A Klubrádió elnöke kompromisszumot ajánl

Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója azt javasolta Szalai Annamáriának, a Médiatanács elnökének, hogy ne fellebbezzenek abban a perben, amelyben a bíróság immár második alkalommal is a Klubrádiónak ítélte a 92,9 MHz-es frekvenciát.

A még hónapokig tartó pereskedés helyett a hatóság mihamarabb kössön állandó műsorszolgáltatási szerződést a Klubrádióval a 92,9-es vagy akár a most használt 95,3-as frekvenciára, ez állna összhangban a jogállami úttal, a Klubrádió hallgatóinak érdekével, s ez lehetne megnyugtató megoldás a hazai és nemzetközi közvélemény számára is.

A Klubrádió vezetője azt követően írt ilyen tartalmú levelet a médiahatóság elnökének, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ismét a Klubrádiónak ítélte a 92,9-es frekvenciát. Ezt a rádió még a 2010-es választások előtt nyerte el, de sem az akkori médiahatóság (ORTT), sem annak jelenlegi jogutódja nem kötött vele szerződést. A bíróság az elsőfokú ítéletével ezt a szerződést létre is hozta. A hatóságnak azonban még van lehetősége jogorvoslatot kérni. Lapunk érdeklődésére Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője azt mondta, még nem döntöttek a fellebbezés ügyében, mert még nem kapták meg a bíróság ítéletének írásos változatát.

Arató András a lapunknak adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a Médiatanács feladata többek között biztosítani a sokszínű tájékoztatást és médiaszolgáltatást. A Médiatanácsnak ebben a közérdeket kell szolgálnia, a Klubrádió több százezres hallgatóságának érdekeit.

Arató emlékeztet arra, hogy nemcsak a hazai közvéleményt borzolja fel immár három éve az a hercehurca, ami a Klubrádió műsorszolgáltatási lehetőségeinek megkérdőjelezése kapcsán zajlik, hanem a nemzetközi közvélemény sajtószabadságért aggódó szereplőinek a figyelmét is folyamatosan fenntartja. Úgy ítéli meg, hogy minden szereplőnek érdeke az áldatlan állapotok felszámolása a Klubrádió hosszú távú működési feltételeinek biztosításával. Arató szerint a versenysemlegességet csak az szolgálná, ha a Klubrádió is közösségi (ingyenes) frekvenciát kapna, ugyanúgy, mint a Lánchíd, a Mária, a Katolikus, az Európa, a Gazdasági Rádió és az InfoRádió is.

Az elnök-vezérigazgató szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a Médiatanács jogi és gazdasági értelemben is károkat okoz a Klubrádiónak, azzal például, hogy a jelenleg is használt 95,3-as frekvencia ügyében, noha három jogerős pert is megnyertek, a hatóság nem hajtja végre a bíróság ítéletét. E károk valamelyes enyhítése lehetne az, ha a hatóság a 92,9-es frekvencia ügyében nem élne a fellebbezés lehetőségével.

Arra a kérdésünkre, hogy a Klubrádió hogyan kényszeríthetné ki, hogy a Médiatanács a 95,3-as frekvenciapályázat ügyében végrehajtsa a jogerős bírósági ítéleteket, Arató úgy válaszolt, a magyar jogrendszerben ismeretlen a hivatali engedetlenség fogalma. A jogalkotó Ország gyűlés nem számított arra, hogy van olyan magyar állami hatóság, amely nem hajlandó végrehajtani a bíróság ítéletét. Emlékezetes, a médiahatóság pont egy éve, 2011 karácsonya előtt döntött úgy, hogy az Autórádió Kft. nyerje el a 95,3-as frekvenciára kiírt pályázatot. A Klubrádió azonban bírósághoz fordult, az pedig kimondta, alakilag érvénytelen volt az Autórádió Kft. pályázati anyaga, mert annak egyetlen oldala sem volt cégszerűen aláírva, számos, tartalommal bíró oldala pedig egyáltalán nem tartalmazott aláírást. Ebből az ítéletből a Médiatanács azt „vezette le”, hogy akkor neki alakilag újra át kell néznie az összes pályázó anyagát, így kizárták a Klubrádiót is, mégpedig azzal az indoklással, hogy a pályázati dokumentáció szöveges oldalainak üres hátoldalát is be kellett volna számoznia és aláírnia.

A rádió megtámadta a kizáró végzést és határozatot is, a bíróság mindkét esetben jogerősen a Klubrádiónak adott igazat. A Médiatanács azonban ahelyett, hogy végrehajtaná az ítéletet, az ügyészséghez fordult, hogy az indítson vizsgálatot, mert a bírósági döntések jogilag ellentmondó helyzetet teremtenek.

Bolgár György után Arató András is megbeszélné...
Bolgár György után Arató András is megbeszélné...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.