Aki fürdött, már nem biztos, hogy ehet is

Tovább romlott július elseje óta a hajléktalanok helyzete: egy július elejétől élő rendeletnek katasztrofális következményei lehetnek a nappali ellátások területén.

– Van olyan hajléktalan ügyfelem, aki eddig reggel bevitte a holmijait az egyik csomagmegőrzőbe, aztán elkezdte járni a várost, munkát keresett, intézte az ügyeit. Most ugyanezt teszi, csak éppen hurcolja magával az összes szatyrát, mert ha reggel igénybe venné a csomagmegőrzést, délben vagy este már nem biztos, hogy kapna ételt – említ egy példát a hajléktalanellátó rendszer július elsejétől jellemző működésére Horváth Csilla szociális asszisztens, A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédő csoport hajléktalanságot is megtapasztalt aktivistája. Az elmúlt hetekben több tucat panasz érkezett a csoporthoz hasonló helyzetekről.

Július elsejétől ugyanis a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokat nyújtó intézményeknek regisztrálniuk kell az ügyfeleiket egy központi elektronikus rendszerbe taj szám alapján. A változtatás oka, hogy a rendszer támogatását át szeretnék alakítani, de addig nem tudják, amíg nem kapnak pontos képet arról, hogy a több mint 60 különböző szociális szolgáltatást kik veszik igénybe.

Ezzel Horváth Csilla szerint nincs is semmi baj, azzal már annál inkább, hogy a Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szolgáltatásokat Igénybevevőkről (KENYSZI) bevezetése óta sokan elesnek a fürdési, mosási, étkezési, ügyintézési lehetőségektől. Úgy tűnik, a rendszer nagyjából jól működik a szállást nyújtó intézményeknél, de katasztrofális következményei lehetnek a nappali ellátások esetén.

Ez nem csak a hajléktalanokat érinti: ezeket a szolgáltatásokat idősek, fogyatékosok, rossz szociális helyzetben élő, de lakhatással rendelkező emberek is igénybe veszik. Van olyan melegedő, ahol tartanak lakossági napokat, amikor nem kifejezetten a hajléktalan, hanem a környéken élő más szegény emberek vehetik igénybe például a mosógépeket. Az igény pedig egyre nő: annál a szolgáltatónál, ahol Horváth Csilla dolgozik, 2008 óta a duplájára nőtt például a csomagmegőrzők iránti kereslet.

Most azonban, ha valaki igénybe vesz egy szolgáltatást, például reggel leadja a csomagjait valahol, akkor aznap egy másik szolgáltatást máshol már nem kaphat meg. A gond csak az, hogy minden szolgáltatáshoz egy helyen nem juthatnak hozzá, mert a nappali melegedők „specializálódtak”: van, ahol főleg étkeztetésre, van, ahol fürdésre, van, ahol ügyintézésre rendezkedtek be. – Ez egyfajta koncepció volt régen, hogy az emberek nehogy odaszokjanak az egyik helyre, inkább vándorlásra kényszerítették őket a városban – magyarázza Horváth Csilla. Ámon Kata, a csoport másik aktivistája hozzáteszi, hogy ezzel lényegében az érintettek egész napja le van kötve, ami nemcsak a szabadidejüket veszi el, de többek között a munkakeresést is megnehezíti.

A rendszer tehát a jogvédők szerint sem működött jól, de egy hónapja sokan már hiába vándorolnak, mert egyszerűen elküldik őket, mondván, hogy aznap már voltak valahol. Pedig így is kötelező lenne ellátni az embereket, csak éppen a szolgáltatók egy része úgy gondolja, hogy felesleges, hiszen aznap nem náluk regisztrált be először, vagyis nem hozzájuk számolja a rendszer. Ez pedig azért fontos, mert – az ellátók tudomása szerint – elképzelhető, hogy később majd ez alapján állapítják meg az állami normatívát. Így fordulhat elő, hogy van olyan hely, ahol az eddigi rendszeres uzsonnáztatást átalakították reggelivé, hogy minél többen – és minél korábban – regisztráljanak náluk.

– Uzsonnát, vacsorát adni kevésbé éri meg, hiszen addigra már az érintettek nagy része regisztrált máshova – magyarázza Ámon Kata. – Pedig aki alultáplált – és a hajléktalan emberek nagy része az –, annak a délutáni és az esti étkezés ugyanolyan létfontosságú, mint a reggeli. A jogvédőket az is aggasztja, hogy nem lehet pontosan tudni, a regisztráció során szerzett adatokat hogyan használja majd fel az állam. Nem lehet tudni, ki érheti el és tárolhatja ezeket a személyes adatokat, kiadhatják-e például a rendőrségnek. Attól is tartanak, hogy a megszerzett információk egy majdani forráskivonás indokául szolgálnak majd, mert egy embert egy nap csak egy szolgáltatóhoz regisztrálhatnak be, még akkor is, ha háromnál járt aznap. Horváth Csilla hozzátette, hogy a szolgáltatók ettől függetlenül vezetik tovább a régi nyilvántartásukat is, kérdés, hogy ezt is figyelembe veszik-e a normatíva megállapításánál.

– Nyilván sokkal jobb lenne, ha szolgáltató-centrumok jönnének létre, ahol vándorlás nélkül mindent megkaphatnának az ügyfelek. Ez most nem így van, a szabályozás mégis úgy tesz, mintha így lenne. Így aztán most azt kell eldönteniük a szociális munkásoknak, hogy a munkahelyüket védik-e, és már reggel beírják az ügyfeleket, vagy a hajléktalan embereket, és csak délután írják be őket, hogy kaphassanak ebédet is – mondja. – A KENYSZI informatikai rendszer képes kiszűrni a párhuzamos szolgáltatásokat és az ezzel kapcsolatos visszaéléseket – közölte megkeresésünkre a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. Kiemelték, hogy hozzájuk még csak négy ellátott fordult azzal, hogy nem tudtak igénybe venni egy szolgáltatást, mert azt már egy másik szolgálat a rendszerbe lejelentette. A beérkezett panaszokat kivizsgálják. Előkészületben van egy olyan jogszabály-módosítás is, amely alapján lehetővé válik a „jogtalan jelentők szankcionálása”. Tájékoztatásuk szerint az informatikai rendszert folyamatosan fejlesztik.

Ami az új rendszer hosszabb távú céljait illeti, azt várják tőle, segítse elő, hogy „a megfelelő források a rászorulók érdekében hatékonyan és eredményesen legyenek felhasználva”. Arra a kérdésre, mennyire jogos a félelem, hogy a KENYSZI adatai egy majdani forráskivonást fognak megalapozni és, hogy mi alapján fogják megállapítani a normatívát, azt válaszolták, hogy a normatív támogatás folyósítása a Magyar Államkincstárhoz benyújtott előzetes igénybejelentés alapján történik, felhasználását a papíralapú és az elektronikus nyilvántartás együttes vizsgálatával szintén a Magyar Államkincstár ellenőrzi.

-
FOTÓ: KOVÁCS BENCE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.