Megyesi Gusztáv: Viccelnek a szocik
Nézem a híradóban Lukács frakcióvezető-helyettest, amint sajtótájékoztatót tartva épp a terrorelhárítókon humorizál, mondván, ha csak kéthetente csinálnak hülyét magukból, már azzal sokat lendítenek az ügyeken, majd szóba kerül Luke Skywalker, a Halálcsillag, a Sötét Nagyúr a Közgéppel összehozva; értjük, miről van szó, a terrorelhárítás a héten megint lyukra szaladt, ámbár ezúttal tán nem éppen indokolatlanul, de legyen ez most mindegy.
Miközben a képviselő viccesen jól odamond, azon gondolkodom, hogyan gondolja ezt ő. A civilizáció általunk ismert fokán ma már munkamegosztás van, amelyben a viccelődés, noha állampolgári jog, elsősorban nem a politikusok dolga volna, vannak állástalan humoristák, vígjátékírók, magamfajta publicisták, nehogy már elvegyék a kenyerüket. Nekem egy politikus ne akarjon mindenáron mókamester lenni, ellenben hitesse el velem, hogy komoly ember, lehet rá számítani.
Igaz, a viccelődés még mindig jobb, mint amikor ő dühös a hallgatóság helyett, s méregbe gurulva auschwitzozni kezd, vagy lehülyézi az ellenfelét, amiben egyébként semmi kockázat nincsen, ennélfogva nem teljesítmény, csak a mélységes tehetetlenség jele. Jó, ennél meg az rosszabb, amikor ellenzéki politikus áll ki a nyilvánosság elé, mély levegőt vesz, ám csak annyira futja neki, hogy a miniszterelnök „mondjon le”, holott a lemondást éppen a tömegnek kellene követelnie a szónok szavainak hatására, de hát mondjon valaki egyetlen baloldali szónokot, aki a szavaival ma hatást fejt ki.
Azért ez miféle politikusi munka? Ehhez nem kell pártapparátust fönntartani, bárki fel tud ugrani három centi magasra elkurjantani magát, hogy mondjon le. Miközben mi úgy tanultuk ugyebár, hogy a munkásmozgalom története teli van fáradságos és izzasztó aprómunkával, mert az Horthy alatt kevés lett volna, hogy köcsög Horthy, monnyál le. Azt viszont én láttam a saját szememmel, hogy az ellustult nyolcvanas években Lengyel László közgazdász egyedüli baloldali értelmiségiként az országban hetente járta a gyárakat, s munkások százaival beszélgetett a reformról, anélkül hogy ezt a rémületes szót kiejtette volna a száján, viszont egészen részletekbe mélyedve magyarázott, mert ez már érdekelte az embereket.
El lehetett hinni neki, hogy tud valamit, és nem tódít. Valamit most már sürgősen megint mondani kellene, mégpedig tételről tételre haladva, hogyan s miként lesz az, amikor ezek elmennek, ám kiderül, hogy mégse lehet semmit se visszacsinálni, szóval, hogy van-e erre elképzelés azonkívül, hogy a terrorelhárítók hülyék, és majd ha mi jövünk, mindent visszacsinálunk.
Ehelyett az most a hét intellektuális kérdése, hogy hiteles-e Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja. Merthogy egy kamera kiszúrta, hogy a volt miniszterelnök méregdrága ingben éhségsztrájkol. A hívők máris blogban védik a volt miniszterelnököt, mondván, hogy akciójával az egész társadalom, így az éhezők mellett áll ki, ekképpen nagyon is hiteles az akciója. Aminek csak látszólag mond ellent az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja már eleve félmeztelenül se lehetne hiteles, tudniillik ő oda tartozik, arra az oldalra, az éhezők viszont ide, s közöttük immáron végképp áthidalhatatlan a szakadék, nem kis részben éppen a baloldalnak köszönhetően.
Hofi jobb volt.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
