A birkáknak nincs esélyük: visszavont alcsúti pályázat

A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) elnöke visszavonta az Alcsútdobozon meghirdetett birtokra hosszú távra szóló újabb földbérletpályázatot – értesült a Népszabadság.

Október elején arról írtunk, hogy a korábban állattartással hivatásszerűen nem foglalkozó gázszerelő, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester (és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke) göbölpusztai marhatartó telepéhez van közel a földalap pályázati kiírásában meghirdetett terület. A földet tavaly Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász Kft. vetette be búzával, majd a termést idén le is aratta.

A pályázati kiírásban „bónuszként”, ingyen szerepelt több mint tízhektárnyi területen vezető saját használatú út is, amelynek húszéves használatba adásáért egyetlen fillért sem kért volna az állam. Az út azokhoz az állami szántókhoz vezet, amelyeket a Búzakalász Kft., tehát Mészáros tavaly alapított mezőgazdasági cége nyert el.

– Ez az egyetlen esélyem lett volna arra, hogy visszaállítsam a családi gazdálkodást apámmal, a feleségemmel, amit a nagyszüleimig felmenően folytattunk, gyakorlatilag a semmiből megteremtve – nyilatkozta lapunknak Váradi András alcsútdoboz-göböljárási juhász, aki kisfiú korától foglalkozik birkatartással, és akit a múlt pénteken értesített telefonon a hivatal arról, hogy hiába váltotta ki a pályázati csomagot, és hiába íratta meg szakemberrel a pályázatát, amelyben kétszáz birka tartását vállalta. Tavaly a jószág jelentős részétől kénytelen volt megválni, miután Mészáros Lőrinc jelezte, hogy Alcsútdoboz-Göböljáráson fel kell számolnia az állatállományát, és be kell takarítania a félig érett zöldséget-gyümölcsöt.

Erre a területre ugyanis sietősen marhakarámokat építettek, amelyek azonban azóta is üresen állnak. „Jöttek a dózeroló gépek, mázsaszám rohadt az itt élőkre burgonya, dinnye, paprika, paradicsom” – írta az Új földesúr Göbölpusztán: „Itt minden Mészáros Lőrincé” című cikkben az Átlátszó.hu. – Körbekerítettek minket, szinte gettósították a területet. 31 család él itt a marhatelep közepén – tette hozzá Váradi András.

Sebestyén Róbert, az NFA elnöke a pályázati határidő letelte előtt, a múlt szerdán vonta vissza a 42 hektárnyi szántó-legelő és a hozzá ingyenesen csatolt 10 hektárnyi saját használatú útra kiírt, augusztus 30-án szignált tendert. Így a pályázók hiába fektettek anyagi és szellemi energiát a pályázati csomag kiváltására, a pályázat elkészítésére. Az NFA székesfehérvári irodájában titoktartási kötelezettségükre hivatkozva elutasították, hogy kérdéseinkre válaszoljanak, és az NFA elnökéhez irányították lapunkat. Sebestyén Róberttől nem kaptunk választ arra, hogy miért vonta vissza a pályázatot, miként arra sem, hogy hányan váltották ki fölöslegesen a csomagot.

Idetartozik, hogy Sebestyén Róbert a napokban úgy nyilatkozott: az 1200 hektáros földbérleti plafonba bele kell számítani a Ptk. szerinti egyenes ági hozzátartozókat is – az, hogy ez Mészáros Lőrinc testvére és lánya esetében miért nem történt meg, nem tudni. Az eddig közzétett adatok szerint ugyanis a Búzakalász Kft. velük együtt eddig 1327 hektár bérelt földön gazdálkodhat. „A földhaszonbérleti pályázati rendszer úgy van felépítve, hogy abban spekulálni lehetetlen. A pályázatokon egységes feltételekkel bárki indulhat, az elbírálás pedig jogszabályok szerint történik” – áll az NFA honlapján a visszavonás napján közzétett nyilatkozatban.

NFA: nem sértették meg az 1200 hektáros szabályt

A cikk megjelenését követően az NFA helyreigazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben az alábbiak közlését kérte:

A cikk hamis színben tüntette fel az NFA pályáztatási tevékenységét, amikor azt sugallta, hogy Mészáros Lörinc és az általa áttételesen irányított Búzakalász
66 Felcsút Kft., továbbá Mészáros Lörinc testvére és annak lánya esetében az NFA úgy kötött a nevezettekkel haszonbérleti szerződéseket, hogy e körben mellőzte azt a korlátozást, amely szerint a pályázók - mint egyenesági rokonok - nem használhatnak egyszerre több mint 1200 hektár területet. A valóság ezzel szemben az, hogy Mészáros Lörinc testvére nem egyenesági, hanem oldalági rokon, így rá a korlátozás nem terjed ki. Ezért Mészáros Lörinc, illetve az általa áttételesen irányított Búzakalász 66 Felcsút Kft., továbbá Mészáros Lörinc testvére és lánya együttesen jogszerűen haszonbérelhetnek többi mint 1200, tételesen 1327 hektár területet, vagyis az NFA eljárása jogszerü és szabályos volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.