Festékkel öntötték le a Fidesz-táblát

Fekete festékkel öntötték le a kaposvári Pártok Háza falán lévő Fidesz-táblát – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. Méhes Dóra tájékoztatása szerint a történteket a párt képviselője jelentette be. A rendőrség a rongálás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást – tette hozzá.

A Kaposvarhirado.hu közlése szerint a Szent Imre utcai épület őre szombaton hajnali négykor járta körbe a házat, de akkor még semmi rendellenességet nem tapasztalt. Reggel hatkor, a szolgálatváltás idején, az újbóli ellenőrzéskor fedezték fel, hogy a Fidesz házfalon lévő tábláját fekete festékkel öntötte le valaki. Dér Tamás, a Fidesz kaposvári szervezetének elnöke azt mondta: „a Siófoki Városi Bíróság bírája a Kerekiben leöntött Horthy-szoborral kapcsolatos ítéletében – Dániel Péter ügyében – precedenst teremtett”.

„Az ilyenfajta véleménynyilvánítás nem volt jellemző eddig városunkban” – mondta Dér Tamás, hozzátéve: a Fidesznek egyébként is megvannak azok a csatornái, amelyeken fogadják a polgárok véleményét. A Fidesz kaposvári elnöke hangsúlyozta: ha a Pártok Háza falán lévő bármely más szervezet tábláját öntötték volna le, azt ugyanúgy elítélné, mint ezt az esetet.

A Magyar Szocialista Párt Somogy megyei és városi szervezete elhatárolódott a kaposvári Fidesz-tábla leöntésétől – közölte vasárnap a párt megyei és városi elnöke. „Bár megértjük a Fidesz-uralom alatt leépülő ország miatti elkeseredést, de meggyőződésünk, hogy a helyzet nem rongálással tehető jobbá” – áll Harangozó Gábor megyei és Pintér Attila városi elnök közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.