Itt az újabb Ángyán-jelentés

Fejér megye után Borsodból kapta a legtöbb segítséget kérő, felháborodott visszajelzést az állami földbérletek miatt – írja jelentésében Ángyán József, akinek „Budai Gyulával ellentétben nem okozott emlékezetkiesést az államtitkári kinevezés”.

„Budai Gyulával ellentétben az én esetemben nem okozott emlékezetkiesést az államtitkári kinevezés” – olvasható Ángyán Józsefnek a lapunk birtokába jutott jelentésében, amelyet várhatóan ma hoznak nyilvánosságra.  A korábbi vidékfejlesztési államtitkár kijelentése arra utal, hogy utóda, Budai Gyula az állami földhaszonbérlet-pályázatok első körében még egészen más véleményen volt a pályáztatásról, mint manapság.

Mint Ángyán írja: „Az első pályázatot a beadási határidő lejárta után 10 órával indokolás nélkül visszavonták. A történtek után Budai Gyulával... egyeztetést kezdeményeztünk, melyen rajtunk kívül Fazekas Sándor miniszter és Szabó Csaba miniszteri megbízott vett részt... Budai Gyula a döntés általa feltételezett igazi okairól, gazdasági, politikai hátteréről, a személyi és egyéb összefüggésekről beszélt (nevekről és összefüggésekről, amelyek azután a legnagyobb nyertesekkel kapcsolatban – úgy tűnik, megalapozottan – ma sorra fel is merülnek!). A kormánybiztos – velem ellentétben, aki minderről ott értesült – láthatóan igen tájékozott volt a háttérkapcsolatokról... Ezekkel ő szembesítette a minisztert és a miniszteri megbízottat, kilátásba helyezve ezek nyilvánosságra hozását, és mindketten sürgettük a döntés megváltoztatását. (Ennek ismeretében tanulságos mai nyilatkozatait hallgatni.) A miniszter közölte, hogy a döntés nem változtatható, majd az új pályázat előkészítését és lebonyolítását tőlem elvonva, azzal – a továbbiakban miniszteri biztosi felhatalmazással – egy személyben és teljes jogkörrel Szabó Csabát bízta meg.”

Szerettük volna megkérdezni Budai Gyula álláspontját. Ő telefonon annyit mondott: a Népszabadságnak nem nyilatkozik, egyébként is Moszkvában tartózkodik, s mivel szerdai cikkünk miatt amúgy is beperli a lapot, majd a bíróságon találkozunk.

Ángyán a jelentésében azt írja: Fejér megye után a borsodi Mezőségből kapta eddig a legtöbb segítség kérő, kétségbeesett, illetve felháborodott visszajelzést, valamint az eligazodást, az érdekviszonyok feltárását segítő információt a helyi közösségektől és a gazdálkodó családoktól. Mint ismert, a Bükki Nemzeti Park mezőségi földjeire kiírt, szempontrendszerében a helyi gazdákkal előzetesen egyeztetett első pályázatot visszavonták, majd az új kiírás után a földek felét három pályázó „vihette el”, közöttük olyan, aki sosem gazdálkodott korábban.

A jelentés leszögezi: „... a 100 hektár alatti állami földbérleti lehetőségekhez jutott nyertesek között is találunk gyanús, a helyiek számára megmagyarázhatatlan, vagy inkább – az ő értelmezésük szerint – a »beavatkozó egyenirányítás« alapos gyanúját keltő... eseteket. Ezen elemzés keretei azonban nem teszik lehetővé, hogy minden egyes nyertes pályázót részletesen megvizsgáljunk. Bizonyára erre is sort kell majd keríteni, vagy az oknyomozó újságírás majd ezt is elvégzi” – olvasható a jelentésben. 

Nosztalgiavetés népviseletben. Ma már egészen másképp műveli a földet egy családi gazdaság
Nosztalgiaszántás népviseletben. Ma már egészen másképp műveli a földet egy családi gazdaság
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.