Díjra telik, munkadíjra nem? - Demjántól követelik a pénzüket

A Prima Primissima díj átadásakor fognak demonstrálni – ezzel adtak nyomatékot követelésüknek azok az építési vállalkozók, akiknek a munkáját nem fizette ki a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. Az Arcadom tulajdonosi képviselője azt ígéri, hogy a jogos követeléseket hamarosan kifizetik - akár a tulajdonos Arcadomon kívüli vagyonelemeit is felhasználva.

Tegnap az 52-es főút kecskeméti bevezető szakaszán mintegy 20 alvállalkozó képviselője félpályás útlezárással tiltakozott, amiért az Arcadom nem hajlandó kifizetni nekik körülbelül 300 millió forintot a kecskeméti Auchan Áruház felújításán elvégzett munkájukért. Korábban részben más összetételben, Szatymazon tiltakoztak az Arcadom alvállalkozói – ott egy 3 milliárdos üvegipari beruházás munkálatai során maradt adós a fővállalkozó mintegy 700 millió forinttal.

A kecskeméti demonstrációra meghívták Demján Sándort és az Auchan képviselőjét is – de egyikük sem állt a cégvezetők és a sajtó munkatársai elé. Szabó Bálint, a ki nem fizetett vállalkozókat képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője elmondta: ők a munkát elvégezték, a teljesítésüket igazolták, a számláikat befogadták – csak éppen nem fizet az Arcadom. Felszólította Demján Sándort, hogy fogadja a vállalkozók képviselőit, és fizesse ki a cége tartozásait. Véleményük szerint az egyik leggazdagabb magyarként, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökeként Demján személyes felelőssége is fölvetődik ezekben az ügyekben.

Nem vádolják, csupán kérik, hogy tisztázza: hogyan fordulhat elő, hogy az érdekeltségébe tartozó cég sem Szatymazon, sem Kecskeméten, sem Debrecenben nem fizette ki az alvállalkozókat? Amennyiben nem kapják meg az elismert követelésüket, akkor a Prima Primissima díj átadásával egy időben, a Művészetek Palotája előtt hívják fel az ország figyelmét, hogy a vállalatcsoport vezetője drága reklámkampánytól kísérve abból a pénzből jutalmazza az értelmiség krémjét, amelyet nem fizetett ki azoknak, akik megdolgoztak érte.

Különösen fölháborítónak tartják a vállalkozók, hogy az Arcadom Zrt. 20-30 százalékon akarja fölvásárolni, vagy követeléskezelő cégekkel fölvásároltatni a vele szemben fennálló követeléseket. Vannak, akik olyan nehéz helyzetben vannak, hogy belementek a megalázó alkuba.

Implom József, az IP-Bau Kft. ügyvezetője szerint cégének tavaly november óta tartoznak 20 millió forinttal. Ajánlatot kaptak az Arcadomtól, hogy az összeg 30 százalékáért visszavásárolnák tőlük a követelést. Az ügyvezető az ajánlatot elutasította, és felszámolási eljárást kezdeményezett az Arcadom Zrt. ellen. Tudomása szerint eddig már 27 felszámolási kérelmet adtak be ki nem fizetett alvállalkozók a generálkivitelezői megbízásokat sorozatban elnyerő cég ellen, de a bíróság folyamatosan félresöpri a beadványaikat.

Az Auchan Áruház bővítése kapcsán az építkezést lebonyolító Immochan Magyarország Kft. közleményt adott ki, amely szerint maradéktalanul kifizették az Arcadomnak a generálkivitelező által elvégzett munkákra benyújtott számlákat. Másnak nem fizetnek, mert csak az Arcadommal állnak jogviszonyban. A projektet nem zárták le, mert annak az lenne a feltétele, hogy az Arcadom igazolja: maradéktalanul kifizette az alvállalkozóit. Ezeket az igazolásokat az Immochan Magyarország Kft. a mai napig nem kapta meg.

A társaság tulajdonosi felügyeletét ellátó Bán Tamás szerint Kecskeméten nem 300, hanem csak 72 millió forint a ki nem fizetett alvállalkozói tartozás. Ez nagyságrendileg megegyezik az Auchannak benyújtott, de még ki nem fizetett végszámlában szereplő összeggel. Szerdán egyeztetnek az Auchan képviselőivel, és várhatóan megállapodás születik a végszámla kiegyenlítéséről. Ha ez megtörténik, akkor még szerda délután egyeztetnek az alvállalkozói körrel is. Minden fennálló követelés megalapozottságát megvizsgálják. Igaz ugyan, hogy a munkákat korábban teljesítési igazolással ismerték el és a számlákat befogadták, de lehetnek olyan munkarészek, amelyek teljesítését a megrendelő a generálkivitelezőnek nem ismerte el.

Bán Tamás ígéretet tett, hogy az összes, a felülvizsgálat során jogosnak talált alvállalkozói igényt teljesítik valamilyen formában. Erre az Arcadom Zrt.-n kívül eső vagyonelemeket is felajánl a cégcsoport tulajdonosa. Arra a kérdésünkre, miként minősíti, hogy korábban 30 százalékért akarták megvenni a beszállítók követeléseit, az elnök-vezérigazgató azt felelte: piaci információk alapján a társaság tudomására jutott, hogy független követeléskezelők tettek ilyen ajánlatot. Az Arcadom elsődleges célja, hogy minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésben foglalt minőségben elvégezte, a lehető leggyorsabban a pénzéhez jusson. Bán Tamásnak a szatymazi üveggyári építkezésről egyelőre nincsenek pontos információi, de azt elmondta, hogy a szintén vitatott debreceni villamosberuházás esetében a társaság Debrecen várossal már kitárgyalt szerződésmódosítás aláírása előtt áll.

Húsz elkeseredett alvállalkozó a kecskeméti Auchannál félpályás útlezárással tiltakozott
Húsz elkeseredett alvállalkozó a kecskeméti Auchannál félpályás útlezárással tiltakozott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.