Örömmel a lavinába

Félresiklott életek váltóját állítja át Horváth Tamás, aki elnyerte az Év Önkéntese díjat. Munkája nincs, lakása épphogy van, de ő máshonnan merít erőt.

Horváth Tamás elvesztette a lakását és az állását is. Tudja, hogy 58 évesen nem lesz könnyű munkát találnia. Ott ül velem szemben, a Külső Váci út kopottas téglaépületének második emeletén, a szerényen berendezett szobában, és boldognak tűnik. Határozottan boldognak.

Két hatalmas fenyő áll a ház mögötti udvaron. Hatéves kisfiúként még ő volt magasabb a fenyőknél – mutatja Horváth Tamás. A keresztanyja élt a lakásban, ahol most lakhatási jogot kapott az önkormányzattól. Fél évre. Bármilyen furcsa is, a boldogságra Tamás azután talált rá, hogy a saját lakásából kilakoltatták. Így került abba az átmeneti otthonba, amely végül megváltoztatta az életét.

Szövőnő anya és lakatos apa gyermekeként született Újpesten. Az anyja halála után az apja újranősült, de Tamás tizennégy évesen nem akart a – nála alig idősebb – mostohával együtt élni. A nagyanyja nevelte őt, aki rábízott mindent; csak mondja meg, mikor ér haza. Szabad volt, mint a madár, önállóan döntött arról is, hogy szakmunkásképzőbe megy. Villamos járműszerelőnek tanult.

Megnősült huszonhárom évesen, öt évvel később elváltak. A gyermekkorában beléivódott szabadság szétfeszítette a házasság kötelékeit. Visszaköltözött a nagyanyja lakásába, amelyet 2008-ban elvesztett. Kezességet vállalt egy ismerőse kölcsönéhez, csakhogy az apró betűs részt nem olvasta el: ha fél évig nem fizetik a törlesztőrészletet, a lakása automatikusan elvész. Utólag derült ki, hogy több tucat sértettet húztak be így a csőbe. Néhány hónap alatt visszaperlik a lakást – ígérte az ügyvéd. Ennek már négy éve.

Az utcára került. Az ingóságait raktárba szállították, Tamás a szomszédjánál aludt. A volt felesége segítségével (a mai napig jó barátok) albérletet keresett, de kauciót fizetni már nem maradt pénze. Az exfeleség talált rá a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SzéRA) átmeneti otthonára; lakjon ott, amíg vissza nem szerzi a lakást –javasolta. Befogadták őt a rehabilitációs férfirészlegbe, ahol kétágyas szobákban összesen tízen tudhatnak tetőt a fejük fölött.

S ekkor fordult egyet az élete. Szomorkodik, a sebeit nyalogatja: ez volt az egyik lehetősége. Tesz valamit, hogy ő maga és a körülötte lévők is jobban érezzék magukat: inkább ezt az utat választotta. Csoportvezető volt éveken át a munkahelyén, tizenöt-tizenhat beosztottal, és ha pénz nem is maradt a jutalmazásukra, legalább kirándulást, közös főzést szervezett nekik. A magánéleti gondjaikat figyelmesen végighallgatta.

Anélkül, hogy észrevette volna, az átmeneti otthonban is a társaság középpontja lett Horváth Tamás. Egyre többen megkeresték, és mesélni kezdtek magukról. Amikor főzött, az illat odacsalogatta a lakókat. Tomi bácsi, főzöl nekünk is? – kérdezték. – Nem, majd főzünk együtt! – felelte. És máris készült a paprikás csirke, a töltött káposzta, a gulyásleves, hol a konyhában, hol a szabadban. Ha Tomi bácsi pingpongozott, köré gyűltek a többiek; már jöttek is a pingpongversenyek.

Hamar egymásra találtak, Tamás és a gyerekek. Az otthon 120-130 lakójából 70-80 gyermek, akiket egyedülálló szülők, illetve családok nevelnek. Amikor következett a nagytakarítás, Tomi bácsi annyit mondott: aki a legtöbb szemetet hozza, kap tőle egy Sport szeletet. Sosem volt még akkora tisztaság. Így jött rá Horváth Tamás, hogy a felnőtteket is a gyerekeken keresztül tudja „megfogni”.

