Rendőrség átszervezése: Pintér elküldi a „gyengéket”

Korrupciós ügy, részleges önfelszámolás és állománycsere: lecserélik a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni szolgálatának és gazdaságvédelmi főosztályának teljes állományát, valamint megszüntették a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát.

A belügyminiszter által elrendelt teljesítményértékelés eredményeképpen csütörtökön az országos rendőrfőkapitány az érintett parancsnokoknak bejelentette: azonnali hatállyal lecserélik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni szolgálatának és gazdaságvédelmi főosztályának teljes állományát. Az ott dolgozóknak a BRFK kerületi kapitányságain, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon ajánlanak fel új beosztásokat. A két intézkedés összesen 96 rendőrt érint, akiknek a helyére hasonló területen dolgozó felderítőket, nyomozókat és vizsgálókat igyekeznek toborozni, kiképezni majd.

A hivatalos indoklás szerint a rendőrség folyamatban lévő átszervezésének keretében azonnali hatállyal, jogutód nélkül megszüntették a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát. Ez a döntés 43 főt érint, akinek szintén a kerületi kapitányságokon ajánlanak munkát. A felszámolt osztályon folyamatban lévő 78 ügyet a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya, illetve más, az adott eljárás lefolytatására jogosult szervezeti egységek veszik át. Névtelenséget kérő források az NNI szervezett bűnözés elleni szolgálatának állománycseréjét és a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának jogutód nélküli megszüntetését összefüggésbe hozzák a május végén kirobbant rendőrségi korrupciós üggyel, melynek keretében az NNI volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjét és egyik osztályvezetőjét korrupció gyanújával letartóztatták. A két vezető 2008-ig a BRFK-n szolgált hasonló szakterületen.

A BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának sorsát állítólag végső soron az pecsételte meg, hogy noha – egy belső szakmai megállapodás alapján – az ő dolguk lett volna a Vizoviczki László elleni titkos nyomozás, lényegében nem tettek semmit a Vizoviczki érdekeltségeit körüllengő, drogterjesztésről, korrupcióról, rejtélyes eltűnésekről és gyilkosságokról szóló szóbeszédek tisztázása és az esetleges bűncselekmények felderítése érdekében. Arról egyelőre nem döntöttek, hogy milyen további szervezeti változtatások lesznek a BRFK-n.

Érdeklődésünkre a Belügyminisztériumban azt közölték, hogy a rendőrség egészére kiterjedő teljesítményértékelés eredményeinek bejelentése az elkövetkező napokban folytatódik. Ennek keretében személycserékre is számítani lehet, s nem zárható ki, hogy az NNI-nél történt részleges állománycseréhez hasonló intézkedéseket is bevezetnek, bár egyelőre ilyen konkrét döntések nem születtek még. Közben több fronton is folytatódik a rendőrség (és általában a bűnüldözés) esetleges árulóinak felkutatása. A Magyar Nemzet című napilap csütörtökön azt közölte: információja szerint belső vizsgálat indult a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál annak tisztázására, hogy a katonai elhárítás fedőcége volt-e az Energol Rt.

Közben hivatalos belügyminisztériumi források szerint még nem zárult le az a belső vizsgálat sem, amelyet – miként arról korábban a Népszabadság írt – Portik Tamásnak, az Energol Rt. egykori marketingigazgatója vélelmezett titkosszolgálati kapcsolatainak tisztázására és általában a polgári titkosszolgálatok és a szervezett bűnözés esetleges összefonódásainak feltárására rendeltek el. Portik Tamást ötrendbeli felbujtóként elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat bázisán létrehozott különleges nyomozócsoport.

