Bajnai karaktergyilkosságára készül a Fidesz

Mégis csökkenhet a pártok állami támogatása, de hogy mennyivel, arról még nem döntöttek.

Nem tett le Orbán Viktor miniszterelnök arról a májusi tervéről, hogy függesszék fel a pártok 2013-as és 2014-es állami támogatását – erősítették meg lapunknak fideszes források. Ezért várhatóan módosítani fogják a jövő évi büdzsé tervezetét, mivel az jelenleg azt tartalmazza, hogy a pártoknak és a pártalapítványoknak összesen 3,8 milliárd forint jár 2013-ra. (Azt a hírt, miszerint a Fidesz-elnökség azon is gondolkodik, hogy végleg megszüntetik a pártok állami támogatását, a Fidesz-vezérkar egyik tagja cáfolta.)

Összehajolnak a fideszesek az alkotmányügyi bizottságban – Hogyan is alakítsák a választásokat?
Összehajolnak a fideszesek az alkotmányügyi bizottságban – Hogyan is alakítsák a választásokat? FOTÓ: MÓRICZ SIMON

Fideszes forrásunk elmondása szerint még nem hoztak döntést, így azt sem lehet pontosan tudni, hogy a pártok később kizárólag a tagdíjakból és adományokból lesznek kénytelenek gazdálkodni, vagy „csak” az állami támogatás 50-60 százalékát vonnák el tőlük.

Arra, hogy ezek után az ellenzéki pártok joggal „lármázhatnának” nemzetközi fórumokon, hiszen így nem egyenlő esélyekkel indulhatnának neki a 2014-es választásoknak a kormánypártokhoz képest, az egyik fideszes elnökségi tag úgy reagált: az előzetes tervek szerint a képviselőjelöltek a kampányukhoz milliós nagyságrendű kampánytámogatást kapnak. Másrészt a Fidesz, illetve a miniszterelnök érvelhet azzal, hogy a pártoknak is ki kell venni a részüket az igazságos közteherviselésből. „Brüsszelben pedig már úgyis elkönyveltek minket rossz gyerekeknek, eggyel több vagy kevesebb rosszpont nem számít” – fogalmazott forrásunk.

A munkatársunk által megkérdezett fideszes politikusok azzal számolnak, hogy Bajnai Gordon lehet a 2014-es választásokon Orbán Viktor ellenfele, és készülnek is a volt miniszterelnök „karaktergyilkosságára”. Megítélésük szerint Bajnai Gordon „túl korán” lépett elő, „így elkophat”. Különösen, ha a Fidesz elég gyakran felhívja a figyelmet az általa elvett 13. havi nyugdíjra, „ez ugyanis a kormánypárt helyzetértékelői szerint pénztárcakérdés, és azt értik/érzik a nyugdíjasok”.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy a megítélésük szerint a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség” visszatérése komoly veszélyt jelent a családokra nézve a bankadó- és minimálbér-csökkentés terve miatt. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: október 23-án újjáalakult a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség”, amelyet az emberek 2010-ben leszavaztak, és most azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik egyszer már csődbe vitték az országot – állította a fideszes politikus.

A Fidesz-kampánystáb várhatóan ősszel áll fel, egy évvel a választási regisztráció tervezett 2013-as szeptemberi határnapja előtt. A kampányfőnök minden bizonnyal Gyürk András, jelenlegi EP-képviselő lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.