhez azt tette hozzá: húsz év gyötrődés után felül kell emelkednünk egykori, esetleg indulatból, politikai okokból mondott, elhamarkodott kijelentéseinken, be kell látni a tévedéseket, s nem szabad tovább halogatni a kész szakmai tervek alapján megvalósítható valódi megoldást.

A polgármester tiszteletre méltó szándéka elé azonban éppen a környezetvédelemért felelős államtitkár, Illés Zoltán emel évek óta gátat. A folyón nem épül gát, sem fenékküszöb, jelentette ki a népi kezdeményezés kapcsán az államtitkár, és sietett hozzátenni: a fenékküszöböt saját kezűleg húzta ki az elképzelések közül. A népi kezdeményezést pedig politikai haszonszerzésnek nevezte.

Illés húsz éve a vízmegosztást látja megoldásnak a Szigetköz bajaira: adja oda Szlovákia a vízhozam felét, aztán mi majd gazdálkodunk vele. A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (SZITE) szakemberei számításokkal, modellezésekkel bizonyították: a főmederben az 50 százalékos vízmenynyiséggel is 1,8 méterrel alacsonyabb vízszint alakulna ki, mint a rehabilitált hullámtérben. Nem nehéz belátni, hogy a fizika törvényei értelmében 1,8 méterrel mélyebb mederből nem folyik át a víz a magasabban fekvő területekre. A vízszintet tehát mindenképpen meg kell emelni a főfolyóban.

Fűzfa Zoltán és Tóásó Gyula, a SZITE vezetői történelmi áttekintésükben utaltak rá, hogy a Duna és a hullámtér gondjai nem a tervezett bős-nagymarosi vízlépcső építésével kezdődtek.

Mintegy 600 ezer éve folyik a Szigetköz felé a Duna, előtte a Fertő tó felől a Zalai-dombság irányába haladt. A Szigetközben szigetről szigetre úsztatták a gazdák a legelő állatokat, a tájalakító igény nem a mezőgazdasági termelés, hanem a gabonaszállítás érdekében fogalmazódott meg. A gőzhajózásra is alkalmas mesterséges medret 1886-ban kezdték kiásni. Ennek a száradása, mélyülése már a XX. század közepén gondokat okozott. 1992-ben aztán – miután Magyarország egyoldalúan felmondta a vízlépcső megépítéséről szóló kétoldalú megállapodást – a szlovákok elterelték a Dunát, vagyis a vízhozam jelentős részét átvezették magukhoz, s azt csak Szap térségben szolgáltatják vissza, így a Szigetközben tragikus helyzet alakult ki.

Magyarország – mindenekelőtt a zöldmozgalmárok tanácsára – kimondva-kimondatlanul éveken át a „minél rosszabb, annál jobb” taktikát követte, abban a reményben, hogy a szigetközi pusztulással a nemzetközi fórumokon szemléletesen lehet majd bizonyítani a szlovák elterelés következményeit. Horváth József, az akkori köztársasági megbízott sokszor fölhívta a figyelmet arra, hogy a jog értelmében Magyarországnak is kárenyhítési kötelezettsége van, ám a hatóságok csupán látszatmegoldásokat alkalmaztak. Dízelszivattyúkkal próbálták áttölteni a vizet a főmederből a hullámtérbe, ám ez előre pontosan látható módon csúfos kudarcot vallott. Három év vita, veszekedés, „techno fasisztázás” után három nap alatt megépítették a fenékküszöböt – azt a kőhordalékból emelt fenékgátat, aminek a tetején átbukik a víz –, ezzel megemelték a szinteket, s az érintett szakasz hullámtere éltető vízhez jutott.

A mellékágrendszer végleges rehabilitációja érdekében azonban azóta gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt – állítja a SZITE. A magyar kormányok milliárdokat költöttek – részben felesleges – kutatásokra.

A SZITE a teljes Szigetköz rehabilitációja érdekében további három, nyitott, szabályozószerkezettel, hajózsilippel és hallépcsővel ellátott fenékküszöb megépítését javasolja. A különböző más elképzelések a modellezés során vagy megvalósíthatatlannak bizonyultak, vagy pedig még több fenékküszöb alkalmazását tartalmazták, igaz, a bizonyos körökben szitokszónak számító műtárgy megnevezése nélkül.

Az ügy végkifejlete szempontjából lényeges, hogy Illés Zoltán elutasítása, az általa képviselt törekvések azonosak-e a Szigetköz érdekében remélt dunai kormánystratégiával. Az mindenesetre érdekes, hogy az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága egyhangúlag támogatta a népi kezdeményezés vitára bocsátását. Illés 13 milliárd forintos beavatkozásokat emleget. Csakhogy az a projekt az alsó-szigetközi mellékágak s a Mosoni-Duna partrendezését szolgálja, nem a népi kezdeményezés által megcélzott Öreg-Duna-meder vagy a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodásának megoldását.

