Első fokon elítélték Cacicot

Egy év tíz hónap fogházra ítélte a marcali bíróság Radimir Cacicot, Horvátország miniszterelnök-helyettesét, mert a 63 éves politikus 2010. január 8-án halálos balesetet okozott az M7-es sztrádán. A büntetést az elsőfokú bíróság három évre felfüggesztette, és mentesítette Cacicot az ítélet jogkövetkezményeitől. Ugyanakkor a horvát politikust három évre eltiltották a járművezetéstől, igaz, ez a tiltás csak a magyarországi utakra érvényes.

A baleset az autópálya 181-es kilométerszelvénye közelében délután egy órakor történt. Cacic Chrysler típusú autójával hátulról belehajtott egy előtte haladó Skoda gépkocsiba. Az autót vezető asszony könnyebben sérült meg, utasai közül ketten – a sofőr 81 éves anyja és 60 esztendős férje – a kórházban életüket vesztették. A harmadik utas súlyos sérülést szenvedett. A baleset büntetőpere tavaly ősszel kezdődött a kaposvári bíróság épületében (azért ott, mert Marcaliban nem volt olyan tárgyalóterem, ahol a Horvátországból érkező nagyszámú újságíró elfért volna).

Pénteken megszületett az ítélet, s ebben kimondták, hogy Cacic bűnös gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásáért, ugyanakkor az elsőfokú bíróság a Skodában ülők felelősségét is megállapította. A bíróság szerint ha az utasok bekapcsolták volna biztonsági övüket, akkor – jó eséllyel – túlélik a karambolt. A Skoda sofőrjének anyja több betegségtől is szenvedett, így halálában ez is szerepet játszhatott. A bíróság azt is megállapította, hogy az áldozatok autójának lámpája valószínűleg nem égett.

A bíróság indoklásában kimondta, hogy a karambolt helyszínelő rendőrök több hibát is elkövettek, így az ütközés és annak előzményei pontosan nem rekonstruálhatók. Nemcsak a Skoda lámpájának ki- vagy bekapcsolt állapota maradt kérdéses, de számos más tényező, így a két autó sebessége is. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy Radimir Cacic büntetlen előéletű, és nem folyt ellene szabálysértési eljárás. Egyébként a sértett védője – a horvát médiára hivatkozva – azt állította, hogy a politikus gyakran okozott balesetet, s az M7-esen történt tragédia óta is kétszer karambolozott – ezt a kijelentést azonban a bíróság nem fogadta el bizonyítéknak.

A Skodát vezető asszony és ügyvédje arról is beszélt, hogy Cacicnak útitársa volt egy fekete hajú hölgy személyében, ám ő a balesetet követően eltűnt a helyszínről (a nyoma veszett utas létét bizonyítja, hogy a jobb oldali ülés légzsákja is működésbe lépett). Hogy milyen szerepe lehetett a politikus titokzatos utasának a balesetben, arra a sértetti oldal nem tért ki, a bíróság pedig az utas létezésének vagy nem létezésének nem tulajdonított jelentőséget. Amúgy a hölgy eltűnését és a helyszínelők nem megfelelő munkáját a sértett – kérdésünkre válaszolva – azzal magyarázta, hogy a magyar egyenruhások „hanyatt estek” Cacic diplomata-útlevelétől. A tegnap meghozott ítélet nem jogerős, mert az ellen az ügyész és Cacic védője – Zamecsnik Péter – fellebbezett. A per a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

Horvát–magyar kormányfői szócsata

Zoran Milanovic, Horvátország miniszterelnöke Brüsszelben arról beszélt a sajtónak, hogy országa jogkövetőbb magatartást tanúsít, mint Magyarország, hisz míg Cacic rendelkezésére áll a magyar igazságszolgáltatásnak, addig a Mol vezetőjét, Hernádi Zsoltot hiába akarják kihallgatni a horvát nyomozati szervek. Erre Orbán Viktor Brüsszelben úgy reagált: Magyarországot és Horvátországot kölcsönös barátság fűzi egymáshoz, a horvát miniszterelnökkel pedig személyesen is jó az együttműködés. Orbán Viktor megjegyezte: az egyik ügyben két emberéletről, a másikban egy üzleti vitáról van szó, a kettőnek nem ugyanaz a megítélése.

Radimir Cacic egy tavalyi tárgyalási napon a bíróság előtt
A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Radimir Cacic büntetlen előéletét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.