Tízmilliárdos állami injekció a patikáknak

Tízmilliárdos állami segítséget kaphatnak jövő júliustól a gyógyszerészek, hogy 2017 helyett már jövőre többségi tulajdonosaivá váljanak patikáiknak – tudta meg a Népszabadság. Lapunknak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta: a részletekről szóló szakmai javaslatról november közepén dönthet a kormány.

Orbán Viktor miniszterelnök júliusban személyes konzultáción ígérte meg a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselőinek, hogy a kormány fölgyorsítja a patika-visszavásárlás folyamatát. A találkozó után a kormányfő egyebek mellett azt mondta: a kormánynak fontos, hogy azoknak, akik ezt a hivatást gyakorolják, meglegyen az anyagi és egzisztenciális biztonságuk, a szolgáltatásuk pedig így garantáltan jó minőségű legyen.

Az Orbán-kormány a legelső intézkedései egyikével számolta fel a patikaliberalizációt. Az erről szóló törvény szerint 2017. január 1-jéig minden patikában az ott dolgozó gyógyszerésznek kellene birtokolnia a vállalkozás 51 százalékát, méghozzá úgy, hogy az első 25 százalékos tulajdonrészt 2014 januárjáig meg kell szerezniük az érintetteknek. A hamarosan kormány elé kerülő szakmai javaslat ezt a folyamatot gyorsítaná fel – 2017 helyett már 2014. január 1-jén valamennyi gyógyszertári vállalkozás csak úgy működhetne, ha a „személyi jogos gyógyszerész” többségi tulajdonában van a patika. A szabályozás szerint mindazoknak, akiknek négynél több gyógyszertárban van tulajdonrészük, azt el kell adniuk. Hasonló tulajdonrész-eladásra kényszeríti a jogszabály a patikaláncok tulajdonosait is. Amely patikavállalkozásban határidőre nem történik meg a tulajdonrész átrendezése, azt az Országos Tisztiorvosi Hivatal bezárja.

Lapunknak szakértők azt mondták: a most működő 2360 gyógyszertárból körülbelül 1100-1200-ban nincs többségi tulajdona az ott dolgozó gyógyszerésznek, vagyis lényegében ennyi patikát érinthet a gyógyszertári tulajdon újrarendezése. Köztük sok olyan tulajdonrész is van, amelyet egyszer már az ott dolgozó patikus maga adott el a gyógyszertár jelenlegi működtetőjének. A hamarosan a kormány elé kerülő javaslat alapján – s ezt több szakértő is megerősítette lapunknak – ezek a patikusok visszavásárolhatnák a rendszerváltáskor egyszer már ingyen megkapott, majd értékesített üzletrészüket. Úgy tudjuk: az elképzelések szerint a kormány úgynevezett patikaalap-konstrukció keretében a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelével segítené az érintetteket. Az összeghez már 2013 júliusától hozzáférhetnének a patikusok. Ennek alapvető feltétele a teljes körű patikavagyon-felmérés. A veszteséges gyógyszertári vállalkozásokat ugyanis kizárnák az állami segítségből.

Miután a Széll Kálmán Tervek miatt ez a szektor veszteségessé vált, a kormány 4,5 milliárddal javítaná a gyógyszertárak jövedelmezőségét. Ezt az összeget az egészségügyiek béremelésére beszedett 51 milliárdos különadó-bevételből juttatnák a gyógyszertárakhoz.

A Népszabadság megtudta azt is, hogy a kormányzati tervek között szerepel a Hungaropharma Zrt. pénzügyi helyzetének stabilizálása is. Erre azért lesz szükség, mert a cég jelenleg ellenérdekelt a patikatulajdon újraosztásában, hiszen maga is gyógyszertárhálózatot (Alma Patikák) üzemeltet. A gyógyszer-nagykereskedő vállalatban ma tízszázalékos közvetett részesedése van az államnak.

Többségi tulajdonosnak kell lennie a „személyi jogos gyógyszerésznek”
Többségi tulajdonosnak kell lennie a „személyi jogos gyógyszerésznek”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.