Még fennáll a pedagógussztrájk lehetősége

Pokorni Zoltán a Fidesz vezérszónokaként a kormány felfogásával teljesen ellentétes érveket és tényeket sorakoztatott fel a az iskolák államosításával foglalkozó parlamenti vitanapon.

Vitanapot tartott kedden a parlament a közoktatásról, a miniszter pedig hivatalában fogadta a pedagógus-szakszervezetek képviselőit. A vitanap megtartását korábban a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte (PSZ), mert szerintük nincs előkészítve a közoktatás centralizálása, az iskolák önkormányzati fenntartásának megszüntetése, ráadásul a köznevelési törvény ellentétes a szülők, gyerekek és a pedagógusok érdekeivel. Ehhez csatlakozott a másik érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, az MSZP pedig az Országgyűlés elé vitte.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szerint mindenképpen változásra van szükség a köznevelésben, mert a kikerülő diákokból hiányzik a versenyképes tudás. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szerint a változások a gyerekek érdekében történnek, a cél pedig az, hogy a rendszer olyan fiatalokat neveljen, akik tisztességes munkára épülő magyar társadalmat építenek. A gyerekek érdekeinek kiemelése újdonságnak számít, mert az államtitkárság által készített, az önkormányzati közoktatási rendszert felszámoló törvény preambulumában még „a Jó Állam” kialakításnak céljával indokolták az átalakításokat. Ami a pedagógusokat illeti: Hoffmann Rózsa szerint a tanárok helyzete 2008 és 2010 között jelentősen romlott, a kormány céljai szerint azonban az életpályamodell bevezetésével előmeneteli rendszert biztosíthatnak számukra. A béremeléssel kapcsolatban Hoffmann optimizmusának adott hangot, azt mondta, „lát a kormány lehetőséget arra, hogy a következő tanév kezdetén a béremelésre is sor kerüljön”. A gazdasági szakemberek ennél jóval borúlátóbbak. Információink szerint a kormánypárti frakcióban is többen azt gondolják, hogy Hoffmann Rózsa derűlátása nem megalapozott, mert nincs gazdasági lehetőség a béremelésre.

Egészen más hangot ütött meg a vitában Pokorni Zoltán, a Fidesz vezérszónoka, aki olyan érveket és tényeket sorakoztatott fel a beszédében, amelyek teljesen ellentétesek a kormány felfogásával. Az oktatási bizottság elnöke szerint a tanítást egyénre kell szabni, a diáknak kell eldöntenie, melyik nyelvet akarja először megtanulni, és nem ideális, ha túlságosan beszűkül a tankönyvpiac. Az iskolák államosításáról azt mondta, hogy a teljes államosítás hiba, jobb lett volna, ha csak a szegény települések oktatási intézményeit veszi át a kormány. Ebben nyilvánvalóan egyetért vele Hiller István szocialista szakpolitikus is, aki annak idején kormányon épp ezt akarta megvalósítani. Szerinte az államosítás finanszírozásából úgy százmilliárd forint hiányzik, de ez a kisebbik baj. „Egy őrülten centralizált rendszert kíván összetákolni a Fidesz, amelyik szembemegy a rendszerváltás szellemével” – mondta. Hiller emlékeztetett: nehéz a gyerek érdekeire hivatkozni az oktatás átalakításakor, mert az új köznevelési törvényből „ez volt az első kulcsgondolat, amelyet az oktatási kormányzat kihajított.”

Osztolykán Ágnes, az LMP szakpolitikusa a mai magyar oktatási rendszert a világ legigazságtalanabb szisztémájának nevezte, mert nem segít a felzárkózásban, és míg a gimnáziumok tanulói állják a versenyt európai társaikkal, addig a szakiskolák tanulói sehol sincsenek hozzájuk képest.

A vitanap után a miniszter fogadta a pedagógusok szakszervezeteinek képviselőit. A tárgyalások után Galló Istvánné, a PSZ elnöke azt mondta, Balog Zoltán kategorikusan elutasította a PSZ azon követelését, hogy halasszák el az államosítást. – Elég érvet sorakoztattunk fel arról, hogy szerintünk kisebb kár és veszteség érné a közoktatás rendszerét, ha a kormány elhalasztaná a törvény hatályba léptetését. Elvileg pár hét múlva, a tanév közepén az állami fenntartó központ átveszi az iskolákat az önkormányzatoktól, miközben a törvény nincs rendesen kidolgozva – fogalmazott, hozzátéve: a minisztertől azt az ígéretet kapták, hogy a szerdai kormányülésen még egyszer fontolóra veszik a szakszervezet érveit. A PSZ megígérte, hogy az iskolák átadás-átvételének törvénytervezetéhez csütörtökig javaslatokat küldenek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szintén az államosítás felfüggesztésében bízik. Mendrey László elnök a megbeszélést követően az MTI-nek elmondta, hogy amíg van lehetőség az egyezségre, addig nem gondolkodnak sztrájkban, de a lehetősége fennáll. A tárgyalások szombaton folytatódnak az érdekképviseletek és a kormány között.

Balog Zoltán elutasította a szakszervezetek kérését, hogy halasszák el az államosítást
Balog Zoltán elutasította a szakszervezetek kérését, hogy halasszák el az államosítást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.