Meg sem kérdeztek minket!
A Misszió Egészségügyi Központról van szó, amely – a veresegyháziak szerint érthetetlen módon – felkerült azoknak az önkormányzati intézményeknek a listájára, amelyeket május elsején a magyar állam – a törvény erejénél fogva – tulajdonba és működtetésre átvett a településtől.
A környékbeliek sokáig nem is feltételezték, hogy a városi fenntartású fekvőbeteg-ellátó intézmények államosítása elérhetné a Missziót. A kistérségben élők ugyanis nem kórházként, hanem rendelőintézetként ismerték a versegyházi komplexumot, arról csak kevesen tudtak, hogy a szakrendeléseken és a fizioterápián túl működik benne egy rehabilitációs osztály is: harminc ágyon mozgásszervi és agysérült betegeket kezelnek. Mint utóbb kiderült, ez lett a Misszió veszte.
Veresegyház – szemben azokkal a településekkel, amelyek megváltásként fogadták a kórházuk államosítását – egyáltalán nem akart megválni az intézményétől. Főként azért ragaszkodtak hozzá a helybeliek, mert az önkormányzat korábban óriási erőfeszítéseket tett, hogy kizárólagos tulajdonosa legyen az egészségháznak. A létesítmény ugyanis a kilencvenes évek második felében részben magántőkéből jött létre: a város és Somody Imre nagyvállalkozó közösen alapították és építették fel a Missziót.
– Remekül össze tudtuk hangolni a céljainkat – mondja Pásztor Béla. – Az önkormányzat azt szerette volna, hogy az itt élőknek ne kelljen bejárniuk Gödöllőre a különböző szakrendelésekre, Somody Imre pedig a rehabilitációs osztályban és a fizioterápiás részlegben látott üzleti fantáziát. Évekig közösen működtettük a létesítményt, majd a vállalkozó jelezte, kiszáll a társaságból. Végiggondoltuk, hogy mi legyen, majd arra jutottunk: a Missziónak közösségi tulajdonban kell maradnia.
A kezdetben bonyolult tulajdoni viszonyokat Somody távozása után az önkormányzat fokozatos térnyerése tette egyértelművé. A helyzet 2006 januárjára tisztult le végleg: a város több menetben kivásárolta Somodyt a Misszió Kht.-ból (2009 óta nonprofit kft.), azaz több mint hat éve kizárólagos tulajdonosa lett egyrészt a létesítménynek, másfelől az intézményt működtető társaságnak.
– Az önkormányzat közvetlenül több mint félmilliárd forintot fektetett be az egészségügyi központba, a Misszió Kht.-n keresztül pedig további 420 millió forintot áldozott a rehabilitációs és fizioterápiás részleg megszerzésére – mondja Pásztor Béla. – Az volt a célunk, hogy XXI. századi színvonalú szolgáltatást nyújtsunk a környéken élőknek.
A polgármester szerint akár nyereségesen is működhetne a létesítmény, ha a jelenlegi három kötelezően ellátandó település (Veresegyház, Erdőkertes és Csomád) mellé a kistérség további falvaira is megkapnák az ellátási kötelezettséget, illetve az azzal járó tb-finanszírozást. Ennek híján eddig minden évben a zsebébe kellett nyúlnia a veresegyházi önkormányzatnak, hogy hozzájáruljon a Misszió működtetési költségeihez.
Ebből azonban még soha nem volt komoly vita: a városatyák úgy érzik, hogy az itt élők megszokták, sőt el is várják a minőségi szolgáltatást. Tavaly például a szakrendelőben 150 ezer ügyfelet fogadtak, további hatezer beteget pedig az ügyeleten láttak el.
– A váratlanul jött államosítással több problémánk is van – szögezi le a polgármester. – Az egyik érzelmi jellegű: fájlaljuk, hogy előzetesen meg sem kérdeztek minket a lépésről. Másfelől egyelőre teljes a bizonytalanság: mi lesz a létesítménnyel, miként fogja üzemeltetni az állam? A város jó gazdája volt, most csak reménykedhetünk benne, hogy a szolgáltatások köre és eddigi színvonala megmarad. Abba viszont nem nyugodhatunk bele, hogy kompenzáció nélkül kiemeljenek a város vagyonából egy egymilliárd forint értékű elemet.
Az egészségügyi intézmények államosításáról szóló törvénybe – Kósa Lajos debreceni polgármester módosító javaslatára – bekerült az a passzus is, amely szerint az államnak egyösszegű kártérítést kell fizetnie azoknak az önkormányzatoknak, amelyek öt éven belül ellenérték fejében szereztek gazdasági társasági részesedést az átadott intézményben.
– Ebből a kompenzációból mi pont kiszorulunk, csak azt nem értjük, hogy miért – mondja Pásztor Béla. – Miért épp öt évben szabták meg a határt. A Missziót részben a veresegyházi önkormányzat építette fel, majd hat évvel ezelőtt pénzért megszerezte a kizárólagos tulajdonjogát. Nekünk miért nem jár kártalanítás?
A polgármester nem költői kérdésnek szánta a felvetését. A képviselő-testület ugyanis nemrég határozatot fogadott el arról, hogy az önkormányzat a Misszió elvétele miatt 524 millió forintos állami kártalanításra tart igényt a „legféltettebb kincséért”. (Csak az önkormányzat közvetlen tulajdonszerzése után kérnek pénzt, a Misszió Kht. akvizícióinak ellentételezéséről lemondtak.) A határozatot elküldték a térség országgyűlési képviselőjének, a Pest Megyei Közgyűlés elnökének és az egészségügyi tárcának is. Eddig még egyik helyről sem érkezett válasz.
Pásztor Béla missziós kálváriája
A Misszió történetének egyik fontos szála a Pásztor Béla ellen indult büntetőeljárás. A települését megszakítás nélkül 47 éve irányító – és ezzel hazai rekordernek számító – polgármester ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A vádhatóság szerint a bűncselekmény a Somody-féle Misszió-érdekeltség kivásárlásához kapcsolódik, mégpedig oly módon, hogy a bonyolult jogügylet során az önkormányzat indokolatlanul fizetett ki a vállalkozónak egy 122 millió forintos kötbérkövetelést.
Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék azonban bűncselekmény hiányában felmentette Pásztor Bélát. Az ítélet szerint valójában 200 millió forint járt volna Somodynak, így a kifizetéssel lényegében 78 millió forinttal gyarapodott a város vagyona. Az ügyészség fellebbezése miatt a per a Fővárosi Ítélőtáblára került. Bár jogi-politikai szempontból az ügynek még lesz folytatása, ám a Misszió mostani állami tulajdonba vételével kisebb súlya lett annak a kérdésnek, hogy az évekkel ezelőtti tranzakcióval gyarapodott-e a város, vagy vagyonvesztés érte.
