Az állami gondoskodásban élő gyerekek közül a vizsgált nyugat-európai országokban csak négyszázaléknyian, míg Közép- és Kelet-Európában 32 százaléknyian élnek amiatt intézetben, mert elhagyták őket a szüleik, többnyire a kórházban. Az összes gyereket tekintve a legmagasabb Szlovákiában volt az elhagyott kisgyerekek aránya (4,9 ezrelék), ezt követte Csehország (4,1 ezrelék), Lettország (3,9 ezrelék). Dániában, az Egyesült Királyságban vagy Norvégiában ugyanakkor rendkívül ritkák az ilyen esetek. A speciális babadobozokat azzal a szándékkal teszik ki közterületeken, hogy az anyák névtelenül, biztonságosan elhelyezhessék gyereküket. Németországban1999 óta működnek ilyen dobozok, Magyarországon pedig 1996-ban kezdtek inkubátorokat tenni a kórházak elé.

A jelentés vitatja, hogy a dobozok betöltik-e azt az életmentő szerepet, amit széles körben tulajdonítanak nekik. – Semmi nem bizonyítja, hogy segítenek megelőzni a csecsemőgyilkosságokat. Számos olyan ország van, ahol nincsenek inkubátorok vagy dobozok, de nincs is szükség rájuk, nem jellemző ez a probléma, mint nálunk – mondja Herczog Mária szociológus, a jelentés egyik készítője.

Hazánkban eddig 40 újszülöttet hagytak az inkubátorokban

Becslések szerint Magyarországon évente körülbelül száz csecsemőt ölnek meg a születése után, de csak az esetek húsz százaléka derül ki. A szakember emlékeztet, hogy a statisztikák 2001 óta nem tartják nyilván az újszülöttgyilkosságot önálló cselekményként, így nem tudjuk a pontos adatokat. Hozzáteszi: további kérdéseket vet fel, hogy ezekről a gyerekekről nem tudható, hogy pontosan ki hagyta ott őket, hogy az anyák szabad akaratukból mondtak-e le róluk, hogy egyáltalán tudott-e az apa vagy más családtag a születésükről. Ráadásul úgy nőnek fel, hogy esélyük sincs arra, hogy megtudják, kik a szüleik. (Magyarországon 40 körül van eddig az inkubátorokban hagyott gyerekek száma.)

A tanulmány szerint a gyerekek elhagyásának fő oka a szegénység. Ezt követi a túl fiatal vagy egyedülálló anya, a csecsemő fogyatékossága, az anya szülés utáni depressziója vagy mentális betegsége. Az is kiderült azonban, hogy a szülők nem egyszer a kórházi személyzet nyomására mondtak le a gyerekükről. Gyakori ugyanis, hogy a szakemberek úgy érzik, jobb dolga lenne a gyereknek egy másik családban.

Ami a magyar helyzetet illeti, a jelentés szerint a kórházi dolgozókat többnyire nem készítik fel azokra a helyzetekre, amikor a szülőnek el kell mondani, hogy a gyereke betegen, fogyatékossággal született, illetve amikor érzékelhető, hogy egy krízisben lévő anya szül, aki valószínűleg fontolgatja, hogy otthagyja az újszülöttet a kórházban. Az orvosok, nővérek általában saját belátásuk szerint viselkednek ezekkel az anyákkal, mert nincs olyan protokoll, ami eligazítást nyújtana nekik. Pszichológus sincs mindenhol, pedig a nők tizede szülés utáni depresszióban szenved, ami szintén a gyerek elhagyásához, elhanyagolásához, bántalmazásához vezethet.

Herczog Mária szerint más országokhoz hasonlóan itthon is előfordul, hogy azok, akiknek segíteniük kellene, inkább azt javasolják, hogy adják a gyereket csecsemőotthonba vagy nevelőszülőkhöz. Szerinte az is problémás, hogy az egészségügyi törvény arra biztatja a védőnőket, hogy a krízisben lévő terheseknek hívják fel a figyelmét az inkubátorprogramra, mint lehetséges megoldásra. – Ugyanakkor az inkubátorok körül semmilyen információt, telefonszámot, szakemberek elérhetőségeit nem helyezik ki, nem ajánlanak fel segítséget, más lehetőségeket – teszi hozzá. Furcsa ellentmondásnak tartja, hogy más, akár biztonságos helyen hagyni az újszülöttet (például a kórház folyosóján) bűncselekmény, és ilyen esetekben a gyerek nem is válik rövid időn belül örökbefogadhatóvá. Inkubátorba helyezett gyerek esetén viszont az anya jognyilatkozatának tekintik az elhagyást, annak ellenére, hogy nem mindig ő hagyja ott a gyereket, és nem is mindig önként mond le róla. – Nem egy esetben bizonyíthatóan férfiak tették be a gyereket, ami megkérdőjelezi az egész koncepciót – hangsúlyozza.

Herczog Mária szerint egy sor olyan szolgáltatás létezik, amelyek az uniós államokban sikeresen segítik a gyerekek elhagyásának megelőzését: jobb családtervezési ismeretek, ingyenes fogamzásgátlás, a veszélyeztetett családokat célzó programok, segélyvonal krízisben lévő nőknek, protokoll a szülészetek számára, szociális munkások alkalmazása a szülészeteken. Szerinte ezek, és nem az inkubátorprogram szabhat gátat a csecsemőgyilkosságoknak is. Hozzáteszi, hogy az uniós vita a kérdésről még messze nem zárult le.

Nők krízisben, kényszerhelyzetben

– Megszüntetni semmiképpen nem kell az inkubátorprogramot, de az tény, hogy ez nem oldja meg a krízisbe került nők helyzetét – mondja Mórucz Lajosné, a nyílt örökbeadással foglalkozó Gólyahír Egyesület vezetője. Szerinte nem az lenne a fő feladat, hogy a megszületett csecsemő biztonságáról gondoskodjanak, hanem, hogy már a terhesség alatt kínáljanak más lehetőségeket a nőknek. Ő is aggasztónak tartja, hogy úgy is inkubátorokba kerülhetnek a gyerekek, hogy édesanyjuk nem mondott le róluk. Mórucz Lajosné szerint a legfontosabb a közgondolkodás megváltoztatása lenne. – Ha nem ítélnék el azokat a nőket, akik megszülik a gyereküket, de aztán örökbe adják, akkor nem lenne szükség inkubátorokra, és nem lennének csecsemőgyilkosságok sem. Az esetek nagy részében a környezet nyomása kényszeríti ezekre a megoldásokra őket – állítja.