Megszűnik az Andaxin: több a kár, mint a haszon

Korkedvezményes nyugdíjba küldi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA-CHMP) az Andaxint. A népszerű nyugtatót kereken 55 éve törzskönyvezték Magyarországon, és most alapvetően gyógyszerbiztonsági okokból kell kivonni a forgalomból. A gyógyszerügynökség fokozatosan távolítja el az Andaxint legkésőbb 2013. június 30-ig. Az intézkedésre azért van szükség, mert a hatóanyagával, a meprobamáttal kapcsolatban biztonságossági aggályok merültek fel.

A francia gyógyszerügyi hatóság a mellékhatás-jelentések (köztük a véletlen túladagolás és következményesen fellépő súlyos, olykor halált is okozó mellékhatások) és az ezek kapcsán bevezetett kockázatcsökkentő intézkedések eredményeit felmérve döntött a készítmény forgalomba hozatali engedélyének felfüggesztéséről. Ezt követően kezdték vizsgálni a hatóanyag előny-kockázat arányát. Az adatok alapján az EMA-CHMP megállapította, hogy a szer alkalmazásakor számos neurológiai és pszichiátriai, potenciálisan súlyos és életveszélyes mellékhatás jelentkezhet. Különösen veszélyesnek ítéltetett az idős betegekre, főként akkor, ha az Andaxint más gyógyszerrel együtt szedik.

Magyarországon körülbelül 30 ezer ember szedi rendszeresen ezt a gyógyszert. Bár a társadalombiztosító nem támogatja, 457 forintért lehet hozzájutni a patikákban. Hozzáférhető a közgyógyellátottak számára is. Van, akinek könnyű nyugtatóként, másoknak az alkoholelvonási tünetek menedzselésére ajánlja az orvosa. Az Andaxin csökkenti a szorongást, a félelmet, az idegállapot túlfeszítettségét, a nyugtalanságot, véd a műtétet megelőző izgalmaktól.

– A szer lényegében vészkijárat az alkoholbetegeknek, és egyelőre nem is nagyon látszik, hogy mivel pótolható – állítja Komáromi Zoltán háziorvos. Az elvonás ideje alatt enyhíti a remegést, a rossz közérzetet. Komáromi doktor praxisában nemcsak az alkoholbetegek kiegészítő terápiája, de a 85 év feletti idősek jól bevált nyugtató- és altatószere is. Állítja: a körzetében meglehetősen sokan szedik ezt az orvosságot. Mint mondta, több orvoslátogató is járt nála, amióta kiderült, hogy kivonják a terméket a piacról, de még egyikük sem tudott hasonlóan jó szert ajánlani a pótlására. Még nincs válasza arra, hogy mivel helyettesítheti.

Szintén kedvező a tapasztalata Sütő László Baranya megyei háziorvosnak. Szerinte az Andaxin gyorsan felszívódó és a szervezetből gyorsan ürülő készítmény, kevés mellékhatással. Kivonására az ő tapasztalatai szerint nincs magyarázat. Lapunknak a készítmény forgalmazója, az Egis Gyógyszergyár Nyrt. kommunikációs vezetője, Menthy Mariann is megerősítette, hogy ugyanilyen hatóanyagú helyettesítő készítmény nincs a piacon, viszont minden egyes indikációban elérhető helyettesítő termék. Hozzátette azt is, hogy az Európai Bizottság nem azonnali hatállyal vonta ki a forgalomból az összes meprobamát hatóanyagú készítményt, hanem hosszú, 15 hónapos átmeneti időt biztosított.

Ezt azért tette, hogy a kezelésben levő betegek átállítására elegendő idő álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta: az Andaxint szedő betegek nincsenek közvetlen veszélyben, hiszen ha így lenne, akkor a gyógyszerügyi hatóságok valójában az azonnali kivonás mellett döntöttek volna. A betegek átállítására biztosított hosszabb idő azért is fontos, mert a gyógyszer hirtelen elhagyása megvonási tüneteket idézhet elő. A betegeknek Menthy Mariann azt is javasolta, hogy állapotuknak és eddigi konzultációs szokásaiknak megfelelően keressék fel kezelőorvosukat, s legkésőbb jövő év közepéig kérjenek terápiás tanácsot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.