Most ez a dráma elmaradt – igaz, a 34 éves fiatalember arca roppant belső feszültségről árulkodott, az immár öt éve húzódó ügy során egyszer sem láttam ilyen idegesnek. S. Sándor ugyanis nem az a típus, aki könnyen elárulja az érzelmeit. Valószínű ma már, hogy éppen e szenvtelen, hűvös, érzelemmentes magatartás miatt jutott a vádlottak padjára, oda, ahonnét tegnap – igaz, nem jogerősen – szabad emberként távozhatott.

Mint ismert, Balla Irmát 2007 húsvétján brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a saját otthonában, és habár akkor 28 éves fiának alibije sziklaszilárdnak tűnt – a gyilkosság éjszakáján baráti társaságban szalonnát sütött egy Hajdú-Bihar megyei faluban –, a rendőrség kezdettől fogva őt gyanúsította. Az terelte rá a nyomozók figyelmét, hogy édesanyja holttestének felfedezése után különösen érzelemmentes hangon tárcsázta a rendőrséget – a hangfelvételt később többször le is játszották a tárgyalásokon.

2008-ban – egy évvel édesanyja tragikus halála után – a rendőrség letartóztatta, majd 2010-ben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság tizenkét év letöltendő fegyházra ítélte. Tavaly tavasszal a Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ma már látszik, hogy a vádhatóság szinte semmilyen elfogadható bizonyítékot nem tudott felhozni a vádlott bűnösségének bizonyítására, s aki nyomon követte az eljárást, könnyen azt érezhette: az ügyészséget egyszerűen valami furcsa „megérzés” vezethette, amikor S. Sándort megvádolta.

A vádhatóság egyebek mellett épp a fiatalember szokatlan viselkedését tekintette bizonyítéknak, pedig – amint azt egyszer Magyar György ügyvéd, a fiatalember védője megjegyezte – egy anyagyilkossággal vádolt személlyel szemben komolyabb bizonyítékra volna szükség annál, hogy szeret szerepjátékot játszani, s társaságban visszahúzódó természetű ember.

Pedig az évek óta húzódó ügy során az ügyészség is rádöbbenhetett volna, hogy abban a bizonyos öt évvel ezelőtti telefonhívásban, amelyben S. Sándor a gyilkosságot bejelentette, s amely felkeltette iránta a gyanút, voltaképpen nem volt semmi rendkívüli. A vádlott mindvégig tagadta a bűnösségét, s mindezt olyan szenvtelen módon tette, mintha nem is az ő további sorsa volna a tét. Egyszer láttam csak, hogy kijött a sodrából: amikor az egyik tárgyaláson az ügyész azt firtatta, hogy miért nem ismerte édesanyja zuhanyozási szokásait.

S. Sándor a tegnapi ítélethirdetést is nyugodtan hallgatta végig – úgy tűnt, mintha lélekben ott se lenne. Láthatólag nem nagyon érintette meg, hogy Bakó József bíró „kevert személyiségzavarban” szenvedő emberként jellemezte, akinél e zavar a kóros elmeállapotot ugyan nem éri el, de azért erősen hatással van a viselkedésére. S. Sándor annyira higgadt volt, hogy még a háta mögött zokogó édesapjához sem fordult oda.

Bakó József bíró az indoklásban azt mondta, hogy a gyilkosság este tíz óra és hajnali öt óra között történhetett, s azon az éjszakán „egy egyelőre nem beazonosított tettes egy nem beazonosított eszközzel oltotta ki Balla Irma életét”, ami sokat elárul az ügyben eljáró hatóságok munkájának szakmai színvonaláról. A tárgyalások során ugyanis számos alkalommal kiderült, hogy a nyomozás hanyagul zajlott, és a rendőrök szarvashibákat követtek el.

Csak pár példa: a helyszínelők hagyták, hogy a hullaszállítók magukkal vigyék a Balla Irma testén talált, s elsőrendű fontosságú nyomokat tartalmazó pokrócot; a képviselő élete utolsó óráiban használt laptopot úgy nyitották fel, hogy az összes adat elveszett róla; nem nézték át az udvaron lévő kuka tartalmát bűnjelek után kutatva; sőt nem jutott eszükbe, hogy a Balla-porta mellett zajló építkezésen benézzenek a szerszámoskamrába az esetleges gyilkos szerszámot keresve. De az ügyészség is produkált furcsa eseteket: az egyik legkirívóbb az volt, amikor az említett építkezésen korábban dolgozó, többszörösen büntetett előéletű D. Lajos beismerő vallomásait azért nem vették komolyan, mert azokat a férfi visszavonta.

D. Lajos pontos leírást adott Balla Irma otthonáról, kétszer is elmondta, hogy miként ölte meg, de miután vallomásait visszavonta, az ügyészség nem foglalkozott vele tovább. Szó esik arról a titokzatos férfiről is, aki állítólag Balla Irma szeretője lehetett egyes tanúvallomások szerint, s akinek nemhogy a szerepét, de még a kilétét sem sikerült a rendőrségnek tisztáznia. Debrecenben máig tartja magát az az egyelőre alaptalan szóbeszéd, hogy ez a férfi befolyásos politikus, ez az oka annak, hogy a személyéről nem tudni semmit, a nyomozásban mintegy „eltussolták” a szerepét.

A nem jogerős ítélet után mind az ügyészség, mind a vádlott fellebbezett: a vádhatóság a bűnösség megállapítását kéri, S. Sándor pedig azt, hogy ne bizonyítékok, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel. Erre nem csupán morális oka van, hanem az is, hogy ha bűncselekmény hiányában mentik fel, akkor igényt tarthat az állam részéről kártalanításra. Védője, Magyar György három napot kért a gondolkodásra. Apropó, állami költségviselés: a bíróság ítélete azt is tartalmazza, hogy az eddig felmerült, mintegy 15 millió forintos perköltség az államot terheli.