Portik ugyanakkor abszurdnak tartja a vádakat, amelyeket azonban több volt bűn- és üzlettársának vallomása megerősíteni látszik. Akik rá vallottak, többnyire egykor maguk is részt vettek az illegális olajügyekben, majd később állításuk szerint elszámolási vitába keveredtek Portikkal. Többen már korábban kilátásba helyezték: ha nem kapják meg a pénzüket, ellene vallanak. Nem véletlen, hogy épp most robbant a bomba. Amellett, hogy határozott politikai akarat van a régmúlt megoldatlan ügyeinek felderítésére, valamint létrejött egy jogosítványokkal, létszámmal és pénzzel minden eddiginél jobban ellátott belső elhárítás, a régi ügyek nagy része már elévült.

Legalábbis azok, amelyek az egyes gyilkosságok, robbantások mögött húzódnak meg. Kis túlzással ma már nyugodtan elmondhatják az egykori olajos maffiózók, hány százmilliót, milliárdot kaszáltak a 90-es évek közepén, az igazságszolgáltatás kevés kivételtől eltekintve nem túl sokat tehet velük szemben. Nem évültek el azonban a gyilkosságok. Ezt a helyzetet használja ki most a különleges nyomozócsoport, amely a jelek szerint számos bűnbánó maffiózó vallomására alapozza a Portik Tamás és társai elleni gyanúsítást.

Kérdéses azonban, mennyit ér a sok-sok vallomás más bizonyítékok nélkül. Márpedig, miként az több ügyben is bebizonyosodott, a sok évvel ezelőtti ügyek tárgyi bizonyítékait gyakran igencsak felelőtlenül tárolták, így azok egy része megsemmisült vagy megsemmisülhetett. Néhány esetben pedig annak a lehetősége is felvetődött, hogy egyes bizonyítékokat szándékosan semmisítettek meg. Nem egy dokumentum pedig bizonyítottan kikerült a rendőrségről, és már azok kezében van, akik ellen bizonyítékként fel akarták használni.

Nemrég egy ilyen iratot közölt a PestiSracok.hu portál, amely azonban ígérete ellenére nem folytatja annak a jegyzőkönyvnek az ismertetését, amelyben a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt Radnai László úgymond Portik Tamásnak az Aranykéz utcai robbantásban és egyes leszámolásokban játszott állítólagos szerepéről vallott. „Saját magunk, az ügy szereplői és maga a vallomást tevő érdekében, továbbá a nyomozás sikerességére is tekintettel egyelőre nem folytatjuk a maffiabotrány pentitója, azaz a bűnbánó keresztapa Radnai László vallomásának ismertetését”, olvasható az internetes portál címoldalán.

A múlt héten meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Heti Válasz című lap online kiadása a PestiSracok.hu cikkével kapcsolatban azt közölte: az írás alapjául szolgáló jegyzőkönyvet a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció gyanújával június elején letartóztatott két volt vezető munkatársa, Gulyás Imre és Hopka Lajos hamisította, mert így akarták fokozni Vizoviczki László veszélyeztetettségi érzését, hogy emiatt a vállalkozó havonta még vastagabb borítékkal hálálja meg szolgálataikat. Gulyás ügyvédje útján nyilatkozott az ügyről lapunknak, visszautasította a vádakat, védője, Zsurkán Béla pedig közölte: feljelentést fontolgatnak az ügyben.

A rendőrség nem cáfolta a jegyzőkönyv-hamisítás hírét, csak azt, hogy az iratok kikerülése miatt vizsgálatot indított volna. Később azonban mégiscsak „megkérték” a PestiSracok.hu portált, hogy tartózkodjon a (hivatalosan hamisnak tartott, tartalmát tekintve azonban, úgy tűnik, nagyon is hiteles) jegyzőkönyv további tartalmi ismertetésétől. Pedig egy hamis jegyzőkönyv aligha sértheti a valóságos nyomozás tényleges érdekeit.

A belügyminiszter által elrendelt teljesítményértékelés eredményeképpen átszervezik a rendőrséget
A belügyminiszter által elrendelt teljesítményértékelés eredményeképpen átszervezik a rendőrséget
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.