Nemet mond az országos főkapitány

Képes-e megfelelni az elvárásoknak és ellátni feladatait egy olyan elit szervezet, amelyben éveken keresztül senkinek nem tűnt fel két vezető beosztású munkatársának korrupt kapcsolata egy az alvilágban és általában az éjszakai életben jól ismert, nagy befolyással és kiterjedt kapcsolatokkal bíró vállalkozóval? A kérdés a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) minapi titkos állománygyűlésén hangzott el az országos rendőrfőkapitány szájából, aki megadta a választ is: nem.

Ez a nem nem az NNI végét jelenti, azt azonban igen, hogy a szervezet jelenlegi formájában, jog- és hatáskörével nem működhet tovább. A korrupciós botrány nyilvánvalóvá tette, hogy az NNI túlságosan nagy, túlságosan sok feladatot ellátó, nehezen irányítható szervezetté nőtt, amelyben nem elég hatékony a belső kontroll.

Körülbelül másfél éve kezdődött az a titkos felderítő munka, amelynek eredményeként tucatnyi, a rendőrségen belül is megkülönböztetetten bizalmas munkakörben dolgozó rendőr került a potenciális gyanúsítottak listájára. Két civil is szerepelt ezen a lajstromon: a negyven nagy forgalmú szórakozóhelyet üzemeltető Vizoviczki László és munkatársa.

– A legérzékenyebb pontokra épültek be – fogalmazott róluk a Nemzeti Védelmi Szolgálat februári feljelentésével zárult titkos nyomozás egyik irányítója, konkrétumokat azonban nem árult el. Jelezte, hogy az elmúlt másfél-két évben több szervezeti változtatást szinte kizárólag azért hajtottak végre, hogy a „célszemélyek”, akik vezető beosztású rendőrtisztekként nap mint nap bűnszervezetek felderítésére és felszámolására indított titkos műveleteket terveztek és irányítottak, ne vegyék észre, hogy most ők kerültek a célkeresztbe.

Információink szerint egy „régi, felderítetlen ügy” újra elrendelt nyomozása közben kerültek elő azok a bizonyítékok, szólaltak meg azok a tanúk, amelyek, illetve akik a mostani eljárást megalapozták. A rendőrség és az ügyészség illetékeseit is meglepte, hogy a már letartóztatott, illetve őrizetbe vett gyanúsítottak (a nyomozás eddigi adatai szerint legalább három éve fennálló) korrupt kapcsolata sem a korábbi belső elhárításnak, sem az érintett rendőri szervek (az NNI és a BRFK) belső ellenőrzésének, sem az érintettek parancsnokainak és beosztottainak nem szúrt szemet. Az sem tűnt fel senkinek, hogy egyes szórakozóhelyeket (amelyeket a szóbeszéd az elit droglelőhelyeiként emleget) szinte elkerül a rendőrség.

Az NNI-nél vélhetően személyi változásokat is követelő szervezeti átalakítással próbálják elejét venni a történtek megismétlődésének.

– Szüksége van egy FBI típusú szervezetre a rendőrségnek, de nem ilyenre és nem ekkorára – fogalmaztak forrásaink, akik szerint a BRFK-n is lesznek változások. Némely esetben azonban az ügyészségi nyomozás miatt még nem lehet lépni – mondják –, mert akkor az ügy még „meg nem szólított” potenciális gyanúsítottjai számára is nyilvánvalóvá válna, hogy lebuktak.

Az ügyben állítólag további őrizetbe vételek várhatók. Nem hivatalos rendőrségi források szerint az NNI és a BRFK egyes részlegein „vad bizonyítékmegsemmisítésbe kezdtek”, ám ügyészségi források ezt vitatják.

Az ügyet kirobbantó Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait megfenyegették. A BM szerdán kiadott közleménye szerint valaki „Az arcotok már megvan, 10.000.000 millió forint minden emberetekért. Vadász” szövegű e-mailt juttatott el a Nemzeti Védelmi Szolgálat elektronikus levelezési rendszerébe. A közlemény szerint a BM „nem enged teret egyetlen, zsarolási célú felhívásnak sem”.

Fel is út... – szórakozóhelyek a Hajógyári-szigeten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.