Ugye érzi, hogy ez most kínos?

A 24 éves Kiss Andrással, a Kelet-magyarországi Fiatalokért Alapítvány operatív igazgatójával a Nyírségi Civilház nyíregyházi székházában beszélgetek, s amikor kiderül, hogy a rangos Civil Információs Centrum (CIC) címet idén elnyert, s azzal együtt 35 millió forint közpénzre jogosult alapítványuk állítólag már július elseje óta online módon végez tanácsadást, megkérem rá, hogy ezt akkor bizonyítsa is be.

Előveszem a laptopomat, beütöm az internetes keresőbe a www.kemafi. hu címet, s megkérem Kiss Andrást, mutassa már meg a honlapjukon azt a hírt, amely az igénybe vehető tanácsadásról szól. Nem sikerül. A linket az operatív igazgató nem képes megtalálni. Állítólag a hírek közt van az anyag, de ott hiába keresi, nem leli. Aztán az „aktuális” elnevezésű link alatt keresi. Ott sincs.

Pedig ez fontos lenne, hiszen a törvény szerint a megyei civil információs centrumoknak július elsején meg kellett volna kezdeniük a munkát. Ezzel szemben a nyíregyházi Kelet-magyarországi Fiatalokért Alapítvány augusztus végén még a saját irodáját sem rendezte be.

Kiss András továbbra sem találja a keresett linket, pedig láthatóan nagyon igyekszik.

– Ha ön sem tudja, hol van, honnan fogják tudni a segítségre szoruló civil szervezetek? – kérdem tőle, de az operatív igazgató optimista arcot vág: a keresett cikket már július elsején föltették a honlapra, de hiába. Végül Kiss András föladja a keresést.

– Ugye érzi, hogy ezt most nagyon kínos? – kérdem tőle. Elpirul.

Ám az nem is annyira fontos, hogy én vagy ő megtalálja-e az alapítvány honlapján azt a hírt, amely szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ahol több mint háromszáz civil szervezet létezik – a jövőben a Kelet-magyarországi Fiatalokért Alapítvány látja el a civil információs teendőket. Sokkal fontosabb, hogy a szervezet el tudja látni azt a feladatát, amellyel az emberi erőforrás tárca megbízta.

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságon – nem mellesleg: Kiss András előző munkahelyén – meghozott döntés eredményeképpen a CIC-címet s az azzal járó 35 milliós anyagi támogatást az országban összesen húsz civil szervezet nyerte el. A kiírásra 57 pályázat érkezett, a nyertesek 2012. július 1-jétől 2014. december 31-ig jogosultak a miniszter által adományozott CIC-cím viselésére. A hazai civil szférában óriási fölháborodást keltett a döntés, mert sokak szerint a pályázaton olyan szervezetek is nyertek, amelyek vélhetőleg nem szakmai alkalmasságuk, hanem fideszes, jobboldali kötődésük miatt kerülhettek a kiválasztottak közé.

E gyanúba keveredett a Kelet-magyarországi Fiatalokért Alapítvány is, amelyet a Hajdúdorogi Egyházmegye hozott létre, s az alapító okirata szerint feladata a „Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Hajdú-Bihar megyében működő főiskolai-egyetemi intézmények, kollégiumok létesítése, felújítása, támogatása. A diákok anyagi, szellemi megsegítése”. Az alapítvány a 2011-es közhasznúsági jelentése szerint finoman szólva sem túl aktív pályázó: a Nemzeti Civil Alapprogramtól tavaly 200 ezer forintot nyertek számítástechnikai eszközökre, a mérlegük főösszege 1,9 millió, a saját tőkéjük 1,8 millió forint volt. Az új szabolcsi CIC-győztest azzal sem lehet vádolni, hogy megszakadna a munkától, a közhasznúsági jelentésben ugyanis a Konkrét tevékenységek alcím alatt mindössze három 2011-es esemény szerepel: az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat, a Nyíregyházi Papnevelő Intézet bevonásával zajló Szent Damján Tábor, valamint az Agora Ifjúsági Központ kulturális programjának megtervezésében való részvétel.

Nagy kérdés, hogy ilyen civil „tapasztalatokkal” az alapítvány képes lesz-e ellátni egy Civil Információs Centrum törvényben rögzített feladatait, amelyek a következők: igény szerinti közreműködés a civil szervezetek adminisztratív kötelezettségeinek teljesítésében; a civil szervezetek és a megyei, települési, kisebbségi önkormányzatok együttműködésének elősegítése; a civil szervezetek és az üzleti szféra kapcsolatainak és együttműködési lehetőségeinek fejlesztésében való részvétel; szakmai tanácsadási rendszer működtetése jogi, közhasznúsági területen, pénzügyi, könyvelési, adózási kérdésekben, pályázati módszerekre és technikákra vonatkozóan, valamint számítógép-kezelés területén; s végül folyamatos információszolgáltatás a törvény szerinti intézkedések végrehajtásáról.

E szerteágazó munkát Kiss András meglepő módon egyetlen alkalmazottal kívánja elvégezni, igaz, igénybe vesz majd tanácsadókat is – az elmúlt hetekben már a megye számos településén járt, hogy fölvegye a kapcsolatot helyi civil szervezetekkel.

Amúgy augusztus 16-tól került főállásba az alapítványnál, korábban pedig a közigazgatási tárcánál, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozott, ez utóbbiban koordinációs munkatárs volt az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságon.

Vagyis éppen ott, ahol a CIC-címek odaítéléséről döntöttek.

Kiss Andrásnak politológusdiplomája van, 2010-ben végezte el az egyetemet abszolutóriummal. Idén kapta meg a diplomáját, mert hiányzott a nyelvvizsgája.

– Hogy sikerült úgy elhelyezkedni a minisztériumban, hogy nem volt diplomája sem? – kérdem tőle, mire széttárja a kezét. Egyszerűen csak jelentkezett, és egyből fölvették.

(Cikkünk megjelenése után az alapítvány honlapján vezető helyen helyezték el azt a cikket, amelyet Kiss András előzőleg nem talált.)

Kiss András
Kiss András
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.