Rendőrségért kiáltanak

A rendőrséghez fordult az Állami Számvevőszék elnöke, miután hivatala elkészült a megváltozott munkaképességű emberek támogatási rendszerével kapcsolatos ellenőrzéssel.

A számvevők több mint 200 milliárd forint közpénz felhasználását vizsgálták 2007 és 2011 között. Megállapították: hiába költött öt év alatt az állam ekkora összeget a fogyatékos, illetve rokkant emberek munkához juttatására, hiszen ahelyett, hogy nőtt volna az érintettek aránya a munkaerőpiacon, ennek valójában épp az ellenkezője történt.

Az ÁSZ egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a támogatási rendszer 2005-ös átalakítását nem alapozta meg hatástanulmány. A munkáltatók részére folyósított támogatások – elsősorban a jogszabályok gyakori módosítása következtében – egyáltalán nem voltak kiszámíthatók, illetve nem tették lehetővé a hosszú távú tervezést. 2006 után már nem is írtak ki újabb pályázatokat, ezért új foglalkoztató szervezetek már nem is kerülhettek be a rendszerbe.

A pályázatok elbírálásával kapcsolatos döntést megalapozó dokumentumokat és a döntésről szóló határozatokat sem tudta a minisztérium teljes körűen az ÁSZ részére átadni. Így a dokumentumok hiányában értékelhetetlen volt a kiválasztás és a bírálat folyamata is.

Megállapították továbbá: miközben a támogatások felhasználásának ellenőrzésére csak az APEH lett volna jogosult, a feladatot a kormányzat 2007-ben és 2009-ben egy magáncégre, a Moneta Kft.-re bízta. Az ellenőrzéssel megbízott cég csaknem kétmilliárd forint jogosulatlan támogatást követelt vissza a foglalkoztatóktól, ám ennek az összegnek néhány százalékát fizették csak vissza.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatójának a jelentés felrója, hogy az Orbán-kormány első éve alatt a jogosulatlanul felvett támogatások visszafizetését sürgető határozatot öt esetben egy év késéssel sikerült csak meghoznia. Az összegek felhasználását, elszámoltatását, a jogosulatlan kifizetések nyomon követését segítő informatikai rendszert a minisztériumban vagy annak háttérintézményeiben sem találtak a számvevők.

Domonkos László, az ÁSZ elnöke bejelentette: „jelezték” aggályaikat a rendőrségen, ám azt nem árulta el, ki ellen és miért zajlik nyomozás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.