Bajnai együttműködést kér, és ehhez a Milla adja a színpadot

A Népszabadság megbízható forrásai szerint kedd este, a Bajnai Gordon irodájában tartott megbeszélésen eldőlt: a volt miniszterelnök ott lesz a Szabad sajtó úton október 23-án tartandó rendezvényen, s fel is szólal.

A Milla vezetősége tegnap este is az október 23-i rendezvény pontos menetrendjéről tárgyalt, erről várhatóan ma adnak részletes tájékoztatást. Arról már korábban több médium is beszámolt: várhatóan Bajnai Gordon volt kormányfő is szónokként lép majd a színpadra, de ez annak ellenére sem biztos, hogy kedd este megállapodtak erről – a Millában ugyanis megoszlanak a vélemények e lépés helyességéről.

Ha lesz beszéd, akkor a volt kormányfő nem csak arról tesz bejelentést, hogy érzi saját felelősségét, illetve feladatát a rendszer leváltásában, s kész ebben szerepet vállalni. Lapunk úgy tudja, Bajnai Gordon egyértelművé teszi: nem pozícióra, hanem feladatra jelentkezik, egyúttal arra kéri a demokratikus ellenzéki oldal szereplőit, hogy fogjanak össze az Orbán-rezsim leváltása és egy „jó kormányzással” újjáépített Magyarország megteremtése érdekében. Ehhez elengedhetetlennek tartja az MSZP-vel való együttműködést is.

Az elmúlt húsz év politikai teljesítményét illetően „differenciált rendszerkritikát” képvisel: nem ért egyet azzal, hogy egy kalap alá kerüljön az elmúlt húsz-huszonkét év összes kormányzata. Épp emiatt húzódott sokáig a Milla és Bajnai stábja közötti egyeztetés: a rendezvényt ugyanis eredetileg az elmúlt húsz év lezárása és a politikai elittel való leszámolás érdekében hirdették meg; Bajnai pedig tagja a politikai elitnek.

„Pillanatnyilag Bajnai Gordon nem a politikában tevékenykedik, hanem egy civil alapítvány vezetője. Az elitnek része a múltban, de az elitváltás nyilvánvalóan nem úgy működik, hogy egyszer csak lefejezzük az elitet és a helyére teszünk egy másikat. Ez egy folyamat” – ezt Juhász Péter, a Milla egyik alapító-szervezője nyilatkozta a köztévé szerda reggeli műsorában a Népszabadság munkatársának.

Ugyanitt leszögezte: a kormány leváltásához nagyon sok szereplő szövetsége szükséges, ehhez „a Milla hozza a tömegbázist, Bajnaiéknál ott a kormányzóképesség, de nagyon sok más szereplőből áll majd össze az a platform, ami le fogja váltani az Orbán-kormányt”. Hozzátette: „Mi nem Bajnai Gordonban gondolkodunk, hanem egy nagyon széles társadalmi összefogásban, amely le tudja váltani az Orbán-kormányt. Az, hogy ennek ki lesz a vezetője, nem a mai nap eldöntendő kérdése. Először létre kell jönnie az együttműködésnek, azok a szereplők pedig, akik azt létrehozzák, kiválasztják a saját vezetőjüket. (…) Az »Orbán, takarodj« nem elég” – nyilatkozta Juhász Péter.

A Bajnai-stáb és a Milla közötti tárgyalássorozat hektikusságát az adta, hogy a civil szervezet „szárnyai” olykor ellentmondó elvárásokat fogalmaztak meg. Az sosem merült fel, hogy Bajnai nemkívánatos személy lenne, de egy – olykor többségbe kerülő – tömb inkább csak jövő tavasszal számolt volna vele, most pedig inkább egy jobbközép orientáltságú szónokot szeretett volna látni a Milla színpadán. Információink szerint így merült fel Sólyom László volt államfő neve, de a Milla állítólag el sem jutott érdemben hozzá; a volt köztársasági elnök ráadásul az aszófői beszéde után egyelőre nem kíván a nyilvánosság előtt beszélni.

A tárgyalások során a Milla hol igent, hol nemet mondott, végül kedd este személyes találkozón véglegesítették, hogy a volt kormányfő milyen feltételekkel léphet színpadra. Úgy tudjuk, Bajnai elsősorban azt várja el, hogy az előtte fellépő szónokok „differenciált rendszerkritikával” éljenek –érdemben persze nem beleszólva abba, hogy ki miről beszéljen.

Az október 23-i pontos menetrendről egyelőre nem tudni (és a szervezet gyakran változó belső erővonalait ismerve bármilyen változás elképzelhető), de „politikusabb lesz a felhozatal”, mint korábban. Várhatóan színpadra lép Grecsó Krisztián író (lapunk tárcaszerzője) és Tamás Gáspár Miklós is (egyelőre egyiküket sem értük utol, így szerepeltetésüket sem lehet biztosra venni), s felkérték Kaufer Virág volt LMP-s képviselőt, aki jelenleg a párt Ökopolisz Alapítványának támogató programjait koordinálja. Ő állítólag még nem döntött arról, hogy vállalja-e a felkérést.

Helyette/mellette Kukorelly Endre kaphat lehetőséget, az ő személye is illik ugyanis abba a koncepcióba, hogy az LMP-t képviseljék ugyan a színpadon, de ne parlamenti politikus. Kukorellyt egyébként tudomásunk szerint még nem keresték meg. Szintén a színpadra léphet a tomori cigánytelepről indult, majd oda visszatérő és sikeres civilmozgalmat indító Siroki László is. A program utolsó harmadában pedig Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke léphet színpadra, akit végül Bajnai Gordon vált majd, utolsó felszólalóként.

A Ferenciek terén túl volt a tömeg vége 2011 októberében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.