Egyelőre nincs veszélyhelyzet, de sürgőssé vált a felújítás

Alig heverte ki a város a Margit híd felújítását és vele a lezárások miatti kényszerű tereléseket, forgalomkorlátozásokat, hamarosan újra menekülő útvonalak után nézhetnek a budapestiek, mert felújítják a Lánchidat. A tervezett felújítás idejére a hidat teljes egészében lezárják, és teljes forgalmát átterelik a két szomszédos átkelőre, a Margit és az Erzsébet hídra.

A Lánchíd túl keskeny ahhoz, hogy a járművek és a munkagépek együtt elférjenek rajta. Talán a gyalogosok is kiszorulnak majd. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azonban nem tart attól, hogy a lezárás súlyos zavart okozna a főváros közlekedésében, mivel a budapesti Dunahidak közül ez az egyik legkisebb kapacitású átkelő. A lezárás ugyanakkor kiváló alkalom lesz a hídra tervezett új kerékpársáv, illetve a Clark Ádám tér jelenlegi forgalmi rendjének átalakítása nyomán kialakuló új forgalmi helyzetek hatásainak előzetes felmérésére. A BKK felkérésére a közelmúltban elkészült 200 oldalas, átfogó vizsgálati anyagból egyértelműen kiderül, hogy az 1849-ben átadott Lánchíd állapota kritikus. Így a szintén rossz „bőrben” lévő Petőfi és Erzsébet híd csak ezt követően – várhatóan 2017 körül – kerülhet sorra.

A BKK felkérésére a közelmúltban elkészült 200 oldalas, átfogó vizsgálati anyagból egyértelműen kiderül, hogy az 1849-ben átadott Lánchíd állapota kritikus. Így a szintén rossz „bőrben” lévő Petőfi és Erzsébet híd csak ezt követően – várhatóan 2017 körül – kerülhet sorra.

A Lánchíd átfogó rekonstrukcióját már 2002-ben, a láncfolyosók és a terepszint alatti láncok korrózióvédelmi munkálataikor beígérte a városvezetés. A hidat ugyanis utoljára 1986–1988 között újították fel teljeskörűen. Akkor még azt jósolták, hogy 5-6 év múlva elkerülhetetlen lesz a nagyrekonstrukció, amelynek idejét több évre becsülték. Az is felmerült, hogy a munka végeztével kitiltják az autókat a hídról. Erről egyelőre nincs szó.

Az viszont kétségtelenné vált, hogy nem halogatható tovább az átfogó rekonstrukció. A 24 évvel ezelőtti felújításkor használt anyagok – festék, szigetelés, burkolatok stb. – ma már nem biztosítják a teherhordó szerkezetek elvárható mértékű védelmét. A híd vasbeton pályalemeze olyan súlyosan károsodott, hogy ki kell cserélni. Egyelőre nincs veszélyhelyzet, de a munkálatokat mielőbb el kell kezdeni, különben a költségek jelentősen megemelkednek – hangsúlyozta a BKK lapunknak küldött válaszában.

A közlekedési központ szakemberei szerint a híd teljes körű felújítása során a következőkre kell mielőbb sort keríteni: acélra kell cserélni a jelenlegi vasbeton pályalemezt, új korrózióvédelemmel kell ellátni az új és a meglévő acélszerkezeteket: pályalemezt, lánckötegeket, merevítőtartót, függesztő rudakat és a korlátokat. Új szigetelés és dilatációs szerkezetek készülnek, és új burkolatot kap a kocsiút és a járdák. Várhatóan ki kell cserélni a híd saruit, le kell tisztítani és graffitivédelemmel kell ellátni a kőfelületeket. Meg kell oldani a pilontetők bádoglemezfedését és a lánckamrák szigetelését, míg a szivattyú- és szellőzőberendezések teljes cserére szorulnak.

A híd felújításával párhuzamosan az Alagút homlokzatának javítását, az Alagút tetejének a szigetelését, illetve gépészetének cseréjét is meg kell oldani. Az Alagútban lévő hídmesteri irodát fel kell újítani, a gyalogos-, közúti és villamos-aluljárók vasbeton szerkezetét ki kell javítani, szigetelésüket és a pályaburkolatokat cserélni szükséges. Mindemellett újjászületik a híd díszkivilágítása, megújulnak az elektromos kábelek és a lámpatestek. Mindez azonban még messze van.

A kivitelezői tender kiírása előtt el kell készíttetni a felújítási terveket. Ám ehhez előbb közbeszerzési eljáráson ki kell választani a tervezőket. A BKK tervei szerint az erre vonatkozó pályázat még az idén megjelenik. Ezen tervek birtokában írják majd ki a kivitelezői tendert várhatóan 2013 végén, 2014 elején. Az eljárás bizonyosan több hónapig tart majd, így a kivitelezés legkorábban 2014 végén, de inkább 2015-ben kezdődhet meg, és legalább 1-1,5 évig tart. Ha lesz rá pénz. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója előzőleg úgy nyilatkozott, hogy a meglévő forrásokat próbálják ennek érdekében átcsoportosítani. Csakhogy a beruházás összköltsége meghaladhatja a tízmilliárdot, ennyit pedig aligha sikerül a meglévő forrásokból összegereblyézni. Az összeg egyébként csak a műszaki tartalom ismeretében pontosítható. A több tízmilliárdos hídfelújítási program megkezdéséről, illetve ütemezéséről a Fővárosi Közgyűlés hivatott dönteni.

A városvezetés el akarja kerülni a Demszky-korszak beruházásait övező ügyeket. Így például azt költségnövekedést, ami a mostani városvezetés által készített fehér könyv szerint a Margit híd felújítását jellemezte. Nem lesz könnyű dolguk, mert a lehetséges ajánlattevők köre szűk. A Margit hidat az eredetileg becsült ár több mint duplájáért – 13 milliárd helyett 30 milliárdért – felújító konzorciumot a Strabag, az A-Híd Zrt. és a Közgép alkotta. A Közgép, illetve konzorciumi partnerei alighanem a Lánchídra kiírt tenderen is el akarnak majd indulni.

Kritikus állapotban van a város legidősebb hídja
Kritikus állapotban van a város legidősebb hídja FOTÓ: FEJÉR GÁBOR
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.