Érdekvédelmi képviselőnek választották meg a férfi lakótársak. A programok azonban, amelyeket Tamás – más bentlakókkal és szociálismunkásokkal együtt – szervezett, az Aporháza utcai otthon valamennyi lakóját megmozgatták. A kosárlabdaversenytől a bográcsozáson át az Apor Faktor tehetségkutatóig volt itt minden, ami egy félresiklott életbe vidámságot hozhat.

A saját élete példaként szolgálhatott végre. A házirend szerint ittasan senkit sem engednek be az otthonba (előbb ki kell józanodnia), és ez bizony többször gondot okozott. Ő is volt alkoholista – mesélte ilyenkor Horváth Tamás –, járt az Anonim Alkoholisták Klubjába, nagyrészt a házassága is erre ment rá. Ma már nem szégyelli, tizennyolc éve nem iszik. Az alkohol egyetlen baját sem orvosolta.

Önkéntes lett Horváth Tamásból, sőt később a többiek munkáját összefogó „intézményi önkéntes koordinátor”. Anyagi juttatás nem jár érte, de nem is ezért vállalta. Ott van neki a tudat, hogy közelebb hoz egymáshoz családokat, gyermekeket. Amikor arról faggatják, mi viszi rá, hogy ingyen végezzen pluszmunkát, azt szokta mondani: az érzés. Ahogy ránéznek a gyerekek. És a felnőttek.

Senki sem magyarázta el neki, hogyan csinálja. „Figyelem! A jelentkezők ide írják a nevüket!” Ezzel a felirattal rakott ki papírt, amikor az egyik versenyt szervezte. Több mint száz emberből ketten jelentkeztek. Kézen fogott Tamás egy gyereket, és végigjárta a szobákat. Nincs kedvetek jönni? Egyre nagyobb gyermeksereg követte őt, és naná, hogy a szülők sem akartak kimaradni. Örömlavina: így nevezi, ami akkor történt.

Kikerült Horváth Tamás az átmeneti otthonból, amikor tavaly nyáron lakhatási jogot kapott a keresztanyja lakásában. Először a keresztapja betegedett meg, kijárt hozzá ápolni. Miután meghalt, a keresztanyja lett súlyos beteg, őt is gondozta, gyakran nála aludt. Férfiként kellett ápolnia egy méltóságát elvesztett nőt, aki ráadásul az anyja testvére volt: ez mindkettőjüknek nehéz volt.

A keresztanyja halála után épphogy megkapta az önkormányzattól a lakhatási jogot. Először egy évre „ítélték neki” a szegényes otthont, amelyet gyermekkora óta ismer, másodszor már csak fél évre; ez jövő év elején jár le. A felújítást neki kellett megoldania.

Máig visszajár önkéntesként az Aporháza utcai otthonba. Ez erőt ad neki, amire most különösen nagy szüksége van: negyvennégy év folyamatos munkaviszony után november végén elvesztette az állását. Bejelentett létszámleépítés, ennyi történt. Azóta munkát keres, életrajzokat küld mindenfelé, ám 58 és fél évesen túlzott reményeket már nem táplál. Legutóbb autóvillamossági szerelő volt a BKV-nál, a kollégáival ők kábelezték a Mercedes buszokat.

A kezdeti sokk után magához tért. Azzal vigasztalta magát: borzalmas elveszíteni a munkáját, de amikor a lakásából kirakták, még borzalmasabb volt. A sors úgy hozta, hogy éppen az elbocsátása után egy héttel kapta meg az Év Önkéntese 2012 díjat, amelyre a SzéRA jelölte őt. A félelme nagy részét elvette a díj. Nem az egészet, de azért jó nagy részét.

Előrenézni egyelőre nem mer. Ahhoz, hogy az átmeneti otthonban jól végezze a munkáját,meg kell őriznie a lelki nyugalmát. Most még sikerül, de nem tudja, mi lesz, ha két-három hónap múlva sem talál állást. Akkor neki lesz szüksége örömlavinára – csak legyen, aki elindítja.

Névjegy

Horváth Tamás 1954-ben született Budapesten. Villamos-járműszerelőként végzett egy szakmunkásképző iskolában, ebből élt egészen idén novemberig, amikor elbocsátották. Négy évig lakott a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SzéRA) átmeneti otthonában, ahol azóta is önkéntesként dolgozik. Elnyerte az Év Önkéntese 2012 díjat.

-
FOTÓK: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.