'Nem kell annyira sietni'

A cél egyértelmű: a kormányt le kell váltani. Az Együtt 2014 választói mozgalom három tagszervezete ennek érdekében dolgozik – szögezte le kérdésünkre Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke. Személyekről, illetve arról, hogy alakítanak-e majd választási pártot, szerinte még korai beszélni. Kónya mindazonáltal úgy véli, annak kevés esélye van, hogy a következő parlamenti választáson egy, már létező párt mögé sorakozzanak fel.

Maga egyébként nem sietne ennyire előre, mert még más feladataik vannak. A három szervezet pénteken írja alá azt az együttműködési megállapodást, amely szentesíti a szövetség létrehozását, majd meg kell fogalmazniuk a közös munka kereteit meghatározó etikai normákat. Ezt követheti egy olyan közpolitikai csomag kidolgozása, amely egyszerre választási és kormányprogramként is szolgál. Kónya szerint ez folyamatosan formálódhat majd, lesznek azonban olyan konszenzusos alapvetések, amelyekből később sem engednek.

– A választói mozgalom nem alakul szervezetté, azt egyelőre a három alapító, majd később az esetleg csatlakozó más szervezetek – amelyek akár a demokratikus ellenzékhez tartozó pártok is lehetnek – közösen működtetik – mondta Kónya Péter. Ezért a mozgalomba magánszemélyek nem léphetnek be, így azokat, akik támogatni kívánják a jelenlegi hatalom leváltására irányuló törekvéseket, a három egyesület valamelyikébe várják. Nem szeretnének azonban egymással versenyezni – emelte ki a Szolidaritás elnöke –, így a három szervezet taglétszámától függetlenül azonos súllyal vesz részt az együttműködésben.

A Szolidaritás a saját bázisára alapozva hamarosan megkezdi a szervezőmunkát. Ennek egyik formája, hogy kitelepülnek a közterületekre. Folytatják ugyanakkor a társadalmi kerekasztalként meghirdetett rendezvénysorozatot is, s bizonyos kérdésekben támaszkodni kívánnak a Haza és Haladás által készített tanulmányokra.

Szabadság és Reform Intézet: Egyelőre csak rokonszenv

A Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézet (SZRI) üdvözli Bajnai Gordon volt miniszterelnök visszatérését a hazai politikai színtérre. Keddi beszéde méltó belépő volt egy újabb politikai szerepvállaláshoz – fogalmazott kérdésünkre Kerék-Bárczy Szabolcs ügyvezető igazgató.

Az intézet véleménye szerint Orbán Viktor kormányának megbuktatása szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy Magyarország újra a felemelkedés útjára lépjen. A választók konkrét megoldásokat várnak az életük minden területén felmerülő egyre súlyosabb problémákra. A politikusok feladata, hogy megtalálják és nyíltan a társadalom elé tárják a lehetséges megoldásokat.

Az igazgató leszögezte: elutasítják a jelenlegi kormány törekvéseit, amelyek a hatalom kizárólagos megszerzésére irányulnak. „A mai kormánnyal szemben az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletében hiszünk, és ebben maradéktalanul egyetértünk a demokratikus ellenzék szervezeteivel” – emelte ki Kerék-Bárczy.

Az SZRI ugyanakkor az összes létező politikai szervezettől eltérően ítéli meg az állam szerepét, az állam és az egyén kapcsolatát, valamint a társadalmi szolidaritást. „Hiszünk a szabad és szabályozott piacgazdaságban, a hatékonyságot növelő, tisztességes és átlátható eszközökkel folytatott gazdasági és politikai versenyben” – fogalmazott az igazgató. Ennek érdekében nélkülözhetetlennek tartják, hogy a mai, magát mindentudónak és mindenhatónak tekintő, rossz hatékonysággal működő és korrupt állam romjain egy kisebb, áttekinthető és tisztakezű államot építsenek fel.

– Az Orbán-kormányt csak széles körű demokratikus ellenzéki összefogással lehet leváltani 2014-ben. Ebben az összefogásban meg kell jelenniük az SZRI által vallott szabadelvű konzervatív országépítő elképzeléseknek is – jelentette ki Kerék-Bárczy.

Rokonszenvvel figyelik az Együtt 2014-et alkotó baloldali szervezetek törekvéseit, és várják azokat a konkrét gazdaság- és társadalompolitikai programokat, amelyekkel kapcsolatban a magát szabadelvű-konzervatív szerveződésként definiáló SZRI is kialakíthatja a saját véleményét. (Lencsés Károly)

Kónya Péter: Kitelepülünk a közterületekre
Kónya Péter: Kitelepülünk a közterületekre FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.