Betiltott kórházi panaszok

Megtiltotta a kórházaknak a „panaszkodást” a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI).

A hivatal körlevélben írta elő, hogy pontosan mit kell nyilatkozniuk a kórházak képviselőinek, ha sajtó az intézmény anyagi helyzetéről illetve az azzal kapcsolatos ellátási nehézségekről érdeklődne náluk. E kérdést azt teszi rendkívül aktuálissá, hogy „a GYEMSZI több kórházból kapott olyan jelzést, mely szerint a sajtó részéről megkeresést kaptak a kórházi adósságállomány kérdésben.” 

A válaszadáshoz „segítségül” a GYEMSZI illetékes osztálya összeállított egy panelszöveget, amely – szerintük – bármelyik kórház esetében használható. (Emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a főigazgatók egy részének még tart a próbaideje, nagyobb hányaduknak pedig épp most van elbírálás alatt a kórházvezetői pályázata.)

A főigazgatóknak részben – a levél tartalma szerint – azt kell mondaniuk, mindenkinek mindene megvan, illetve ki kell térniük a válasz elől. Mondván: az adósságokról adat csak a jövő hónap közepén várható, de azt is majd az államtitkárság kommunikálja, mint minden negyedévben. Sőt még azt kell állítaniuk, hogy a Semmelweis Terv alapvetésének megfelelően, amely szerint mindenkinek, bárhol lakjon is az ország területén, egyenlő eséllyel, azonos szintű egészségügyi ellátást kell kapnia, a kórházban a betegek ellátása folyamatos, zavartalan, megbízható és biztonságos.

A GYEMSZI körlevele azért is megdöbbentő, mert a közpénzek felhasználása közérdekű adat, de ez a dokumentum kvázi arra szólítja fel az intézményvezetőket, hogy hazudjanak – mondta a címzettek egyike, aki szerint a Semmelweis Tervben az van benne, hogy nagy egyenlőtlenségek vannak, e levél szerint viszont mindenki egyenlő eséllyel és azonos szintű ellátást kap.

Információink szerint ez a levél több főigazgatónál is „kicsapta a biztosítékot”. Egyikük egyenesen úgy fogalmazott: hazudozásra kényszeríti a fenntartó az intézményeket, miközben mindenki tudja, ugyanaz a helyzet, mint évek óta mindig az őszi-téli hónapokban. Azaz a kórházak alig vagy egyáltalán nem tudják kiegyenlíteni a számláikat. A napi posta tele van szállítói fenyegető levelekkel, például hogy az elektromos művek ötnapos fizetési határidő mellett kilátásba helyezi a szolgáltatás megszüntetését.

A legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma már csak készpénz és az adósság tőketörlesztése ellenében szállít a kórházak nagy többségének. A laborreagenseket biztosító egyes cégek már nem is szállítanak a kórházaknak, és vannak olyanok is, akik felszámolási eljárással fenyegetőznek. Naponta kell az orvosoknak és más szakembereknek az mondani, hogy egyes termékek hiányzoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.