Jól jövedelmező receptírás

A kormányzat hiába szigorított az orvosok befolyásolásának szabályain, a gyógyszerfogyást „ösztönző” piaci trükkök továbbra is léteznek. A gyógyszerügyi hatóság az idén 80 millió forint büntetést szabott ki három gyógyszergyártóra, két tucat cég ellen még zajlik az eljárás. Ezúttal az Aramis Pharma, az Actavis Hungary Kft. és az Amgem Gyógyszer-kereskedelmi Kft. bukott 50 millió, 10 millió és 20 millió forintot.

A lapunknak nyilatkozó, a promóciós gyakorlatot jól ismerő szakember szerint még a büntetéssel együtt is megéri ösztönözni az orvost arra, hogy egy adott terméket ajánljon a betegeknek. Orvosi közreműködés nélkül ugyanis a cégek képtelenek állni a sarat a gyógyszerpiacon.

Emlékezetes, tavaly január végén holtan találtak egy 42 esztendős magyar orvost egy thaiföldi fürdőhelyen. A férfi egy 30 fős orvoscsoporttal előző éjjel érkezett a szállodába. A személyzet elmondta a helyi rendőrségnek, hogy többen úszni mentek a közelben lévő medencébe, amely egyébként már zárva volt. A halott férfit csak vasárnap reggel 8 óra tájban találta meg a személyzet az úszómedencében. A tragédia után derült ki, hogy ezt az utazást egy gyógyszercég szervezte. A vizsgálat lezárása után az Országos Gyógyszerészeti Intézet promóciós orvosutaztatás miatt 55 millió forintra büntette a céget. A tragédia után Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szigorította a gyógyszer-ismertetési szabályokat, a gyógyszerügyi hatóság pedig ellenőrzésbe kezdett.

Külföldi út vagy jól fizető tanulmányírás lehet a jutalom
Külföldi út vagy jól fizető tanulmányírás lehet a jutalom

Tavaly január óta 32 eljárás indult a gyártók helytelen promóciós gyakorlata miatt. Az érintett ügyekben a gyógyszerismertetés teljes palettáján fordultak elő szabálytalanságok, így a hatóság talált orvossal kötött színlelt szerződést, illetve tiltott nagy értékű ajándékot. A gyógyszerügyi hatóság szerint a kirótt büntetéseknek van visszatartó erejük. A lapunknak nyilatkozó háziorvosok viszont állítják: alig-alig van már promóciós ajándék, illetve bevétel. A cégektől a tíz évvel ezelőtti összegeknek jó, ha négy-öt százaléka jut el hozzájuk.

Elvben az a szabály, hogy nemcsak pénzt, de semmilyen más juttatást sem lehet adni az orvosnak egy olyan jellegű tevékenységért, amelyet ő jogszabály szerint köteles ellátni saját szakmai kompetenciája, szerződött és finanszírozott feladatai alapján. A gyógyszerfelírás direkt ösztönzése kifejezetten tiltott, ezért az orvos nem kaphat semmiféle anyagi előnyt. A vesztegetés ugyanakkor nagyon nehezen bizonyítható még akkor is, ha nem érthető, hogy egyes, régóta piacon lévő termékek esetében a kis praxissal rendelkező háziorvosoknak miért fizetnek az adott gyógyszer terápiás hatásait elemző tanulmányokért hat-nyolcszázezer forintot. Gyakran hiába került egy-egy gyanús ügy a felügyelet látóterébe, hatósági eszközökkel nem nagyon lehetett megfogni.

A cégek általában árbevételük 10–20 százaléka közötti összeget fordítanak marketingre, ennek a büdzsének a harmadát pedig kifejezetten az orvosságok promóciójára költik. Ha az orvost sikerült megnyerni, biztos a profit. Minél drágább egy szer, annál gyorsabban termelik vissza maguk az orvosok a gyártók által a saját befolyásolásukra költött összeget.

A tiltott orvosi ösztönzés felszámolására évek óta ádáz küzdelmet folytatnak a kormányok. Eddig a legsikeresebbeknek az Egészségbiztosítási Felügyelet (2010 nyarán felszámolták a szervezetet – A szerk.) gyógyszerpiaci vizsgálatai bizonyultak. Működésük három és fél éve alatt több száz esetet vizsgáltak, a kirótt büntetés összege pedig elérte a százmillió forintot, az egyes ügyekben a rekordbírság húszmillió volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.