Felhívott egy főrendőr: a szórakozóhelyekkel nem kellene foglalkozni

Öt éve egy igen magas rangú rendőr „barátilag” figyelmeztette a vagyonvédelmi kamara elnökét, ne foglalkozzanak az éjszakai szórakozóhelyek biztonságával, ne adjanak ötleteket se a cégeknek, se a jegyzőknek, hogy mit kellene tenniük ezeken a helyeken – ezt maga az érintett, Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke mondta a lapunknak adott interjúban, melyben az Ozora Fesztivál tanulságai mellett a vagyonőrök feketefoglalkoztatásáról, felkészültségéről kérdeztük, valamint arról, hogy ennek a szakmának is van-e Közgépe, aki mindig mindent visz?

- Az interneten Európa legbiztonságosabb drogpartijaként hirdetett Ozora Fesztiválon egy magánbiztonsági cég orra előtt nyíltan árulták a legkülönbözőbb kábítószereket. Értékelné a vállalkozás munkájának szakszerűségét?

- Amennyiben a rendezvényen, amelynek az őrzésére szerződtek, valóban nyíltan árusították a legkülönbözőbb drogokat, nehezen nevezhető a társaság munkája szakszerűnek, és kérdések merülhetnek fel a jogszerűségét illetően is…

- Létezik olyan protokoll, amelyet ilyen esetekben a vagyonvédelmi cégeknek követniük kell?

- A kamara készített egy dokumentumot azoknak a településeknek a jegyzői számára, ahol csak ritkán vannak ilyen rendezvények, hogy kinek mi a dolga, kinek milyen jogai és kötelezettségei vannak. A vonatkozó hatályos jogszabályokból pontosan levezettük, hogy mi a feladata a civil vagyonvédelemnek és mi a hatóságoknak. Hasonlóképpen, mint jó pár éve a sportrendezvények biztonságával öszszefüggésben is, amikor a nagy stadionbalhék voltak. Még 2007-ben nekiláttunk egy anyagnak, amely a szórakozóhelyeken és azon belül is az éjszakai szórakozóhelyeken dolgozó biztonsági cégek jogait, kötelességeit sorolta volna fel, és szakmai protokollokat, mit hogyan kell vagy célszerű ellenőrizni, mikor milyen a hatásos intézkedés. Akkor felhívott egy igen magas rangú rendőri vezető, és finoman felhívta a figyelmemet: az éjszakai szórakozóhelyekkel nekünk nem kellene foglalkozni.

- Az azóta korrupciógyanú miatt letartóztatottak egyike hívta?

- Nem, aki leállított minket, még nincs előzetesben.

- Igaz az, hogy a rendezvényt a tömeges drogfogyasztás miatt csak a jegyző állíthatta volna le? A rendőrség annak idején azt állította: azért nem zárták be a fesztivált, mert arra csak a jegyzőnek van joga, akit viszont nem találtak.

- A jogszabály szerintünk egyértelmű: a rendezvényt bármelyik szakhatóság leállíthatja, félbeszakíttathatja, amelyik a szakterületéhez tartozóan olyan súlyos hibát vagy hiányosságot észlel, amely közvetlenül és komolyan veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot, a közegészséget. Amikor a rendőrség észlelte a tömeges drogforgalmazást és -fogyasztást, saját hatáskörében azonnal elrendelhette volna a zárórát.

- Akkor is, ha a rendezvény magánterületen zajlott?

- Akkor is. A legtöbb ilyen rendezvény magánterületen zajlik, ennek nincs jelentősége. A tulajdonos bérbe vagy használatba adja a területet a rendezvényszervezőnek, amely a különböző részfeladatokra (büfé, zenei szolgáltatás, biztonsági teendők) hozzáértő alvállalkozókat bíz meg. Ettől kezdve elvben mindenki a maga tevékenységéért felel.

- Elvben?

- Nem akarok úgy tenni, mintha nem tudnám, a gyakorlat messze nem ez. Nagyon sok megbízó gyakran kényszeríti a szakma szabályainak olykor súlyos megsértésére is a vagyonvédelmi cégeket, illetve azok dolgozóit. Lehet persze nemet is mondani, de akkor a megbízó az első adandó alkalommal szerződést bont a „szabályokhoz túlságosan ragaszkodó” vagyonvédelmi céggel, és villámgyorsan keres helyette másikat, aki bevállalja a szabályszegést. Megjegyzem, könnyen találnak. Ezen a piacon túlságosan sok az eszkimó és kevés a fóka…

- Hány vagyonvédelmi cég létezik Magyarországon?

