Behajtási díj egész Budapestre?

A Budapesten tervezett dugódíj egyik alapfeltétele az elegendő számú P+R parkoló, csakhogy a fővárosnak nincs pénze erre, így a szükségesnek töredéke épül csak meg. A zónán kívüli kerületek már aggódnak a rájuk zúduló autótömeg miatt, ezért Óbuda az egész fővárosra kiterjedő díjfizetési kötelezettséget javasol.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) dugódíj bevezetésére, illetve P+R parkolók létrehozására vonatkozó koncepciója elfogadhatatlan – állítja Bús Balázs III. kerületi polgármester abban a levélben, amit Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának küldött. Ennek oka az, hogy a kerületben létesítendő két P+R parkoló 290 férőhelye már a jelenlegi áthaladó forgalomhoz képest is elenyészően kevés. A dugódíj bevezetése után azonban valószínűleg teljesen kezelhetetlenné válna a helyzet. Az agglomerációból bezúduló forgalom jelentős része ugyanis éppen a kerületben akadna meg, a dugódíj megfizetését elkerülni kívánók autóinak befogadására bizonyosan nem lesz elég a BKK tervében jelölt két parkoló. Ráadásul a kerületi szabályozási terv szerint a békásmegyeri helyszínen nem létesíthető parkoló, míg a kaszásdűlői lakótelep szélére nincs érvényes szabályozás. A módosítást végző cég szerint csekély ott ehhez a hely.

Bús Balázs mást javasol. Úgy véli, az egész városnak jót tenne, ha a dugódíjat két övezet létrehozásával vezetnék be. A belső övezethatár húzódjon a BKK által megjelölt – Hungária, budai körút – vonalon, míg a külső határ terjedjen egészen a városhatárig. Ezzel Budapest egésze haszonélvezője lehetne a rendszernek, nem csupán a belváros. Óbuda egyúttal négy másik helyszínt ajánl P+R parkolók kialakítására a kerületben.

A XIII. kerület vezetése is tanácstalan. A dugódíj tervezett vonala kettévágja Angyalföldet, miközben a külső részen nincs számottevő parkolókapacitás, amely fogadni tudná az itt megállni szándékozó autókat – vetik fel. A városrész egyébként eleddig hiába kért hivatalos tájékoztatást a tervezett behajtási díjról.

A BKV állami normatívájának tízmilliárdos jövő évi csökkentése elengedhetetlenné teszi a dugódíj bevezetését. Ám ennek egyik alapfeltétele – legalábbis a szakmai és civil szervezetek szerint – a megfelelő P+R parkolókapacitás. Jelenleg 4600 ilyen rendszerű autómegálló van Budapesten, miközben Bécsben 32 ezer, Münchenben 25 ezer P+R parkoló található. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. 2020-ig 11 helyszínen legalább 459 férőhelyet építene Budapesten, míg a 4-es metróvonalhoz kapcsolódóan 1500 autót befogadó parkoló létesül a kelenföldi végállomásnál. Az előzetes számítások szerint ez sem elég.

Így a BKK hét új helyszínre és két meglévő parkoló bővítésére tesz javaslatot a kerületeknek kiküldött tanulmányában. A legnagyobb – a meglévővel együtt 327 autó befogadására alkalmas – parkoló az Örs vezér téren, a Fehér út mögött épülne, míg Békásmegyeren (a Heltai Jenő és a Csobánka téren), illetve Cinkotán (az Ostoros utcánál) 250 autó elhelyezésére nyílna mód. Ezen felül épülne még egy az óbudai Kaszásdűlő-lakótelepnél a Búza utca és a HÉV közötti sávon, a Rákóczi híd pesti oldalán a Kvassay Jenő útnál, a Pillangó utcánál és a csepeli HÉV végállomásánál. Mindez összesen 1240 új helyet jelentene. A tervben tartalékként szerepel még a hűvösvölgyi Szipka utcai parkoló bővítése, illetve a Hidász utca melletti terület bevonása.

A parkolók a koncepció elfogadásától számított 18-24 hónap alatt készülhetnek el. Ahhoz, hogy a dugódíjat jövőre részlegesen, majd 2014-től teljes üzemmódban bevezethessék, ezeknek 2014-re működniük kellene. Ehhez viszont már az idén ki kellene írni a parkolók építészeti tenderét, ezzel párhuzamosan meg kell rendelni a szabályozási terveket, ki kell sajátítani a területeket, megegyezni a kerületekkel, s végül engedélyeztetni az építési terveket. Nem sok idő maradt minderre, lévén már május vége. A kerületek zsarolási potenciáljának ismeretében könnyen elképzelhető, hogy ezt a feszített ütemtervet nem tudja tartani a városvezetés.

Ám még ennél is nehezebb lesz a parkolók kialakítási költségeinek előteremtése. A fővárosi önkormányzat kivérzett a BKV-csatában. Ugyanakkor az előzetes számítások szerint a fenti beruházások összesen 1,62 milliárdot emésztenének fel, ha mind a 9 helyszínt bevonják a programba. A két tartalék nélkül viszont bruttó 1,15 milliárdra becsülik a költségeket. Elméletileg különféle pályázatok révén a kiadás 85 százalékát állami, illetve uniós forrásból fedezhetné Budapest, ám az erre fordítható források is elapadtak. A megtérülési idő pénzügyi értelemben igen hosszú – 40 évről beszélnek a szakemberek – lenne, ám ez csak elméleti szám, mivel a parkolók többsége ingyenes lesz. Jelen állás szerint legfeljebb az Örs vezér téren, a Pillangó utcában és a Hűvösvölgyben kell majd fizetni. A fenntartási költség viszont évente 25 ezer forint férőhelyenként.

A BKK arra is javaslatot tesz, hogy a fővárosba bevezető autópályák és főútvonalak mentén lévő hipermarketek és nagyáruházak parkolóit is bevonják a rendszerbe. Erre a budakalászi Cora, a budaörsi bevásárlónegyed, a Dunakeszinél lévő Bauhaus, a kistarcsai Auchan és a Nagykőrösi úti autópiac parkolóit tartják alkalmasnak. Ezeken a helyszíneken a jelenlegi fővárosi kapacitás ötszöröse áll rendelkezésre.

A személyforgalmi behajtási díj paramétereinek meghatározásához a BKK számos területi lehatárolást és díjfizetési struktúrát, így például a londoni zónás, illetve a stockholmi kordonos behajtási rendszert is megvizsgálja. Az eredmények összegzéseként készülő döntéstámogató tanulmányt ősszel tárgyalja a főváros. Ám addig még számos lehetőségük lesz a kerületeknek a javaslat megismerésére és észrevételeik megtételére – nyugtatgatja Bús Balázst Vitézy Dávid, aki nem tartja kivitelezhetőnek a polgármesternek azt a javaslatát, amely az egész városra kiterjesztené a dugódíjat. Vitézy szerint a rendszer így ellenőrizhetetlenül nagy lenne, nem szolgálná a belváros tehermentesítését. Nem tartja jó megoldásnak azokat a helyszíneket sem, amelyeket a városrész kínál a jelenlegi tervben szereplő területek helyett, mert azok túl messze vannak a HÉV-től.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.