Néhány ezresért is kijön a NAV

Kellemetlen meglepetés érhet néhány százezer vállalkozást. Eddig nem volt igazi tétje annak, ha nem fizették be az idén bevezetett kamarai díjat, egy törvénymódosítás nyomán azonban jövőre már az adóhatóságot hozhatják a nyakukba néhány ezer forint miatt.

Eddig 608 ezer vállalkozás regisztrálta magát a kamaráknál, az ötezer forintos hozzájárulási díjat pedig 440 ezren fizették be – tudtuk meg Ay Jánostól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) koordinációs és marketingigazgatójától. Mindmáig nem érte különösebb hátrány azt a céget, amely elmulasztotta a kötelező regisztrációt, és azt sem, amely nem fizette be a díjat. Januártól viszont az adótörvények változása miatt már az 5000 forint köztartozás is adók módjára behajtható, és amelyik céggel szemben az adóhatóság eljárást indít, az a hitelfelvételtől kezdve az uniós pályázatokon való részvételig sok mindenből kizárja magát.

Ay János szerint javulni fog a fizetési hajlandóság. Ugyanakkor Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra (BKIK) főtitkára kijelentette, nem az a céljuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) behajtassák a díjakat. (A BKIK-nál 170 ezer vállalkozás regisztrált, és 121 ezer fizette be a díjat.)

A kötelező kamarai regisztrációt március elsejéig kellett megtenni a székhely szerint területileg illetékes kamaránál, az ötezer forintos hozzájárulási díjat pedig a hónap végéig lehetett befizetni ugyanannak a szervezetnek a számlájára. Sok könyvelő úgy értelmezte a jogszabályt, hogy a törvény csak a kötelező regisztrációt írja elő, a díjfizetést nem. Ráadásul 10 ezer forintig a köztartozások nem voltak behajthatók adók módjára, azaz legkorábban csak 2014-re gyűlt volna össze annyi hátralék, amennyi már az adóhatóság szankcióját jelentette volna.

Kiss Ervin hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a regisztráció révén kiderülne, hogy valójában hány működőképes vállalkozás van az országban, és azoknak mi a valóban űzött fő tevékenységük. A fővárosban például elvileg 304 ezer cég van. Hozzátette, szerinte az igazi szankció nem az, hogy az érintetten behajtja a NAV az ötezer forintot, hanem ha például nem tud elindulni egy uniós pályázaton vagy egy közbeszerzésen, mert nem tudja bemutatni a regisztrációs számát. Éppen ezért folyamatosan azt kérik az érintett állami intézményektől, az önkormányzatoktól, hogy a regisztrációs szám meglétét és a díjfizetést szabják az ügyintézés feltételéül.

A budapesti kamara főtitkára szerint az elmúlt fél évben nagyjából száz nyomdafestéket nem tűrő levelet kaptak vállalkozásoktól, de ahogyan telnek a hónapok, mind többen pótolják a díjfizetést is, főleg olyanok, akiktől már valahol kérték a regisztrációs számot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.