Zoli, te meg vagy húzatva!
A soponyaiak pedig szörnyülködnek is rendesen. Varga Zoltán „múzeuma” – vagy ahogy ő hívja, szabadtéri kőtára – a Fejér megyei település egyik látványosságának számít, a falun áthajtó autósok közül sokan csak azért állnak meg, hogy megtekintsék a főút mellett kiállított, Soponya helytörténetét bemutató ingyenes tárlatot. Az itt látható tárgyakat a tősgyökeres soponyai Varga Zoltán gyűjtötte össze az elmúlt negyedszázad alatt, a terület viszont az önkormányzat tulajdona.
Mindez mostanáig semmilyen gondot nem okozott, ezért a magángyűjtőt váratlanul érte a „jegyzői hadüzenet”, amely szerint 15 napon belül „meg kell szüntetnie a fennálló helyzetet”, azaz el kell távolítania a gyűjteményét a közterületről.
– Micsoda marhaság ez? – méltatlankodik az egyik találomra megállított helybéli. – Hát kit zavar ez a múzeum? Az a telek másra amúgy se jó. Ha nem lennének ott a kövek, meg ha a Zoli nem nyírná rendszeresen a területet, akkor mindent felverne a gaz.
A jelenleg munka nélküli, alkalmanként külföldön dolgozó 49 éves kőművesmester megrögzött gyűjtő. Az a típus, aki rajong mindenért, ami a rég letűnt korok hangulatát idézi. Rendre haza is viszi a mások által kidobásra ítélt tárgyakat – hátha azok még jók lesznek valamire. Persze nem jók semmire, leszámítva azt, hogy őrzik a falu múltjának kézzelfogható emlékeit. Ezért is tette Varga Zoltán közszemlére a gyűjteményét: egyebek mellett római kori faragott köveket, a helyi Zichy-kastély régi kőoszlopait, kukoricadarálót, szíkvíztöltőt, szecskavágót, különböző mezőgazdasági gépek motorjait.
Bármelyik kiállítási tárgyról képes önálló kiselőadást tartani, főként azokról a mozzanatokról, hogy miként is sikerült azokra szert tennie.
– Itt vannak például ezek a római kori díszített kövek, amiket a régi iskola elbontásakor szereztem – meséli. – A közeli Gorsiumot ugyanis nem a régészek fedezték fel, a környékbeliek már a feltárása előtt rendszeresen hordtak el onnan köveket az építkezésekhez. Ezeket egykor a régi iskola lábazatába építették be, a lebontásakor pedig a sittel együtt kikerültek a szeméttelepre. Onnan hoztam el mindet. Aztán itt van ez az óriási malomkő, amit annak idején négyen sem bírtunk felrakni a lovas kocsira, ezért kénytelenek voltunk leásni a földbe a szekér kerekeit, hogy valahogy rá tudjuk tenni a platóra.
Varga Zoltán azt mondja, a jegyzői határozat egyetlen tollvonással megsemmisítette az elmúlt 25 évi munkáját. Úgy érzi, nem véletlen, hogy éppen most csapott le rá a helyi hatóság. Varga ugyanis önkormányzati képviselő Soponyán, és saját bevallása szerint az elmúlt időszakban számos helyi ügyben tett fel kínos kérdéseket a falu vezetőinek, akik nyilván így akartak bosszút állni rajta.
Béndek József polgármester szerint szó sincs ilyesmiről:
– Nemcsak Varga Zoltán kapott határozatot az elmúlt hetekben, hanem több mint száz soponyai lakos. A polgármesteri hivatal ugyanis ellenőrizte a közterület-használati rendelet betartását, és felszólította az érintett lakókat arra, hogy tartsák rendben a portájukat, irtsák ki a gazt, nyírják le a füvet, szállítsák el a sittet. Nem pécéztük ki Varga Zoltánt, a határozat kiküldésének semmi köze sincs a képviselői munkájához. Az pedig tény, hogy jelenleg engedély nélkül használja a közterületet.
Varga Zoltán egy 1997-es testületi ülésre hivatkozik: a jegyzőkönyv szerint az akkori polgármester engedélyt adott arra, hogy a falu telkén állíthassa ki a gyűjteményét. Béndek József szerint ez azonban csupán szóbeli engedélynek minősül, írásbeli megegyezés nem született. A polgármester ugyanakkor azt mondja, egy ilyen megállapodás bármikor pótolható:
– Szerintem a magángyűjtemény nem rontja a faluképet, és akár egy jelképes összegért, mondjuk, évi egy forintért is köthetnénk egy hosszú távú közterület-használati szerződést Varga úrral.
Az amatőr muzeológus azonban megsértődött.
– Előbb kellett volna tárgyalni, nem pedig a megalázó határozat kiküldése után. Azt írták, hogy a múzeum elrontja a faluképet. Igen? Hát akkor csináljon vele az önkormányzat, amit akar. Büntessenek meg, vagy vitessék el a közterületről az anyagot. Engem nem érdekel, nem foglalkozom többé a gyűjteménnyel.
A falubeliek ugyan megértik Varga Zoltán indulatait, ám azt már nem, hogy durcásan lemondott az önkormányzattal kötendő megállapodásról.
– Meg vagy te húzatva, Zoli! – szól be a gyűjtőnek egy középkorú asszony. – Mindig is makacs meg önfejű voltál, pedig a polgármester úr ajánlata felér egy bocsánatkéréssel.
De a férfit ez már nem érdekli. Azt mondja, aláírásgyűjtésbe kezd a faluban, és kezdeményezni fogja a testület feloszlatását. Szerinte sokan csatlakoznak majd hozzá. A polgármester kérdésünkre azt mondta, nem tart az önkormányzat feloszlatásától, ám a kezdeményezés szerinte azt jelzi, hogy az egész ügy valójában nem is a múzeumról, hanem Varga Zoltán egyéni politikai ambícióról szól.
– Tévedés – állítja a gyűjtő. – A történet arról szól, hogy Soponyán megbecsülik-e vagy sem azokat, akik önként is hajlandók tenni a faluért.
