Hagyó-per: Regőczit is megfélemlítették

Gyakorlatilag visszavonta feltáró jellegű nyomozati vallomását Regőczi Miklós is. A BKV Zrt. volt kommunikációs vezérigazgató-helyettese semmilyen, a terhére rótt bűncselekményben nem érzi bűnösnek magát. A Hagyó-per tegnapi tárgyalásán Regőczi úgy fogalmazott: a nyomozás során tett vallomásai közül csak azokat tartja fönn, amelyeket „minden kényszertől és kényszerintézkedéstől mentesen” tett.

Ő is fölolvasta az előre leírt vallomását, és közölte, hogy kérdésekre a tárgyalásnak ebben a szakaszában nem kíván válaszolni. A bíróság előtt Regőczi politikai indíttatásúnak nevezte a vádakat. Felidézte, hogy a büntetőeljárás során az ügyében nyomozó rendőrök arra panaszkodtak, hogy valakiért ki kellett menniük kora reggel, hogy bevigyék kihallgatásra – de útközben utánuk telefonáltak, hogy engedjék el az illetőt. Neki, mint gyanúsítottnak azt is panaszolták a nyomozók, állította Regőczi, hogy előbb gyanúsítottak meg embereket, és csak azután kezdték gyűjteni a bizonyítékokat. Milyen büntetőeljárás az, ahol fontos vallomások hiányoznak a nyomozati anyagból? – tette fel a kérdést a nyolcadrendű vádlott, aki azt is kifogásolta: semmiféle bizonyíték nem került elő azzal kapcsolatban, hogy bárkivel össze akart volna beszélni, hogy meghiúsítsa a nyomozást, mégis előzetes letartóztatásba helyezték. Panaszolta, hogy őt meggyanúsították olyan dolgokért, amelyek az ő működése előtt és után is gyakorlatban voltak a BKV-nál – de azok valamiért nem minősültek hűtlen kezelésnek.

A kommunikációs szerződésekkel kapcsolatban Regőczi megismételte a többi vádlott védekezését: azokra szükség volt, hasznot hoztak a BKV-nak, értékarányos árat fizettek értük. Egyenként is kitért a különböző szerződésekre, és hangsúlyozta, hogy a szóban forgó munkákat elvégezték, a szabályokat betartva szerződtek, igazolták a teljesítést, és a piaci árnál valamivel kevesebbet fizettek értük.

Regőczi Miklós a vele felhozott váddal szemben hangsúlyozta: sem Hagyó Miklós, sem Antal Attila, sem Balogh Zsolt, sem Lelovics Ottó soha semmilyen utasítást nem adott neki – olyat pláne nem, hogy a BKV számára hátrányos szerződéseket kössön. Noha Horváth Évával kiváló munkakapcsolatban volt, élettársát, Mátay Lászlót, a Stop.hu című internetes portál főszerkesztőjét sohasem látta, és arról sem volt tudomása, hogy a három különböző szerződésre kifizetett mintegy 38 millió forintot valójában Horváth kedvese kapja. Regőczi szerint az F.F.V.D. Bt.-vel kötött szerződéseket a kollégái intézték.

Regőczi a bíróság előtt azt mondta: az előzetes letartóztatás szerinte a kényszervallatással egyenlő. A rendőrök értésére adták, hogy az a kivezető út, ha az ő sugallatuknak megfelelő vallomást tesz. Abból, amit mondott, bizonyos részeket kimazsoláztak, más részeket elvetettek. Például, amikor arról beszélt, hogy Demszky Gábor személyesen közbenjárt egy cég alkalmazásáért, akkor azt mondták neki, ha az SZDSZ-ről van szó, akkor inkább Mesterházy Ernőről beszéljen. Az nyilvánvaló volt, hogy Hagyó Miklóst a BKV-n keresztül kívánja támadni a sajtó és a politika, ami természetes is, de az már riasztó, hogy az ilyen politikai játszmáknak az ügyészség is a szereplőjévé válik.

Mivel Regőczi Miklós nem válaszolt kérdésekre, Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró megkezdte a nyomozati vallomásainak felolvasását. Azokban többek között elmondta, hogy Hagyó Miklós sajtósától, Lelovics Ottótól mindig utasításnak tekinthető kéréseket, javaslatokat kapott, amelyeket meg kellett valósítania a BKV-nál. Más helyen megerősítette: Lelovicson keresztül kapta az utasításokat, hogy mely cégekkel kössön kommunikációs szerződéseket. Csak a cég nevét mondták, azt már rábízták, hogy mi legyen a szerződés tartalma: az volt a lényeg, hogy az adott cég pénzt kapjon a BKV-tól. Ilyen volt például a KACU Kft., amelynek vezetője Hagyó kabinetjének a tagja volt. Lelovics arra utasította Regőczit, hogy találjanak neki valamilyen feladatot, amiért fizetni lehet. Nyomozati vallomásában Regőczi az ilyen szerződések jelentős részét még szükségtelennek minősítette, a bíróságon viszont azt állította: a szokásos piaci árnál is olcsóbban jutott hozzá e különleges, gyakran több tízmilliós szolgáltatásokhoz a BKV, amelyekre azonban nem érte volna meg saját embereket munkavállalóként foglalkoztatni.

A tárgyalás csütörtökön Regőczi nyomozati vallomásainak ismertetésével folytatódik.

Iratrendezés a hosszú felolvasás előtt
Iratrendezés a hosszú felolvasás előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.