- Háromezer-hatszáz. Összehasonlításul, a miénknél jóval nagyobb francia piacon 80, Ausztriában és Olaszországban is jóval kevesebb a számuk, mint nálunk. Olaszországban ráadásul csak alkalmazottként és fegyverrel végezhető ez a tevékenység.

- Ha jól emlékszem a munkaügyi ellenőrzésekről szóló jelentésekre, az építőipar után a vagyonvédelem a legnagyobb feketefoglalkoztató...

- Nem akarok belemenni abba, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ami viszont tény, hogy a rendszerváltozás kezdetétől a legutóbbi időkig a munkaügyi központok szinte minden 18–49 év közti munka nélküli férfit vagyonőrnek küldtek. Elvégezték a számukra előírt tanfolyamokat és levizsgáztak… Bár a szakmában az őket vizsgáztató testületeket csak kegyelmi bizottságoknak neveztük, mert mindenkit átengedtek, volt idő, amikor a mindennemű vagyonőri feladatra, még az ajtónyitogatásra is teljességgel alkalmatlan jelölteknek részszakképzettségként testőri képesítést adtak.

- Mondjuk, akkor ne csodálkozzanak, ha ennek megfelelően fizetik is őket…

- Nagyon sok ember számára nem szabad választás, hanem kényszer volt, hogy a vagyonvédelemben helyezkedjen el. Ha alaposan megnézi a cégek többségét, azok egyszemélyes kft.-k vagy családi bt.-k. Nincs tőkéjük, önállóan képtelenek elvállalni a legkisebb munkát is. A többségnek a szakmai felkészültsége is bőven hagy kívánnivalót maga után. Csak annyi bevételük van, hogy némi adótrükközéssel éppen megélnek belőle. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a civil vagyonvédelemmel foglalkozók 40 százaléka volt rendőr, többnyire nyugdíjasok, akiknek ott a havi fix nyugellátásuk, így olcsóbban is elvállalnak bizonyos munkákat, mint azok, akiknek ez az egyetlen jövedelemforrásuk. Ez komoly bérfeszültséget okoz a szakmában. Ez nem csak a szakmára nézve katasztrófa, a megbízóknak sem jó, bár ők az esetek többségében ezt még nem látják be. Csak nagyon kevés olyan cég van, amelyik hajlandó megfizetni egy valóban profi vagyonvédelmi szolgáltatót. Nemegyszer előfordult, hogy multinacionális vállalatok biztonsági főnökei, tehát a vagyonvédelmi cégek megbízójának szakmai felügyelője kért tőlünk „baráti tüzet”, miután a tulajdonosok a harmadával csökkenteni akarták a biztonsági büdzsét.

- És miben áll ilyenkor a baráti tűz?

- A kamara állásfoglalást ad ki, amelyben felhívja a figyelmet az olcsó vagyonőrökben rejlő veszélyekre, a hatályos jogszabályokra. A lényeg, hogy az olcsóság, mint mindenütt, általában és jellemzően itt is szakszerűtlenséggel, felkészületlenséggel, udvariatlansággal párosul. És bár a megbízó percek alatt kirúghatja a vagyonvédelmi alvállalkozót, ha túl sok a panasz rá, de a panaszok rá is rossz fényt vetnek, ráadásul kevés pénzért csak pont ugyanolyat talál a piacon. Persze ideig-óráig ez is megfelel.

- A kamara honlapján olvasható a minimális vállalási óradíj. Ez azt jelenti, hogy aki személyenként és óránként ennél kevesebbért vállal el egy munkát, még a minimálbért és annak közterheit sem tudja majd kifizetni a bevételéből, tehát részben vagy egészben feketén dolgoztatja majd az embereit. Ehhez képest sorra nyertek meg cégek mélyen ezen összeg alatt is állami, önkormányzati pályázatokat.