Az viszont tény: bizonyos érdekcsoportoknak néhányszor már sikerült zátonyra futtatniuk az éppen regnáló kormányzatokat. Először azt hitették el az Antall-kabinettel, hogy a Duna elterelését is magában foglaló szlovák C variáns csak papírtigris. Utána a fenékküszöböt segítettek három éven át elszabotálni. Meggyőzték a kormányt arról is, hogy a hágai bíróság majd lebontatja a szlovák létesítményeket, s helyreállíttatja a korábbi állapotokat. Ezek közül semmi nem bizonyult igaznak. Most megint szóba került, hogy menjünk vissza Hágába. Mennyi víznek kell még – és hol – lefolynia a Dunán, hogy a mosonmagyaróváriak és a szigetköziek szakszerű elképzeléseit ne sodorja partra a politika és a haszonszerzés semmit sem gyengülő szele?

Akik megmutatják, merre van a Duna

A parlament december közepén egyhangúlag döntött arról, hogy egyszer majd dönteni fog. Érdemben és alaposan megtárgyalja az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna vízgazdálkodásának lehetőségeit, módjait. 

A népi kezdeményezésre tehát legalább azt elérte, hogy két évtizeddel a Duna elterelése után valamelyest ismét a közfigyelem látóterébe került a magyar folyók sorsa. A zaklatott, politikai szigetekre szakadt Magyarországon az sem lebecsülendő, hogy a közös érdek egy térfélre állította az érintett térség politikai szereplőit.

S bár a helyiek is alapvetően azt szeretnék, hogy a politika leváljon a szakmai kérdésekről, a húsz év alatt bebizonyosodott: a Duna sorsa ebben az országban nem szakmai, hanem politikai kérdés, s ha ezt nem emelik be valamiképpen a politika erőterébe, akkor erőlködhetnek a hozzáértő civilek, szándékaik úgy elsimulnak, mint a Dunába dobott kavics keltette apróbb örvények.

A népi kezdeményezésre kényszerből létrejött parlamenti vitából kiderült: gyakorlatilag ott tartunk, mint húsz éve. A parlament megszólaltatott a köz, a nép által, ám a döntést így is, úgy is a kormány hozza. A miniszterelnök pedig jelenleg arra az Illés Zoltánra hallgat, aki nem műszaki megoldást akar – sőt menetrend szerinti dührohamot kap, ha valaki ezt bárhol szóba hozza –, hanem több vizet, amivel a helyi szakemberek szerint önmagában, a vízszint emelése nélkül nem megyünk semmire.

Az időközben némileg átalakuló zöldmozgalmak a „több vizet követelünk” Szlovákiának címzett igényével újra a hágai bíróságra mennének igazságért. Jávor Benedek (LMP), a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke nyílt levélben kérte ezt Orbán Viktortól. Többek között azt írja: „A mozgástér adott, kizárólag a magyar kormány döntésén múlik, hogy megkísérel-e érvényt szerezni a nemzetközi és az európai jognak, illetve Magyarország érdekeinek. Vesztenivalónk nincs: a hágai peranyag és az eddigi uniós közreműködés dokumentumai alapján elképzelhetetlen olyan rendezés, amely a jelenlegi, 20:80 százalékos arányú magyar-szlovák vízmegosztásnál, az emiatt fellépő ökológiai krízishelyzetnél, illetve a folyó gazdasági hasznosításából történő teljes kizárásunknál rosszabb helyzetet eredményez”.

A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (SZITE) viszont attól tart, hogy a régi kotta alapján a zöldek ismét föláldoznák a Szigetközt egy kedvező hágai döntés hiú reményében. Tóásó Gyula, a SZITE elnöke ezért is írta azt Jávor Benedeknek: „...többen megint Hágába szeretnének menni. Megint lehetne kutatni, jelentést készíteni távoli kiválasztottak által. A bennszülöttekre pedig legfeljebb majd azért lesz újra szükség, hogy megmutassák, merre van a Duna”.

Az mindenesetre érdekes, hogy Orbán Viktor a Duna ügyében egyelőre nem konfrontálódik szlovák kollégájával, szóba sem hozza ezt a megoldatlan közös ügyet. Érdemben tehát semmi előrelépés nem történt a Duna elterelésének huszadik évfordulóján, noha a szakemberek műhelyeiben a műszaki megoldások elkészültek, azok többségét modellezték, csak arra várnak, hogy vízre szálljanak.

 A vízlépcső fokai

1977 Aláírják a magyar–csehszlovák államközi szerződést a vízlépcsőről

1978 Megkezdődnek a kivitelezési munkálatok

1989 Felfüggesztik a nagymarosi és a dunakiliti építkezést

1991 Szlovákia dönt arról, hogy egyedül is megépíti a beruházást, mégpedig – ha nem megy másképp – a C variánsnak nevezett terv alapján

1992 Magyarország egyoldalúan felmondja a szerződést. A zöldek szerint a C variáns papírtigris. Októberben a papírtigris életre kel, a dunakiliti víztározó nélkül saját területükön megépítik a vízlépcsőt, a Duna elterelésével

1993 Akét ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul 1995 Sok politikai vita, elvetélt műszaki próbálkozás után Dunakilitinél megépítik a vízszintet emelő fenékküszöböt

1997 Ahágai döntés egyértelmű vereség Magyarország számára, a C variánst nem bontatják el a szlovákokkal

2000 Moldova György Ég a Duna című könyvében úgy fogalmaz: „Rossz belegondolni abba, hogy a Vízlépcső ügyét nem tekinthetjük egyedi esetnek, minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy Magyarországon minden más ügy is hasonló módon intéződik”.

Megrekedt csónak