Budapesten „javítják” az erdélyi szívet

– Pizzát! – felelte a négyéves Papp Arnold arra a kérdésre, hogy mit szeretne először enni, ha elhagyja a kórházat. Nem kellett sokat várnia az olasz tésztára: egy nappal azután, hogy megműtötték a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában, ki is került az intenzív osztályról, rá egy napra pedig már haza is térhetett a szüleivel Szatmárnémetibe.

Arnold a tizenegyedik határon túli szívbeteg kisgyermek, akin a Rotary Club Gift of Life (Ajándékozz életet!) elnevezésű programja keretében Budapesten hajtottak végre szívkatéteres beavatkozást.

– Olyan speciális eljárásról van szó, amellyel számos veleszületett szívbetegséget meg lehet gyógyítani sebészkés nélkül – mondja Szatmári András professzor, a kardiológiai intézet szakmai igazgatója. – Mivel nincs szükség a mellkas feltárására, így elkerülhető az elhúzódó felépülés és a szövődmények kockázata. A gyerekek már a speciális beavatkozást követő második napon haza is térhetnek, harmadnap pedig óvodába-iskolába mehetnek. Mire Arnold felnő, el is fogja felejteni a szívbetegségét.

Az egész világot behálózó, főként közösségépítéssel és karitatív tevékenységgel foglalkozó Rotary Club jelenleg 67 országban működteti az Ajándékozz életet! programját, amelynek keretében eddig 12 ezer gyermek szívműtétjét finanszírozta. Lépi Roland, a Gift of Life magyarországi projektvezetője szerint azért van szükség világszerte a szervezet segítségére, mert sok helyen hiányzik a legmodernebb infrastruktúra és a speciális eljárások alkalmazásához szükséges szaktudás.

– Miközben a hazai gyermekkardiológia világszínvonalú, és a magyar gyerekek gond nélkül hozzájuthatnak nemcsak a komplikált szívműtétekhez, hanem a szívkatéteres eljáráshoz is, addig a környező országokban, főként Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban egyelőre az infrastruktúra és a képzett orvosok is hiányoznak a különböző speciális beavatkozások elvégzéséhez – mondja Lépi Roland.

 – Ezért indítottuk el két évvel ezelőtt a magyarországi projektet, amellyel a határon túli, szívbetegséggel született gyerekek számára is elérhetővé szerettük volna tenni a gyógyulás lehetőségét.

Papp Arnoldról hároméves koráig a szülei sem tudták, hogy veleszületett szívbetegségben szenved. Egy makacs megfázás miatt került be a szatmárnémeti kórházba, ahol a vizsgálatok során fedezték fel a szívproblémát. Onnantól kezdve megváltozott a család élete, a kisfiút még a széltől is óvták, nehogy valami baja legyen.

– Elküldtek minket Kolozsvárra, ahol a kardiológusok közölték, Arnoldot mindenképpen meg kell műteni – idézi fel a tavaly decemberi eseményeket Molnár Mária, a kisfiú édesanyja. – Azt is mondták, hogy vagy hagyományos szívműtétre lesz szükség, vagy a jóval biztonságosabb katéteres beavatkozásra. Aztán hozzátették, hogy ilyet Romániában sehol nem végeznek, csak Magyarországon. Kétségbeestünk. Megkértük az otthoni gyerekorvosunkat, próbáljon valahogy segíteni.

A szatmárnémeti gyerekorvos segített. Az ő közbenjárására kerülhetett föl Arnold arra a listára, amit a Rotary Club állított össze a határon túli, veleszületett szívbetegséggel élő gyerekekről. A szűrést a rotarista dr. Weithaler Annamária irányítja, aki szinte napi kapcsolatban van 70-80 erdélyi, vajdasági és kárpátaljai gyermekorvossal, tőlük kapja azokat az információkat, hogy kik lehetnek a potenciális páciensek. A Rotary Club által finanszírozott szűrővizsgálatok eredményei alapján egy magyar kardiológusokból álló szakmai csoport választja ki azokat a gyerekeket, akik bekerülhetnek a Gift of Life programba. A döntésekben persze pénzügyi szempontok is szerepet játszanak.

– Jelenleg mintegy 350 gyerek szerepel a várólistán, akadnak köztük, akiken csak a hagyományos szívműtét segíthet, másoknak a szívkatéteres eljárás jelenthetné a tökéletes megoldást – mondja Lépi Roland. – Mivel a projekt keretében a Rotary állja a szűrés, a budapesti beavatkozás és a szülők utaztatásának költségeit, így behatároltak a lehetőségeink. Két év alatt a rotaristák adományaiból 25 millió forintot gyűjtöttünk össze, ebből eddig 11 gyerek műtétjére futotta.

A hosszú távú megoldást segíthetné, ha valamennyi környező országban kiépülne a speciális szívkatéteres eljáráshoz szükséges infrastruktúra, és az ottani orvosok is elsajátíthatnák a módszer alkalmazásához szükséges ismereteket. Csak ezek után lehet esély arra, hogy a szomszédos államok társadalombiztosításai bevállalják a szívkatéteres eljárás finanszírozását.

Lépi Roland elmondta, a Rotary a lehetőségeihez mérten szeretné támogatni ezt a folyamatot: Romániában például már elkezdődött a szükséges műszerek-berendezések beszerzése. Az orvosi háttér megteremtése időigényesebb, a szakemberek szerint legalább ötéves folyamatos gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valaki önállóan levezényeljen egy szívkatéteres beavatkozást.

Papp Arnoldnak erre már nem kell várnia, Szatmári professzor szerint mostantól ugyanúgy élheti az életét, mintha soha nem is lett volna szívbeteg. Ha hazaérve megeszi a „búfelejtő” pizzáját, akár mehet is a játszótérre.

Lépi Roland, a magyar Rotary Ajándékozz életet! projektjének vezetője látogatta meg Arnoldot, a megműtött kisfiút
Lépi Roland, a magyar Rotary Ajándékozz életet! projektjének vezetője látogatta meg Arnoldot, a megműtött kisfiút
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.