- Hosszú csörtéket vívtunk a versenyhivatallal és a közbeszerzési hatósággal, hogy ne tekintsék már kartellezésnek, ha meghatározzuk azt a vállalási díjat, amelyből a minimálbér éppen csak kijön. Egyszerű matematika az egész: minimálbér plusz közterhek osztva a havi munkaórával… Ma már az állami kiírásoknál figyelembe is veszik az ajánlást, és nemigen lehet nyerni ez alatti ajánlattal.

- De korábban lehetett, az önkormányzatoknál, például a fővárosban még ma is lehet…

- Nézze, pár éve igen magas áron nyerték meg bizonyos cégek egyik-másik autópálya-szakasz építését, majd nagyrészt feketén foglalkoztatott munkavállalókkal végeztették a földmunkákat, a vagyonvédelmet, a műszaki irányítás kivételével szinte mindent. Volt olyan pályarész, amely 96 százalékban feketemunkából épült, miközben súlyos milliárdokat számoltak el a megbízó felé kilométerenként.

- Cégek vezetői, tulajdonosai panaszolták, hogy ennek az iparágnak is megvan a maga Közgépe, amely ahol csak elindul, nyer, ha nem, akkor érvénytelenítik a pályázatot és megüzenik mindenkinek, hogy nem érdemes indulnia…

- Ez egy súlyos bűncselekmény gyanúját felvető állítás. Aki ilyen esetről tud, tegyen feljelentést a megfelelő hatóságoknál. Ha megtörtént és bizonyítható az eset, akkor a kamara is segít a jogtalanság megszüntetésében.

- Nem azt akarja mondani, hogy ilyenről ön nem is hallott? Vagy csak nem szívesen menne szembe a hatalom vagyonvédelmi kegyeltjével?

- Szembemegyek én bárkivel a tagság, a szakma és a kamara érdekében, ha van muníció. És természetesen sok mindent hallok is, de nem ez számít, hanem a tények, a bizonyítékok. Sajnos nekem azonban olyan tapasztalataim és bizonyítékaim is vannak, amelyek azt mutatják, hogy a cégek többsége el sem indul a pályázatokon. Nem azért, mert megüzenik nekik, bár nem kétlem, ezt állítani könnyebb, mint beismerni, hogy nincs elég pénze hozzá. Mert gondoljon csak bele: elnyer valaki egy megbízást egy vállalat központjának és pár telephelyének őrzés-védelmére. Ahhoz emberek kellenek, akiket formaruhába kell öltöztetni, fegyvert kell vásárolni nekik, és kifizetni az ehhez kapcsolódó engedélyeket, díjakat, s az első bérüket is ki kell tudni fizetni, még azelőtt, hogy a megbízó az első havi számlát kiegyenlítette volna. Amennyiben a megbízás száz vagy a feletti vagyonőr alkalmazását követeli meg, mindezeket a kiadásokat a 3600-ból jó, ha 50-60 cég képes előre megfinanszírozni. Nemrég egy külföldi gyógyszergyár kérte a segítségünket, mivel új alapokra akarta helyezni a biztonsági ügyeit. Az szerették volna, ha minél többen pályáznak. 800 céget értesítettünk ki, végül csak 50-en pályáztak.

Névjegy

NÉMET FERENC (50) Hódmezővásárhelyen vendéglátó-ipari szakközépiskolát végzett. A Magyar Kick-Box Szakszövetség elnökségi tagja. Középfokú edzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán (1990), majd szakedzőit a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán (2000). A délszláv háborúk idején váltott a vendéglátásból a vagyonvédelemre. Alapfokú grafológusi, személy- és vagyonőri, magánnyomozói, majd biztonsági felsőfokú biztonságszervezői és légiközlekedés-védelmi tiszt, védelmi vezető képesítést szerzett. 2007-től a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara országos elnöke, öt év alatt háromszor választották újra. Tagja még a Magyar Kriminológiai és a Magyar Rendészettudományi Társaságnak. Társadalmi feladatai mellett saját vagyonvédelmi vállalkozást vezet Csongrád megyében.

Német Ferenc kamarai elnök szerint Franciaországban 80 vagyonvédelmi cég van, nálunk 3600, többségük egyszemélyes kft. vagy bt.
Német Ferenc kamarai elnök szerint Franciaországban 80 vagyonvédelmi cég van, nálunk 3600, többségük egyszemélyes kft. vagy bt.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.