Semjén hallgat, a Fideszben morognak

Fideszes politikusok szerint „nem lett volna szabad a házelnöknek ezt felvállalnia”. Saját pártjában emlékeztetik a parlament elnökét az általa is megszavazott alkotmány szövegére.

Kövér László házelnök hétfőn megkapta Reuven Rivlin izraeli házelnök levelét – közölte tegnap délután a Népszabadság érdeklődésére az Országgyűlés sajtószolgálata. A levél azért érdekes, mert ebben értesítette az izraeli házelnök a magyar Országgyűlés elnökét, hogy jelenléte „nemkívánatos” Jeruzsálemben a Wallenberg svéd diplomata születésének századik évfordulójára rendezett emlékkonferencián. 

Vasárnap Veress László, Kövér László kabinetfőnöke az MTI-nek még azt mondta, nem kapott értesítést a magyar házelnök a Kneszet elnökétől arról, hogy visszavonták volna az Izraelbe szóló meghívását. Veress mindenesetre furcsának nevezte az eljárást, hogy Rivlin a sajtón keresztül üzen magyar kollégájának. Azt ugyanis, hogy Kövér László jelenléte nemkívánatos Jeruzsálemben, az Atv.hu adta hírül a Jerusalem Postra hivatkozva.

Ma az egymondatos közlésen túlmenően az Országgyűlés sajtószolgálata nem adott más tájékoztatást, így a levél tartalmát sem hozták nyilvánosságra. Az Atv.hu-n megjelentek szerint a kneszet elnöke „felháborodással értesült arról a megdöbbentő hírről”, hogy Kövér László részt vett a Nyirő József „nácibarát” író emlékére szervezett rendezvényen. „Bárki, aki ilyen rendezvényen részt vesz, nem lehetséges, hogy részese legyen annak a rendezvénynek, amelyen Raul Wallenberg emlékének tisztelgünk, aki az emberiesség fáklyájaként zsidókat mentett, és aki szimbóluma a náci Németország és kollaboránsaik elleni küzdelemnek” – írta Rivlin.

A lapunk által megkérdezett kormánypárti politikusoknak az a véleményük a Nyirő–Kövér-ügyről, hogy „nem lett volna szabad a házelnöknek ezt felvállalnia”. Nem Nyirő József írói munkássága az, amiről ma mindenki beszél, hiszen nem egy irodalmár vagy esztéta vett részt az újratemetési eseményen, hanem a magyar Országgyűlés elnöke, így a figyelem automatikusan az író közéleti tevékenységére irányult. A diplomáciai és politikai botrányt felesleges volt előidézni – ez az általános vélemény.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy „aki megszavazta az új alkotmányt, annak ismernie kell azt a szakaszt is, mely arról szól: 1944. március 19. a nemzeti önrendelkezés/szuverenitás elvesztésének napja, ami csak 1990. május 2-án, az első posztkommunista országgyűlés megalakulásával ér véget.

Nyirő Józsefről (aki a nyilas parlament tagja volt – a szerk.) ebben a vonatkozásban is gondolkodni kell!” – közölte kormánypárti forrásunk, hozzátéve: senki sem gondolja, hogy Kövér Lászlónak vagy a kormánynak a leghalványabb köze is lenne az antiszemitizmushoz. Épp ezért sem szabad apropót szolgáltatni ahhoz, hogy ilyen vádak jelenhessenek meg Magyarországgal kapcsolatban.

A megkérdezett képviselők szinte valamennyien azt mondták: Kövér László a Kovászna megyei önkormányzati kampánynak rendelt alá minden mást, köztudomású ugyanis: rendkívül szoros, baráti kapcsolatot ápol Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökével. Mivel a 2014-es parlamenti választáson már a határon túliak is voksolhatnak, az egyik kormányzati forrás lapunknak azt mondta: az RMDSZ-szel is konszolidálni kell a kapcsolatokat, „akár tetszik, akár nem”, „akkor is, ha Kövér László ellenérzéseket táplál irányukban”.

Semjén Zsolt semmilyen formában nem kívánta értékelni a Nyirő-ügyet, illetve az izraeli kneszet elnöke által Kövér Lászlónak küldött levelet. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes munkatársunknak mindössze annyit mondott: nyilvánvalóan tiszteletben kell tartani az erdélyi magyarság politikai akaratát. Szerinte az is nyilvánvaló, hogy például „a honosítás tekintetében is számunkra egyformán fontos minden magyar, függetlenül attól, hogy Erdélyben melyik politikai alakulatot támogatta”.

Cáfolják a házelnök szóvivőjét

Az izraeli parlament szóvivője cáfolja Kövér László kabinetfőnökének reakcióját arra a hírre, hogy a magyar Országgyűlés elnökét „nemkívánatos személynek” minősítették Jeruzsálemben. Jotam Jakir, a Kneszet szóvivője az Atv.hu kérdésére elmondta, hogy Reuven Rivlin, a Kneszet elnöke június 20-án írt levelet Kövér Lászlónak, amit hivatalosan eljuttattak a magyar félnek. Ebben Rivlin közölte, a Nyirő-megemlékezésen való részvétele miatt visszavonta a Kövér Lászlónak szóló meghívást a júliusi jeruzsálemi Wallenberg-konferenciára. Kövér László csak ezt követően jelezte, hogy helyette Áder János köztársasági elnök utazik Izraelbe.

 – Budapestről június 21-én kaptunk választ, amelyben arról értesítettek bennünket, technikai okok miatt nem Kövér László házelnök, hanem a magyar államfő vesz részt a konferencián. A levélben nem reagáltak azokra a kifogásokra, amelyek miatt Rivlin úr visszavonta Kövér úr meghívását – nyilatkozta a Kneszet szóvivője. Jotam Jakir ugyanakkor „rendkívül fontosnak” nevezte a magyar köztársasági elnök izraeli látogatását. A rendszerváltás óta Kövér László az első olyan magyar közjogi méltóság, akinek a jelenlétét Izraelben egy hivatalos rendezvényen „nemkívánatosnak” minősítették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.