Száz rendőr dolgozhatott Vizoviczkinek

Párhuzamos nyomozások indulhatnak az elmúlt évek egyik legnagyobb rendőrségi korrupciós botrányában, mert tisztázni kell, hogy más hatóságok, szervezetek nem érintettek-e az ügyben. Állítólag többen gyanúba keveredtek a négy, már őrizetben lévő rendőrön kívül, de az ügyészség még bizonyítékokat gyűjt.

A két hete kirobbant rendőrségi korrupciós botrány „mellékszálaiként” heteken, de lehet, hogy már napokon belül párhuzamos nyomozások indulnak, tisztázandó, érintettek-e az ügyben más szervezetek, hatóságok. Ezeket az eljárásokat azonban már nem a Központi Nyomozó Főügyészség, hanem más nyomozóhatóságok, ügyészségi nyomozóhivatalok végzik majd.

Úgy tudjuk, már az alapügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség illetékesei is tényként kezelik, hogy az eddig meggyanúsított négy rendőr – bármilyen fontos beosztást töltöttek is be közülük hárman – feletteseik tudta, hallgatólagos beleegyezése vagy bűnös mulasztása nélkül nem lett volna képes éveken keresztül megakadályozni a fővárosban hozzávetőleg 40 szórakozóhelyet működtető Vizoviczki László érdekeltségeinek rendőri ellenőrzését. Ráadásul a vezető beosztású rendőrök és a vállalkozó vélelmezett korrupt kapcsolata nem magyarázza, miért nem tartott ellenőrzéseket a szóban forgó létesítményekben a 2010-ig kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nyomozására is feljogosított Vám- és Pénzügyőrség. Miért nem talált semmi kivetnivalót a szórakozóhelyek gazdálkodásában az adóhatóság, miközben a papíron veszteséges cégeket közvetetten tulajdonló Vizoviczki lakásán az ügyészek több százmillió forint készpénzt találtak?

Úgy tudjuk, a később induló nyomozások kitérnek majd arra is, hogy miért nem lehetett tartósan bezáratni azokat a belvárosi szórakozóhelyeket, amelyek neve évek óta megtalálható az USA nagykövetségének feketelistáján, mert rendszeresek a túlszámlázások, és az emiatt szót emelő vendégeket gyakran brutális atrocitások érik. Állítólag már többen – rendőrök és civilek is – gyanúba keveredtek, ám sok, „az ügyben érintettnek látszó” személy ellen az ügyészségnek még nincs elég bizonyítéka, ezért kivár. 

Forrásaink szerint száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek – ahogy egy korábbi közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség fogalmazott – illegális rendőri védelmében. Döntően a BRFK Közrendvédelmi Főosztályához tartozó járőrök, akik olykor munkaidőn kívül, de arra is volt példa, hogy szolgálati idő alatt, civilben biztonsági őri feladatokat láttak el a vállalkozó érdekeltségeiben, illetve azok környékén. Információink szerint azt egyelőre sem az ügyészeknek, sem a belső elhárításnak nem sikerült tisztázni, hogy a gyanú szerint lefizetett főrendőrök havi százezres, milliós fizetésükből adtak-e le azoknak az alsóbb szintű parancsnokoknak, akik az illegális rendőri védelemhez kiválasztották és a bárokhoz irányították az embereiket? A „kisrendőröket” már kivétel nélkül azok a bárok, diszkók, kocsmák fizették, ahol dolgoztak.

Többek meggyőződése, hogy a BRFK egyes vezetői azért tiltották meg a területileg illetékes kerületi kapitányságoknak a járőrözést Vizoviczki érdekeltségeinél, hogy a szolgálatban lévő rendőrök ne ismerjék fel a maszekoló kollégákat. Hivatalosan persze „operatív érdekekkel” magyarázták a tiltást, azaz azt a látszatot keltették, mintha titkos nyomozás folyna Vizoviczki ellen. Több volt BRFK-s vezető szerint a felső vezetés rendszerint egy „törődjön a saját feladataival” paranccsal, csírájában fojtotta el azokat a vitákat, amelyeket egyesek azért kezdeményeztek, hogy kiderüljön végre, miért nem tarthatnak ellenőrzést egyes szórakozóhelyeken.

Helyreigazítás

A 2012.06.14-i lapszámukban megjelent Korrupt rendőrök című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy Vizoviczki László érdekeltségébe tartozna az Alcatraz club. Az érintettektől elnézést kérünk.

A Vizoviczki László érdekeltségei közé tartozó Alcatraz klub bejárata a VII. kerületi Nyár utcában. A rácsok mellett rendőrök is őrizték
A Vizoviczki László érdekeltségei közé tartozó Alcatraz klub bejárata a VII. kerületi Nyár utcában. A rácsok mellett rendőrök is őrizték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.