Északi megyékben már szervezkednek, szakadás előtt a Jobbik?

Ne keverjük a vágyakat a valósággal – utasítja vissza Novák Előd, a Jobbik alelnöke a feltételezést, hogy pártját szakadás fenyegetné. Információnk szerint viszont több megyében szervezkednek a pártot elhagyó, csalódott jobbikosok. Várhatóan néhány hét múlva bontanak zászlót.

Novák Előd korábban titkárként Szegedi Csanád közvetlen munkatársaként dolgozott. Mégis ő volt az, aki a Jobbik vezetői közül elsőként követelte, hogy Szegedi adja vissza európai parlamenti mandátumát. Álláspontját a párt elnöksége is magáévá tette. Más lapra tartozik, hogy az elnökség felszólítása után Szegedi inkább a jobbikos tagságáról mondott le, képviselőségét a függetlenek közé átülve szeretné megtartani az EP-ben.

Nincs kétség afelől, hogy az esetleg kiválók a Jobbiktól is jobbra állnak
Nincs kétség afelől, hogy az esetleg kiválók a Jobbiktól is jobbra állnakFOTÓ: BIRTALAN ZSOLT

A Jobbik szerint Szegedi Csanádnak nem azért kell távoznia, mert kiderült, hogy félig zsidó származású, hanem azért, mert korrupciós ügybe keveredett. Egy titokban készített, mostanában nyilvánosságra hozott hangfelvétel arra utal, hogy Szegedi már 2010-ben hajlandó lett volna uniós forrásokból gazdasági előnyökhöz juttatni azt a férfit, aki a származásával kapcsolatos információkkal zsarolta.

A Jobbik kommunikációjának azonban ellentmondani látszik az a levél, amelyet éppen Novák Előd írt a párt vezetőinek, és amely a belső levelezőlistáról kikerülve a Hír TV-nél landolt.

„Ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök” – olvasható ebben. Novák Előd fenntartja, amit Szegedi Csanádról írt. Magyarázata szerint ez a „szövegkörnyezetéből kiragadott mondat” egy olyan háttérelemzés vagy esélylatolgatás részeként szerepel, amely a személyes véleményét, és nem a párt hivatalos állásfoglalását tükrözi.

Novák Előd úgy látja, Szegedi Csanád kényszerű távozása azt az üzenetet hordozza, hogy a Jobbik nem következmények nélküli párt: „hiába tartozik valaki a legfelsőbb körökhöz, és bármennyit tett is le korábban az asztalra, ha súlyos hibákat követ el, akkor nem kerülheti el a szankciókat”.

A pártszakadás lehetőségét az alelnök komolytalannak tartja. „Ne keverjük a vágyakat a valósággal” – javasolja. Novák Előd úgy érzi, az elnökség bölcsen járt el, a Jobbik összességében megerősödve kerül ki a Szegedi-ügyből.

„Nem hagytuk, hogy elgennyesedjen a seb, és ezzel hosszabb távon kisebb támadási felületet adunk” – vélekedik. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerint nyilván nem kis veszteség, hogy a párt elveszítette egyik karizmatikus politikusát. „Ez egy belülről jött ütés a Jobbiknak” – mondja. Ugyanakkor ő sem számít arra, hogy szakadás lehet az ügy következménye. Hisz – teszi hozzá – nincs olyan frontvonal, amely két táborra osztaná a Jobbikot. A történtek inkább az elnökség munkájára lehetnek hatással: a szóvivő bízik abban, hogy a párt vezetősége a „jövőben jobban kezeli majd az ilyen problémás eseteket”.

Bizonyos fokig érthető, hogy a jobbikos vezetők nem különösebben tartanak pártszakadástól. Történt már hasonló kísérlet: 2010 őszén a vad cigányozásban úttörő szerepet vállaló Bíber József Tibor, a Jobbik volt alelnöke állt annak a Magyar Főnix Mozgalomnak az élére, amely kiábrándult vagy éppen kizárt jobbikosokból verbuválódott. Csakhogy a mozgalomnak a puszta létezéséről is alig lehet hallani.

Bár a Jobbik vezetői abban reménykednek, hogy a párt körül legalább egy időre elsimulnak a hullámok, Szegedi Csanád ügye új helyzetet teremthet. A szélsőjobboldal szimpatizánsai körében azok is igazolva láthatják magukat, akik szerint a Jobbik „ugyanolyan korrupt, mint a többi”, és azok is, akik hitelt adnak a tragikomikus mendemondáknak, hogy „valójában zsidók és cionista ügynökök” irányítják a pártot.

Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy a Szegedi-féle esettel nincs vége a botrányoknak: ki tudja, kinek mi lapul még a tarsolyában. Lapunk úgy értesült, hogy több megyében – főleg Észak-Magyarországon – komoly készülődés folyik a háttérben. Jelentős részben a pártból kiváltakból és a Jobbik belső ellenzékéből mozgalom szerveződik. A zászlóbontás egy hónapon belül valószínű.

Borítékolható, hogy az új formáció a Jobbiktól is jobbra fog elhelyezkedni a politikai palettán. A kérdés az, hogy a Jobbik konkurenciájaként fellépő alakulat milyen erőt képvisel, pártszakadásról beszélhetünk-e, vagy csak egy újabb hamvába holt próbálkozásról. A közeljövőben kiderül.

Akárhogy is lesz, a Jobbik számára sokasodnak a válságjelek. A minap összerogyott a Jobbik fővárosaként emlegetett Tiszavasvári, ahonnan eddig rendre győzelmi jelentéseket szállított a szélsőjobbos propaganda. A jobbikos többség elenyészett, a képviselő-testület feloszlatta magát, új választásokat kell tartani. Egyelőre ennyi vált valóra azokból az ígéretekből, hogy a Jobbik mintavárost varázsol Tiszavasváriból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.