Letartóztatott főrendőr: az lett a vesztünk, hogy túl jól dolgoztunk

Gulyás Imre feljelentést tesz: ő nem hamisított kihallgatási jegyzőkönyvet. Azok akarják learatni a babérokat, akik korábban leállították a nyomozást - mondja az NNI egykori, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő főosztályvezetője.

Feljelentést tesz Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) május vége óta vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásban lévő volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője a Heti Válasz Online szerdán közölt írása miatt, amely azt közölte: a Vizoviczki László ellen folyó nyomozás keretében letartóztatott Gulyás Imre és Hopka Lajos, a speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztály vezetője hamisította a PestiSracok.hu honlapon közölt jegyzőkönyvet, amely azt a feltételezést támasztja alá, hogy a börtönbüntetéséből nemrég szabadított Radnai László tett terhelő vallomást Portik Tamásra.

Az Aranykéz utcai robbantásos merénylet utáni pillanatok
Az Aranykéz utcai robbantásos merénylet utáni pillanatok

Zsurkán Béla ügyvéd, a két volt rendőrségi vezető védője, aki hétfőn találkozott a sátoraljaújhelyi fegyintézetben raboskodó Gulyás Imrével, a Népszabadságnak elmondta: védencét mélységesen felháborította a Heti Válasz Online cikkében megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, elképesztő vád. Az ügyvéd közlése szerint azt még nem döntötték el, hogy ki ellen és milyen címen tesznek feljelentést. Nem a szerintük hamis információt közlő lap ellen akarnak fellépni elsősorban, hanem azokkal szemben, akik önös érdekből kiszivárogtatták a PestiSracok.hu-n közölt valótlan, rágalmazó információkat.

Zsurkán a Gulyás Imrétől kapott szóbeli felhatalmazásra hivatkozva elmondta: nem sokkal azután, hogy védence 2009-ben a NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának élére került, parancsot kapott a 2008 októberében Prágában elfogott, majd Magyarországnak átadott Josef Roháchoz köthető bűncselekmények felderítésére. E munka keretében a kezébe került egy 2005-ös jegyzőkönyv, amelyben az egy évvel korábban egy Kecskemét mellett meghiúsított fegyvereladási ügy kapcsán maffiavádakkal őrizetbe vett Radnai László az olajügyekről, a robbantásokról és gyilkosságokról, továbbá Josef Rohác szerepéről vallott. A rendőrség akkori vezetése elutasította Radnai alkuajánlatát, a kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket pedig „ad acta” tették. Akkor mindennél, még az Aranykéz utcai robbantás tetteseinek elfogásánál is fontosabb volt a kecskeméti maffiaper előkészítése, s hogy abban Radnait bűnszervezet vezetőjeként elítéljék. Ez 2007-ben meg is történt: Radnai 12 évet kapott. A büntetését nemrég egészségi állapotára tekintettel félbeszakította a nyomozási bíró. Ezt követően terjedt el a hír, hogy Radnai tett terhelő vallomást Portikra.

A Heti Válasz Online közlése szerint Gulyás és Hopka azért hamisította volna a jegyzőkönyvet, mert így akarták növelni Vizoviczki Lászlóban a fenyegetettség érzését, hogy aztán még vaskosabb borítékokkal honorálja szolgálataikat. Gulyást a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetéssel gyanúsítja, amelyet 2009–2010-ben követett volna el, s amelyet egyebek között lehallgatásokról készült hangfelvételek is igazolnak. Zsarolással, okirat-hamisítással nem gyanúsítják.

Gulyás lapunkkal ügyvédje útján azt közölte: a kérdéses időszakban az NNI főosztályvezetőjeként semmiféle kapcsolatban nem állt Vizoviczki Lászlóval, sem személyesen, sem telefonon nem beszélt vele. Nem tudja, a kérdéses időszakban nyomozott-e bárki is Vizoviczki ellen, abban azonban biztos, hogy ő nem érdeklődött soha senkinél afelől, hogy van-e nála Vizoviczki-ügy, sem szóban, sem elektronikus úton, sem az iratok bekérésével, sem más módon.

Gulyás szerint róla és Hopkáról éppen az terjedt el, hogy rendkívül (túlságosan is) céltudatosak és megvesztegethetetlenek. Szerinte az okozta a vesztüket, hogy túl jól dolgoztak. Számukra már 2009 végén nyilvánvaló volt Rohác érintettsége számos, évek óta megoldatlan bűnügyben. „Most épp azok akarják learatni a babérokat – állítja –, akik korábban, 2009 végén leállították a nyomozásukat.”

Gulyás Imre szerint akár Radnai László 2005-ös, akár egy későbbi kihallgatásának dokumentuma került a PestiSracok.hu-hoz, igen nagy valószínűséggel minősített (titkos) iratnak kell lennie, tehát a hatóságoknak hivatalból nyomozniuk kellett volna az eredetüket illetően. Akkor is nyomoznia kellene valakinek, ha biztosan tudják, hogy a jegyzőkönyv hamisítvány. Ám eddig senki sem tett feljelentést ellene és Hopka ellen „közokirat-hamisítással elkövetett zsarolás” vagy hasonló bűncselekmény miatt a vesztegetés gyanújával nyomozó ügyészségen. Gulyás szerint nincs más lehetőség: ő tesz feljelentést, hogy tisztázza magát. Zsurkán Béla ehhez hozzátette: indítványozta, hogy a nyomozó hatóság tárja elébük a lehallgatási anyagokat és a többi bizonyítékot, hogy érdemben védekezhessenek, eddig azonban minden ezirányú indítványukat lesöpörték az asztalról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.