Éjszaka, drog, lányok: vezető rendőröket vesztegettek meg?

A szökés, elrejtőzés és az eljárás megnehezítésének veszélyére, valamint a tanúk befolyásolásának lehetőségére tekintettel a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint azt a két civilt, akiket velük együtt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai korrupció gyanújával.

A döntés nem jogerős, mivel a letartóztatás ellen valamennyi gyanúsított fellebbezést jelentett be. Az őrizetbe vett civilek egyike Vizoviczki László, az éjszakában jól ismert vállalkozó, aki – mint az MR1-Kossuth Rádiónak 2011 januárjában a West-Balkán-tragédia kapcsán adott interjújából tudható – 40 szórakozóhelyből álló „szórakozóhely-birodalmat” üzemeltet a főváros frekventált részein.

„Tudás, fegyelem, szorgalom”, ez a siker titka, mondta az interjúban a csütörtökön őrizetbe vett negyedik gyanúsított V. István, Vizoviczki egyik munkatársa. Vizoviczkinél házkutatást is tartottak, és egyebek között lefoglaltak mintegy 300 millió forintot, amelynek eredetéről a vállalkozó a hírek szerint eddig nem tudott elszámolni. Szombaton újabb két magas rangú rendőrt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség emberei, szintén korrupció gyanújával.

Információink szerint mindketten a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának munkatársai, Hopka Lajos beosztottai. Ezt az értesülésünket azonban hivatalos források nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat

Úgy tudjuk, a szövevényes korrupciós ügy szálai évekre nyúlnak vissza, s vélhetően más magas rangú és beosztású rendőri vezetőket is érinthetnek. Arról lehet szó, hogy a rendőrség által egyébként jól ismert, kábítószerrel visszaélés, drogkereskedelem és lányfuttatás miatt többször eljárás alá vont Vizoviczki a gyanú szerint azért vesztegette meg a rendőri vezetőket, hogy hagyják őt nyugodtan „dolgozni”.

Számos Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyről tényként beszélik a fővárosi éjszakában, hogy azokban nemcsak ételt-italt és jobbnál jobb programokat szolgáltatnak, hanem széles választékban drogokat is lehet kapni. Ezeket az információkat korábban rendőrségi források úgy kommentálták, hogy „Vizoviczki szórakozóhelyeinek akkora a legális forgalma, hogy képtelenség kimutatni a drogárusításból származó bevételeket”.

Máskor folyamatban lévő operatív felderítésre (azaz titkos nyomozásra) hivatkozva hárították el a főleg a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyekkel kapcsolatos drogvádakra vonatkozó kérdéseket. Máskor pedig azzal, hogy „ugyan mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők, a gazdasági élet prominensei a törzsvendégek”.

Úgy tűnik, mindezek csak kifogások voltak vagy legalábbis ürügyek a semmittevésre, azaz a drogkereskedelem és a lányfuttatás elnézésére. Azaz lehet abban valami, hogy a Vizoviczki által üzemeltetett szórakozóhelyek „a rendőrség (de legalábbis befolyásos rendőrök) védelme alatt álltak”. A most folyó ügyészségi vizsgálat legalábbis azt sejteti, hogy a rendőrség magas beosztású munkatársainak szerepe lehetett abban, hogy ezek a szórakozóhelyek megúszták a rendőrségi drograzziákat.

Hopka Lajos rendőrségi források szerint a BRFK-ról került az NNI-hez, budapesti rendőrként együtt dolgozott Kalmár Tamással, valószínűleg innen ered kettejük bizalmi kapcsolata. Ám, ha bűnösségük bebizonyosodik, az sok korábbi és ma is hivatalban lévő rendőrnek okozhat fejfájást. Információink szerint az ügyészség a szombaton őrizetbe vett rendőrök előzetes letartóztatására is indítványt tesz, amiről keddig kell döntenie bíróságnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.