Az RTL új csatornát indít, és már a Viasat ellen is támadásba lendül

A kábelpiacon erősít a két országos kereskedelmi televíziós csatorna, így készülnek arra, hogy a digitális átállással „elszabadulhat” a tévés piac, de legalábbis véget vethet az RTL Klub és a TV2 dominanciájának.

Jóllehet az RTL Klubnak és a TV2-nek három hét múlva, július 9-én éjfélkor lejár a koncessziós szerződése, még most is folynak a tárgyalások a médiahatósággal arról, milyen feltételek mellett folytassák az analóg földfelszíni műsorszolgáltatást egészen a digitális átállás befejezéséig, 2014 végéig – értesült lapunk a hatóság egyik vezetőjétől.

A két kereskedelmi tévé 1997-ben indult, akkor az RTL Klub és a TV2 tíz évre kapta meg az analóg földfelszíni frekvencia használati jogát, de ezt a médiahatóság már 2005-ben meghosszabbította újabb öt évvel, így jár le 2012 júliusában a 15 éves koncesszió. A két kereskedelmi tévé még az 1997-es frekvenciapályázatában azt vállalta, hogy éves szinten egyenként másfél-két milliárd forintot fizet a frekvenciáért. Az elmúlt években viszont rendszeresen folyamodtak részletfizetési, könnyítési kérelmekkel a hatósághoz, különösen amióta kiderült, hogy csúszik a digitális átállás befejezésének időpontja, és emiatt további milliárdokat kell kifizetniük az analóg frekvenciákért.

Áprilisban írtuk meg, hogy az RTL Klub és a TV2 százmilliós nagyságrendű díjcsökkentést kapott a médiahatóságtól, amikor az új médiatörvény alapján a szolgáltatási szerződésüket hatóságivá alakították át. A konkrét összeget azonban egyik fél sem hajlandó kiadni, üzleti titokra hivatkozva. A két cég anyagi helyzete alapvetően különbözik egymástól. Az RTL Klub nemcsak nézettségben, de pénzügyi eredményben is toronymagasan vezet a TV2 előtt. A 2011-es pénzügyi beszámolókból kiderül, hogy óriási szakadék tátong a két cég eredménye között: míg az RTL tavaly 2,6 milliárd forintos nyereséget ért el, addig a TV2 8,94 milliárd forintos veszteséget produkált.

Már 2010-ben is hasonló folyamatoknak lehettünk szemtanúi. Az RTL akkor 29,1 milliárd forintos árbevétel mellett 3,1 milliárdos nyereséget hozott. A TV2 már tavalyelőtt is veszteséges volt, a 19 milliárd forintos árbevételhez képest 2,2 milliárd forintos deficittel zárt, miközben 2009-ben még 654 milliós nyereséget könyvelhetett el. A TV2 árbevétele a 2010-es 19 milliárd forintról tavaly 16,3 milliárdra csökkent. A csaknem kilencmilliárdos veszteség főként a csökkenő árbevétel és a lekönyvelt értékvesztés (3,7 milliárd forint) következménye. Az RTL bevételei 2011-ben stagnáltak (29,2 milliárd), a nyereség 3,1 milliárdról 2,6-ra csökkent, de ez a hazai médiapiacon és a jelenlegi gazdasági helyzetben jelentős sikernek számít.

A két nagy kereskedelmi tévé évek óta sürgeti a digitális átállás lezárását, a földfelszíni sugárzás befejezését, már csak annak jelentős költségei miatt is. A két cég esetében éves szinten több milliárd forintos többletkiadásról van szó, amit a médiahatóságnak és az Antenna Hungáriának kell fizetniük. A földfelszíni sugárzás a két kereskedelmi tévének ma már inkább „púp a hátán”, mert a 3,8 millió magyar háztartásból már több mint hárommillióban van valamilyen előfizetéses (kábel-, műhold- vagy internetszolgáltatón keresztül) televíziós szolgáltatás.

A nem előfizetéses, az antennás háztartások száma, ahol csak a három földfelszíni sugárzású adót (m1, RTL Klub, TV2) lehet látni, azonban még mindig meghaladja a félmilliót. A politika azért tolta ki a földfelszíni sugárzás lekapcsolásának dátumát 2014 végére, hogy ennek a félmillió háztartásnak is legyen ideje és pénze átmenni az előfizetéses tévészolgáltatókhoz, vagy tudjanak venni a digitális adások vételéhez szükséges set top box készüléket. A médiahatóság külön támogatási csomagot dolgoz ki számukra, ugyanis a még antennás háztartások között kifejezetten magas az egyedülállók, az idősek, a vidékiek és az alacsony jövedelműek aránya.

A piacvezető RTL Klub az ősszel újabb támadásba lendül, már nemcsak a TV2, hanem a Viasat3 ellen is. Dirk Gerkens, az RTL vezérigazgatója a május eleji Media Hungaryn arról beszélt, hogy a piac és a közönség további szétforgácsolódására számít. A lakosság száz százaléka multicsatornássá válik, maguk dönthetik el, mit, mikor és hol „fogyasztanak”. Ebben a helyzetben pedig a nagyok veszíthetnek közönségükből a másodvonal javára. Egyszóval: „lépnünk kellett” – mondta a közönség széttöredezésére utalva Gerkens, ezt ellensúlyozandó az RTL kábelportfóliót vásárolt, és egy tematikus adókból álló csatornacsaládot épít összesen hét családtaggal.

Ennek része lesz az ősszel induló RTL2 új általános szórakoztató csatorna saját gyártású műsorokkal és kifejezetten erre a csatornára vásárolt „prémiumtartalmakkal”. Konkrét műsorstruktúrát még nem jelentettek be, azt azonban már tudni lehet, hogy a Heti Hetes és a Legyen ön is milliomos ősztől már az RTL2 csatornán lesz látható. Valószínűleg ez nem egy teljesen új csatorna lesz, hanem a csatornacsalád egyik tagját nevezik át RTL2-re.

Egyelőre nem világos, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő TV2 is felveszi-e, fel tudja-e venni a versenyt az RTL Klubbal. Simon Zsolt vezérigazgató szintén a Media Hungaryn elismerte, hogy a TV2 későn lépett, nem építettek komolyabb csatornaportfóliót (a Fem3-on és a Pro4-en kívül), és a csatorna nehéz pénzügyi helyzete elsősorban a terjesztési bevételek hiányára vezethető vissza. Ismereteink szerint a TV2 csoport erősíteni kívánja pozícióját a kábelcsatornák piacán, és jelentős fejlesztéseket tervez az őszre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.